Itt találod az összes cikket a „baleset” témában!
Lassítás nélkül rohant személygépkocsival az út mentén veszteglő, kivilágítatlan teherautóba – derül ki a rendőrségi tájékoztatásból.
Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
Információnk szerint Dusnok külterületén találtak rá a fiatalemberre, aki az elsődleges adatokra alapozott feltételezés és édesanyja szerint balesetben veszthette életét.
Csütörtök délelőtt egy szennyvízaknához riasztották a hajósi tűzoltókat. Egy ember a Kossuth utcában egy használaton kívüli szennyvízaknába esett.
Lui, a neves magyar bűvész múlt szombaton előadás közben, közönség előtt nyisszantotta le kis híján az ujját egy elhibázott trükk során, amelyet a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház kecskeméti sürgősségi osztályán operálták vissza. Megkerestük a bűvészt, aki a balesettel kapcsolatban további részleteket árult el portálunknak.
Három halálos baleset is történt vármegyénkben az előző héten, ezért kérjük, hogy kellő odafigyeléssel, körültekintően vezessenek.
A járművet és a holttestet a tűzoltók emelték ki a csatornából.
Egy elhibázott előzés vezetett a tragédiához tegnap este az állatifehérje-feldolgozó üzem melletti útszakaszon.
Az egyik sofőr a baleset következtében meghalt.
A 61-es főúton, Pincehely belterületén ma, augusztus 4-én dél körül autó gázolt gyalogost. Az elgázolt nő a helyszínen életét vesztette.
A kamionokban összesen hárman utaztak, ők a helyszínen életüket vesztették. A traktor vezetőjét kórházba szállították.
A tegnap délután három óra húsz perc körül történt balesetben egy férfi és egy nő halt meg Pörböly és Baja közt az 55-ös számú főútvonalon.
A kamion egy éles balkanyarban lehajtott az útról, egy fának csapódott, majd felborult.
Megérkeztek a balesettel kapcsolatos hivatalos tájékoztatások.
Több ellentmondó értesülés is napvilágot látott a csütörtökön Ráckeresztúr térségében, az M6-os autópályán történt halálos balesettel kapcsolatban. Ezek közt próbálunk rendet tenni.
Megérkezett a rendőrség és a mentők tájékoztatása a balesetről, amelyben egy kukoricát szállító pótkocsis teherautó árokba rohant Öregcsertőnél, majd megpördült és gyakorlatilag szétszakadt.
A ma hajnalban történt baleset során a teherautó rakománya az árokba borult, a sofőrt kórházba szállították. A pótkocsis teherautó hátsó két kereke kiszakadt, ezért vált irányíthatatlanná a jármű. Cikkünket a helyszínen készült fotókkal illusztráltuk.
Megérkezett a tájékoztatás a rendőrség és a mentők részéről is. Miután a két helyszíni halálos áldozat után a kórházban életét veszítette az egyik sérült is, immár három halálos áldozata van a balesetnek, amelynek résztvevői – mint megtudtuk –kivétel nélkül környékbeli lakosok.
A rendőrség az intézkedés befejeztével várhatóan szabálysértési feljelentéssel él a gépkocsit vezető személy ellen, akinek óriási szerencséje volt, ma reggel szorosan fogta kezét a vakszerencse.
A NAV intézkedése elől menekült utasaival egy 27 éves szerb férfi, amikor elvesztette uralmát a jármű fölött. Szombat éjszaka még két balesetről írtunk, ám a szomszédos, túlparti megyében több mint egy tucatnyi, köztük számos személyi sérüléssel is járó baleset történt a hétvégén. Frissítve!
Szombat délután mindkét irányból állt a forgalom z M6-oson: Paksnál egy felborult utánfutó miatt, a Pécs felé tartó oldalon, nem sokkal később Szekszárd közelében, a Budapest felé vezető oldalon egy a NAV intézkedése elől menekülő autó repült az árokba, átszakítva a korlátot. A híradások szerint négy ember életét vesztette, három másik súlyosan megsérült a balesetben.
Videóra vettük, ahogy felállítják az új villanyoszlopot. Közben a balesetről is újabb részleteket tudtunk meg.
A július 3-án, szombaton 21 óra körüli időben a Vigadónál bekövetkezett, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset három, fiatalok vezette személygépkocsi versengése következménye is lehet.
A helyszínen a mentőszolgálat, tűzoltóság és a rendőrség munkatársai jelenleg is akcióban vannak, a forgalmat a Meszesi út irányába terelik.
A család harmadik, nyolcéves gyermeke azért úszta meg a balesetet, mert a kitűnő tanulmányi eredményéért egy iskolai jutalomüdülésen vehetett részt.
