Tragikus fordulatokban bővelkedő, kis híján halálos kimenetelű, baleset történt december 22-én, pénteken reggel 7 óra körüli időben Fülöpszállásnál, az 52-es főút és a Budapest-Kelebia vasútvonal félsorompóval és fénysorompóval biztosított kereszteződésében. Az évszakhoz képest is szokatlanul nagy ködben, a csúszós úton egy kalocsai székhelyű privát betegszállító cég kalocsai sofőrje az általa vezetett járművel áttörte a félsorompót és összeütközött a Budapestről Kelebia felé tartó személyvonattal. A vonat a betegszállító jármű bal hátsó oldalát kapta el, majd az a hatalmas ütéstől mintegy 60 métert sodródva – repülve vágódott le a vasúti töltésről. A felismerhetetlenségig összetört, elképesztő állapotban lévő személygépkocsi vezetője kisebb, a kecskeméti megyei kórházba vizsgálatra szállítandó beteg és kísérője súlyos sérüléseket szenvedett. A helyszínen még a roncs elszállítása előtt tartózkodó szemtanú szerint csak a vakszerencsén múlt, hogy nincs halálos áldozat. Az elsődleges vizsgálatok és személyi bizonyítékok alapján a fénysorompó pirosan villogott, a félsorompó le volt engedve. Az állami mentőszolgálat és a privát betegszállítók alkalmazottjai között futótűzként terjedő hírre mindenkit fokozott óvatosságra intettek, de a rutinszerű vezetés veszélyeire is nyomatékosan felhívták a figyelmet.
A szakmabeliek az eset kapcsán annak a véleményüknek adtak hangot: ha mindez egy olyan emberrel történik, aki csak ritkán, vagy először halad át az összesen 64 kilométer hosszú másodrendű főút egyetlen folyamatosan működő vasúti kereszteződésén és szenved balesetet, az valahogy még csak érthető. Ám aki hosszú évek óta, télen-nyáron, szakadó esőben, hóban, fagyban, ködben szinte naponta, vagy naponta többször, legalább PAV 2-es alkalmassági vizsgával teszi meg ugyanazt az utat Kecskemétig és vissza, annak józan ésszel a köd sem lehet akkora veszélyforrás, hogy egy ilyen súlyos baleset aktív okozója legyen. Már csak azért sem, mert se szeri, se száma a hírhedt vasúti átjáróban bekövetkezett halálos kimenetelű baleseteknek.
Forrás: Donka Ferenc / MTI
A vasúti átjáróig vezető út és környezetének jellegzetességei, különösen az átjárót megelőző rázóburkolat (rázósáv), a feltűnő színű útburkolati jelek mind azt szolgálják, hogy a járművezetőben még időben megszólaljon a vészcsengő: csak óvatosan, figyelmesen, mert itt előre látható, tudható veszély leselkedik a közlekedőkre. Emellett ott van az elmaradhatatlan közlekedési tábla, amely egyértelműen jelzi: fél- és fénysorompóval biztosított vasúti átjáró következik!
Ugyanakkor az is igaz, hogy a betegeket szállító járműveket vezetők elvileg ugyan kizárólag az út minőségének, a forgalomnak, a látási és időjárási viszonyoknak vannak alárendelve, mégis előfordulhat, hogy önhibájukon kívül késve indulnak. Mindeközben jól tudják, hogy a kezelés kezdő időpontjára ha törik, ha szakad oda kell érniük, mert ha mégsem, az egészségügyi személyzettől vagy a betegtől ők kapják a szemrehányást.
Ilyenkor fordulhat elő, hogy a megkülönböztető jelzés felszerelésére és használatára nem jogosult magán betegszállítók az idő szorításában megpróbálják előreküzdeni magukat a járműsor végéről, latba vetik minden járművezetői rutinjukat, kerülő utakat, helyismeretüket, hogy a beteggel időben a kórházba érjenek. Jó időben, kedvező forgalmi viszonyok és sebességhatárok között nincs is baj ezzel, teljesen életszerű: tudjuk le ezt a fuvart is, vár a következő.
Forrás: Donka Ferenc / MTI
Mindez persze csak egy általánosítható fikció, lehet, hogy a konkrét esethez semmi köze. Már csak azért is feltevés, mert ha a betegszállító 7 óra pár perckor szenvedett balesetet Fülöpszállásnál, a reggel 8-kor kezdődő kezelésre, vizsgálatra még a legnagyobb ködben is odaért volna, hiszen a megyei kórházig onnan még hátra lévő út száz méterre pontosan 36 kilométer.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása alapján nyugodtan mondhatjuk:
2017. december 22-e kivételesen elkeserítő nap az 52-es főút életében.
