A Bács-Kiskun Megyei Kórházba 2013-ban integrálódott Kalocsai Szent Kereszt Kórház történetében minden bizonnyal a jeles dátumok között szerepel majd 2015. május 21-e, csütörtök, ugyanis a tegnap Kecskeméten megtartott ünnepélyes nyitórendezvénnyel hivatalosan is útjára indult az új Széchenyi Terv keretében megvalósuló TIOP 2.2.6-12/1B-2013-0013 azonosító számú projekt.
A megyei, a kiskunfélegyházi és a kalocsai kórház integrációját segítő, közel 3 milliárd forint beruházási összegű projekt jóvoltából 1,1 milliárd forint értékű fejlesztés valósul meg a kalocsai intézményben. A Bács-Kiskun Megyei Kórház szervezeti keretei között, 100 százalékos uniós támogatásból valósul meg a kifejezetten az integrációt segítő, egyben magasabb szintű ellátást biztosító beruházás.
Az ünnepi esemény – melyen dr. Mészáros János, az EMMI helyettes államtitkára is részt vett – időpontjának kitűzését az tette lehetővé, hogy immár mind a három intézmény megkapta az engedélyt a projekt indítására, a szükséges közbeszerzések lefolytatására.
A kalocsai építészeti kivitelezési munkákra, valamint az informatikai eszközök egy részére kiírt közbeszerzési felhívás május 13-án jelent meg. Ám innen az események felgyorsulnak. Előre láthatóan júniusban az orvosi eszközökre és a bútorokra is kiírják a pályázatot, hogy várhatóan az év utolsó hónapjainak egyikén már a teljes beruházás befejeződhessen.
A két másik kórházzal közösen elnyert 3 milliárd forint egyedülálló esélyt adott a kalocsai intézménynek a magasabb színvonalú ellátás feltételrendszerének megteremtésére, mely elősegíti az integrált ellátást a kecskeméti anyakórházzal, jelentősen csökkenti a betegterheket, például a felesleges utaztatást.
A sürgősségi ellátás és a digitális radiológia infrastruktúrájának korszerűsítésével, a központi betegfogadó és -kiszolgáló terek kialakításával olyan jelentős előrelépés történik a kórházban, amelynek szinte valamennyi szakterületre jótékony hatása lesz.
A rendelkezésre álló forrás segítségével a Szent Kereszt Kórház főépületét mintegy 2000 négyzetméter alapterületen átalakítják. Ebből közel 150 négyzetméter lesz új építésű.
A főépület utcafrontjára nyílóan központi főbejáratot, betegfogadó teret, betegirányítót alakítanak ki, és ezek informatikai feltételeit is biztosítják. A főépületbe kerülnek át a szakrendelések és azok a szolgáltatások, amelyek jelenleg az úgynevezett régi SZTK-ban működnek. Ezzel egy tömbbe kerül a teljes járóbeteg-ellátás, megkönnyítve a betegek kórházon belüli tájékozódását, lerövidítve és optimalizálva a betegutakat.
A sürgősségi ellátás területén is jelentős fejlesztés történik. A 8 ágyas, a szakmai besorolás szerint SO1 szintű sürgősségi osztály a „C” épületből átkerül a „B” épület mélyföldszintjén jelenleg üzemelő konyha helyére, míg a központi betegfelvételt a jelenlegi intézményi gyógyszertár mára már feleslegessé vált területén alakítják ki.
Az 500 négyzetméteres alapterületű sürgősségi osztályhoz fedett mentőbeálló csatlakozik. Fejlesztik a képalkotó diagnosztikát: digitális röntgen gépeket telepítenek, korszerű ultrahang berendezéseket szereznek be, amelyek a teleradiológia működtetését teszik lehetővé. Minden áthelyezésre kerülő szakrendelő – mint például a szemészet, az urológia – új műszerparkot kap, emellett megújulnak az endoszkópos és műtéti eszközök, műszerek is. Egy csatlakozó pályázat keretében esély nyílik a régen várt CT beszerzésre is. A projekt segítségével a műszerek és berendezések átlagéletkora 6-7 évvel csökken.
Jelentős mértékű fejlesztés várható az informatika területén is, hiszen az a két tagkórház csatlakozásával az egységes működés, a betegellátás összehangolásának elengedhetetlen feltétele.
A gyógyítás körülményeinek korszerűsítése egyben a munkafeltételek javulását is eredményezi. Ennek következtében nőhet a Kalocsai Szent Kereszt Kórház munkaerő-megszerző-, és megtartó képessége, csökkenhet a fluktuáció.
A projekt pontos címe: TIOP-2.2.6-12/1B-2013-0013 „Kecskeméti Megyei Kórház – Kalocsai Szent Kereszt Kórház és a Kiskunfélegyházi Kórház-Rendelőintézet Gyógyfürdő és Rehabilitációs Központ Integrációs programja”. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.
A munkálatokat várhatóan 2015. augusztus 1-jén kezdik.