Az ügyészség 7 év börtönbüntetésre, 7 év járművezetéstől való eltiltásra, és 7 év közügyek gyakorlásától való eltiltásra kérte elítélni a vádlottat, amennyiben az beismeri a bűncselekmény elkövetését.
Defekt okozott balesetet az autópályán Dunaszentgyörgy mellett.
Szerdán kora reggel összeütközött egy busz – melyen Kalocsa környéki utasok is tartózkodtak, és egy autó az 54-es főúton, Soltvadkert határában, egy személy életét vesztette. Soltvadkertnél forgalom elterelés, teljes útzár.
A jármű állapotát látva egyenesen csodával határos, hogy ebben a tragikomikus történetben szerencsére mindenki életben maradt.
Megcsúszott, betonkerítésnek ütközött, majd az út menti árokban feje tetején állt meg az este negyed hét körül történt baleset során szerencsétlenül járt személykocsi. A sérülteket a kalocsai kórházba szállították, az elsődleges hírek szerint könnyebb sérülésekkel. Az esetet a Kalocsai Rendőrkapitányság vizsgálja.
Az ittas járművezetés gyanúja miatt közlekedési balesetnek indult ügy vizsgálata a bűnügyi szempontok szerinti helyszíneléssel folytatódott.
Alkoholos befolyásoltság – nem csak a vétkes sofőrnél – és a biztonság öv használatának mellőzése. Eredmény: két halott, egy sérült és jelentős anyagi kár. A tavaly október 23-án Dusnok közelében történt baleset vizsgálata során keletkezett iratokat átadták az ügyészségnek.
Megérkeztek a hivatalos tájékoztatások a szombaton a déli órákban az 51-esen történt balesetről. A járművet egy 52 éves dunapataji férfi vezette, ő súlyosabban sérült, utasa, egy 15 éves, szintén dunapataji ifjú könnyebb sérülést szenvedett.
Tegnap délelőtt 11 óra körül a Petőfi Sándor utca végén lévő kereszteződésben ütközött össze két autó. Mindkét sofőr kalocsai.
Helyszíni információk és képek a reggeli, Dunapataj közelében, az 51-esen történt halálos közlekedési balesetről.
Ez egy rettentő rossz év volt – végre valami, amiben alighanem mindenki egyetérthet. Kilistáztuk, mit olvastak leginkább, mely hírek érdekelték leginkább olvasóinkat. Persze, az év nagy részére a koronavírus-járvány nyomta rá a bélyegét, de meg fognak lepődni, hogy milyen sztorikat kapartunk elő még a járvány első és második hulláma által hátrahagyott romok alól is, és még a végére is maradt csattanó.
A vaskúti motoros házaspár klubtársai, a foktői Pirates Family MC e hét szombaton tart jótékonysági estet klubházukban, Foktőn. Négy árva maradt utánuk, egyikük fogyatékossága miatt állandó gondozásra szorul.
Egy kocsi nagy sebességgel szállt bele a sétálóutcába tegnap este. Egy földkupacba fúródva állt meg. Több tragikus kimenetelű baleset történt az elmúlt napokban a környéken, amelyeknek hátterében az alkohol állt. Úgy tűnik – amennyiben a portálunknak dühösen nyilatkozó tanúk feltételezései helytállóak –, ezúttal a tomboló emberi butaság és felelőtlenség okozott balesetet, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt tragédia. A lakók a rendőrség határozottabb fellépését sürgetik.
A két halálos áldozatot követelő baleset körülményeiről, illetve a hibás sofőr és az áldozatok személyét illetően a Bors Online közölt részleteket a rendőrségi tájékoztatást jócskán meghaladó információtartalmú cikkében, közvetítve az áldozatokat jól ismerők érthető módon sarkos véleményét a történtekről. A portál információiról a rendőrséget is megkérdeztük.
A Toyotában hátul utazó 66 éves kalocsai asszony olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette, míg az autót vezető 66 éves kiskőrösi férfi könnyebben megsérült.
A vaskúti házaspár – 44 éves férfi és 50 éves házastársa – életét követelő baleset miatt őrizetbe vették, halálos közúti baleset okozásával vádolják a 37 éves érsekcsanádi férfit, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.
A Fajsz mellett az 51-esen történt balesetet egy bátyai illetőségű sofőr figyelmetlensége okozta, de szerencsére nem történt komolyabb baj.
A Suzukis nem adott elsőbbséget a védett útvonalon közlekedő járműnek, csak a szerencsés véletlennek köszönhető, hogy nem lett nagyobb a baj.