Azon a napon a kora reggeli sűrű köd, a helyenként jeges út balesetek egész sorát indította el. Ilyenkor mondják, aki teheti, ne induljon útnak! Kivételt képez a mentő és a betegszállító, amelynek ilyenkor is mennie kell.
A bejelentések sorrendjét követve elsőként Solt közelében 7 óra 10 perc körül fordult keresztbe egy kamion az 52-esen. Az útzár miatt az arra közlekedők bő három órán át az 5305-ös út felé kerültek, vagy villogó helyzetjelzők mellett várakoztak a csak fél kilenc, kilenc óra körül felszálló ködben.
Forrás: Donka Ferenc / MTI
Ezt a jéggel, köddel nehezített szakaszt már maga mögött tudta a kalocsai betegszállító, aki valószínűleg Harta felé kerülve, Solt-Járáspusztánál hajthatott fel a főútra. Csakhogy ott hasonló helyzet fogadta. Így következett be a mozdonnyal való ütközés, ami egyszeriben további balesetek sorát generálta.
A hét óra és negyed nyolc között bekövetkezett vonattal való ütközés helyszínére először a szabadszállási önkormányzati tűzoltók érkeztek. A lánglovagok két súlyosan sérült embert,
a kezelésre szállított beteget és kísérőjét kézi erővel emelték ki a felismerhetetlenségig összetört autóból,
majd átadták a helyszínre érkező Országos Mentőszolgálat munkatársainak.
A sofőr kisebb sérülésekkel megúszta.
Információnk szerint a két sérült közül az egyiket, egy kalocsai hölgyet azonnal a műtőbe vitték. A beavatkozást követően egy ideig mesterséges kómában tartották, de a lépét is el kellett távolítani.
A hatósági helyszínelés idejére a vágányt a rendőrség lezárta, emiatt a Budapest-Kelebiai vasútvonalon jelentős késések alakultak ki.
Mint kiderítettük, az 52-esen negyed nyolctól
több személyautó és több kamion ütközött, szaladt bele a vonatbaleset miatt Solt és Kecskemét irányából egyaránt álló kocsisorba.
Az újabb balesetekben a műszaki mentést már a kecskeméti hivatásos tűzoltók a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával folytatták. A mentést a tejköd mellett a helyenként jeges útszakaszok is nehezítették. A tömegesen jelentkező járulékos balesetek egy része a vasúti átjárótól mintegy 400 méterre történt, és csak a mindkét irányban közel 3 kilométer hosszan feltorlódott járművek kisebb hányadát érintette.
Forrás: Donka Ferenc / MTI
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint
8 teherautó és legalább 17 személyautó volt érintett a térben és időben elkülöníthető balesetekben.
Ezekért természetesen a kalocsai betegszállító jármű vezetője közvetlen felelősséggel nem tartozik.
Mint megtudtuk, a feltorlódott kocsisor egyik hátulról megsérült személygépkocsijában három kisgyermek utazott, az autót az édesanyjuk vezette. A kettő, másfél, illetve három év körüli gyermekek közül az egyik fejsérülést szenvedett, ezért a mentők őt is kórházba szállították. Szerencsére hamar elhagyhatta az intézményt.
A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság portálunk kérdéseire egyebek mellett azt a tájékoztatást adta: a balesetek miatti helyszínelést négy rendőrkapitányság, a kecskeméti, a kiskőrösi, a kunszentmiklósi és a kalocsai munkatársai végezték.
A szinte folyamatos, teljes útlezárás mellett végzett helyszínelés idejére Kecskemét irányából Szabadszállás, illetve Kisizsák, Solt irányából az 53-as út felé nyitottak elkerülő, illetve „menekülő” utat.
A végső összesítés szerint december 22-én az 52-es főúton szerencsére tömegbaleset nem történt, de egymástól térben és időben elkülönült helyszíneken összesen 5 különböző balesetben mintegy 25 jármű sérült, illetve volt érintett. A mentők öt főt szállítottak kórházba.
Ugyan portálunk a rendelkezésre álló adatokból a kalocsai betegszállító céget, mint jogi személyt, a betegszállító jármű vezetőjét, mint természetes személyt egyértelműen azonosította, de az érintetteket a közelmúltban ért megrázó esemény, a szolgáltatásukhoz nélkülözhetetlen bizalmi viszony miatt megnevezni nem kívánjuk, az ügyre annak hivatalos lezárását követően térünk vissza.
A Fókuszban Podcast legújabb adásának vendége Dr. Török Lajos és Dr. Szakál Szabolcs, a Kalo-Vet Állatgyógyászati Központ tulajdonos ügyvezető-igazgatói, akikkel az ebek veszettség elleni oltásának fontosságáról és a májusra meghirdetett oltási akcióról beszélgettünk.