A futam végén repült ki egy motoros a pályáról, és súlyos sérüléseket szenvedett. A rendőrség nem tud az esetről, de a mentőszolgálat megerősítette a verseny után terjedő szóbeszédeket.
A baleset következtében a Suzuki a Kiskőrös irányába tartó sáv jobb oldali mély árkába csapódott és súlyosan összetört.
Egyelőre nem világos, hogy vízbe fulladt, vagy a vízben rosszul lett az a férfi, akinek életéért hosszú időn át küzdöttek a mentők a parton. Cikkünk helyszíni tanúk beszámolói alapján készült, olvasóink fotóival illusztrálva.
A rendőrségi tájékoztatás nem szól harmadik járműről, amelyre a baleset közvetett okaként az autójával lovaskocsiba rohanó, 43 éves, szintén pataji sofőr hivatkozott. A kocsist súlyos sérülésekkel szállították kórházba mentőhelikopterrel. A lovat még egy órával később is nyugtatták.
Szerdán a késő éjszakai órákban történt balesetben egy szabályosan közlekedő autót szabálytalan előzés során egy másik kocsi letaszított az útról. A vétlen sofőr könnyebb sérüléseket szenvedett, de utasa a helyszínen belehalt sérüléseibe.A baleset okozójának jogosítványa sincs.
A személyi sérüléssel járó baleset esetleges közvetett okozója a baleset helyszínét - akár úgyis, hogy a baleset bekövetkezéséből semmit nem észlelt - elhagyta.
Súlyos sérüléssel járt az a baleset, amikor egy puttonyos ételkiszállító autó hátulról egy lovaskocsiba rohant az 51-es főúton Dunapataj és Kalocsa között ma reggel.
A lengyel állampolgárok Bulgáriából tartottak hazafelé, amikor a buszuk eddig tisztázatlan körülmények között letért az útról és árokba borult. A balesetben egy személy életét vesztette.
Tipikusnak nevezhető vezetői hiba miatt - a sofőr úgy kezdett előzni, nem győződött meg róla, hogy már őt is előzik – egy férfi megsérült Solt közelében.
Két személykocsi ütközött tegnap délelőtt az 55-ös úton - egy fiatal lány súlyosan megsérült, egy 31 éves dunafalvi férfi pedig életét vesztette.
Az adott Duna-szakaszon mindig nagy a víz sodrása, ami a jelenlegi magas vízállás miatt szabad szemmel is jól látható.
A ló megsérült, a tulajdonosai gyorsan állatorvoshoz szállították.
A férfi szemtanúk szerint a kerékpárral együtt elesett, de még volt ereje, hogy felálljon, néhány lépést tegyen, majd összerogyott.
Többször büntették már ittas vezetésért, érvényes jogosítványa sem volt annak a kiskőrösi sofőrnek, aki autóbalesetben kiskorú gyermeke halálát okozta. Ő maga is súlyos sérüléseket szenvedett, a kocsi másik két utasa könnyebben sérült. Az ügyészség most letöltendő börtön kiszabását indítványozza, a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni első fokon.
Szerencsére a helyszínen vérnyomok nincsenek, a benyomódott kocsitető, a mozaikszerűen összetört szélvédő ellenére személyi sérülésnek nincs nyoma.
„Az, hogy most egyszeriben ennyi fiatal van a helyszínen azt jelzi, ha velünk, városlakókkal nem is, de egymással legalább szolidárisak - mondta a közelben lakó.
Tegnap borult föl egy utánfutós traktor Dunapataj központjában az 51-es főút körforgalmában. Csak találgatni tudtuk, hogyan sikerült a mutatvány a sofőrnek – aki szerencsére ép bőrrel megúszta. Hát, így:
Megkaptuk a tegnap az 54-es főúton történt balesettel kapcsolatban a mentőszolgálat tájékoztatását.
Ahogy a gyerkőcök az ijedségből feleszméltek, azonnal hívták a szüleiket, majd a felnőttek felkérésére a buszmegállóval szemben lévő háziorvosi rendelőbe mentek.
Csak könnyebb fejsérüléseket szenvedtek a baleset résztvevői – közölte a mentőszolgálat. Megérkezett a rendőrség tájékoztatása is az esetről: a járműben utazó mindhárom – két kalocsai és egy bátyai – személy egyaránt tagadja, hogy ő ült volna a volánnál. FOTÓGALÉRIÁVAL!
Megérkezett a járatot üzemeltető Volánbusz Zrt. tájékoztatása a reggeli autóbusz-balesetről, és annak kapcsán a társaság munkatársainak tapasztalatairól az utak reggeli órákban megyeszerte sokfelé észlelt jegesedéséről, síkosságáról.
A sok hiányzó és az érzelmi sokk miatt rendeltek el tanítási szünetet a géderlaki általános iskolában. A balesetben értesüléseink szerint számos gyermek szenvedett végtag-, nyaksérülést, volt, aki fejfájásra panaszkodott.
A Solt északi határában az 51-es úton történt balesettel kapcsolatban megérkezett a rendőrség tájékoztatása. Az egyik sofőr egy 58 éves solti férfi volt, ő meg is sérült, mentő szállította kórházba.
Ma délután fél egy körül egy Baja felől érkező kamion vezetője vesztette el az uralmát a „nagy kanyarban”. A jármű kisodródott, majd fölborult, a rakománya a buszmegállóba és az ABC előtti közterületre borult, és egy kerékpárost is elsodort. Másfél hónapon belül a második baleset ugyanitt, hasonló forgatókönyvvel…
Bárki, bármilyen járművel közlekedik arra, már csak az út és a csatorna partja közötti 7-8 méteres mélység miatt is vigyázzon!
„Vigéckedő” helyi fiatalember okozott szerencsére személyi sérüléssel nem járó balesetet Bátya belterületén, a nagykanyarban.
A 180 centiméter magas férfit közvilágítással ellátott útszakaszon, a lámpa vonalától két méterre, a felezővonal közelében gázolták halálra.
Nagy a valószínűsége annak, hogy a súlyos személyi sérüléssel járó balesetet a bálaszállításra is használt, villával felszerelt mezőgazdasági gép okozta.
A balesetet több tanú látta, akik azonnal a szerencsétlenül járt férfi segítségére siettek, és értesítették a mentőket és a rendőrséget, de megmenteni így sem tudták a gabonaszállító kamion sofőrjét.
Sikerrel zárt és jó programokkal kecsegtető, közelgő falunapok, újabb kamionbaleset, ezúttal Foktőn, iskolabővítés és iskolafenntartó-váltás, ellenzéki szappanopera, sporthírek és a szokásosnál is erősebb programajánló…
A Foktő községből kihajtó kamion sofőrje a helyszín alapján vélhetően vagy elmélázott, esetleg rosszul lett, vagy egy olyan esemény vonta el a figyelmét, amire nem számíthatott.
A korlát szerencsére megfogta a kamiont, tompította a dőlést, mert azon az oldalon 3-4 méteres mélység van a közeli csatorna miatt.
Elegendő gyermekruhájuk, etetőszékük, kiságyuk már van, hála az adományozóknak. Fogyóeszközök továbbra is jól jönnének, a legnagyobb hasznát viszont pénzadományoknak látnák, mivel sok és sokféle kiadás előtt áll a család. A kamion által romba döntött házban élő család javára a nagypapa kezdeményezésére indult jótékonysági akció a közösségi médiában.
A képviselő-testület dönt arról, hogy a polgármester javaslatára 500 ezertől egymillió forintig terjedően mekkora támogatásban részesíti a családot.
Kasi Róbert, a szállítmányozási cég egyik ügyvezetője a kis híján tragédiába torkolló baleset részleteiről tájékoztatta portálunkat.
A szobából csak pár perccel korábban vitte ki ébredező kétéves kisfiát a második gyermekével terhes anyuka.
A rendőrség is kiegészítette a tegnapi balesetről szóló tájékoztatását, időközben megkaptuk a mentők válaszát és más, meg nem erősített információk is eljutottak szerkesztőségünkhöz.
Ittas lehetett a Drágszélen árokba és oszlopnak hajtó férfi - ezt a gyanút laboratórium vizsgálat igazolhatja. Megkaptuk a mentők és a rendőrség tájékoztatását.
A mentők tájékoztatása szerint a gyerekek egyike könnyebb, a másik viszont nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrség forgalomeltereléssel több mint fél órára lezárta az utat a helyszíneléshez.
Hétfőn délután öt óra körül történt súlyos sérüléssel járó baleset Kalocsán a Katolikus iskolához vezető zebrán. Tudósításunk idején a helyszínelés még folyik, a forgalmat elterelik, az útszakaszt lezárták.
Az újabb híradások és vélekedések a gyorshajtást okolják a baleset miatt. Annyi bizonyos, hogy nem a helyismeret hiánya okozta a bajt. A súlyosan sérült vezető, akihez mentőhelikoptert is kirendeltek, kirepült a kocsiból, miközben ripityára tört az autó és egy kerítés is.
Egy személy életét vesztette és három súlyosan megsérült, amikor két személyautó frontálisan ütközött az M5-ös autópályán Kiskunfélegyházánál kedden – írta a delmagyar.hu.
Ma lenne a születésnapja, de döbbenetes tragédia miatt a családja karácsony előtt el kell hogy temesse az anyát, a feleséget. Minden egy szombati ebéddel és répapucolással kezdődött...
Vonattal ütközött egy autó a reggeli órákban Baja térségében, a baleset miatt teljes útlezárás van az 55-ös főúton - közölte honlapján a rendőrség.
A nyolc napon túl gyógyuló sérülések közül az elszenvedett válltörés komoly műtéti beavatkozást igényel.
Szemtanúk szerint az elütött nyugdíjas tanár szerencsére nem a fejével, hanem a lábszárával és a felső testével ütközött a járművel, amelynek szélvédője középen mozaikszerűen megrepedt.
Három húsz év körüli fiatal sérült meg a Kalocsa és Kiskőrös közti úton Kecel térségében, amikor előzés közben az út menti, mély árokba hajtottak. Megkaptuk a rendőrség és a mentők tájékoztatását.
Ma reggel fél kilenckor egy emelőkaros daru emelőkosarában a templomot szemrevételező építész megbillent, sérülései következtében a mentő a kalocsai kórházba szállította.
Teljes útzár mellett helyszíneltek az 51-es főúton a ma késődélelőtti órákban, miközben a forgalmat elterelték az a baleset miatt, amelyben agy Suzuki ütközött utánfutós kamionnal. A személykocsi sofőrjét kórházba szállították.
A suta után kajtató bakok ilyenkor se nem látnak, se nem hallanak, a nászt megelőző rohangálásnak gyakran ütközés a vége.
A suta után kajtató bakok ilyenkor se nem látnak, se nem hallanak, a nászt megelőző rohangálásnak gyakran ütközés a vége.
A BMW-ben senki volt bekötve, a biztonsági gyermeküléseket sem használták, azokat a rendőrök a csomagtartóban találták meg.
Uszódi, keceli és jánoshalmi érintettjei voltak a tegnapi balesetnek az 51-esen, a város északi határában. A személykocsi és egy a hivatalos közleményekben eddig nem szereplő furgon komolyabban, az autóbusz kisebb mértékben sérült, de a híradások szerint személyi sérülés nem történt.
Megérkezett a mentők tájékoztatása a Mátyás király – Simonyi Jenő – Tóth Mike utcák kereszteződésében történt balesetről. A tájékoztatás súlyos fejsérülést említ – az életveszélyes minősítést nem erősíti meg, de nem is cáfolja.
Megérkezett a rendőrség tájékoztatása a reggel a Kertvárosban történt balesetről.
Ripityára tört személygépkocsi a nádasba pördülve, épp trailerre vontatott furgon, és egy alig sérült busz fogadta munkatársunkat a baleset helyszínén, a várostól néhány kilométerre Pest felé, ahol akkor még zajlott a helyszíni rendőri munka, de fél útpályán – rendőri irányítással már haladt a forgalom.
Kerékpárost gázolt egy személyautó Kalocsán a Kertvárosban a ma délelőtti órákban. Egy nyugdíjas korú nő súlyosan megsérült.
A szekéren ülő, a borulás miatt az alá kerülő diákok közül nyolcnak végtag- és fejsérülése, súlyos zúzódása keletkezett, a sérülteket, köztük a két kalocsait mentővel a csíkszeredai kórházba szállították.
Élőben közvetítette a Facebookon a kilenc ember halálát okozó Pest megyei ceglédberceli balesetet a kisbusz sofőrje – írja az MTI romániai hírforrásokra hivatkozva.
Németországban is nagy sajtóvisszhangja volt az A-3-as autópályán múlt kedden történt, több sérültet követelő közlekedési balesetnek, amelyben elhunyt a Qualitrans–Cargo egyik sofőrje. Az egymásnak is ellentmondó sajtóhíreket a portálunkhoz eljutott, nem hivatalos, de megbízható források csak részben erősítették meg. A történteket a folyamatban lévő rendőrségi vizsgálat tisztázhatja.
Helikopterrel is mentették a túlélőket ama balesetet követően, amelyben tegnapelőtt délután egy magyar sofőr, a Qualitrans–Cargo gépjárművezetője vesztette életét. A Kft. ma portálunkhoz eljuttatott sajtóközleménye – amellett, hogy a gyászoló család felé közvetíti a cég részvétét – néhány újabb részletre is rávilágít a baleset körülményeit illetően.
Még be sem köszöntött az igazi tél, január 29-én, hétfőn kifejezetten tavaszias időjárás volt, szárazak voltak az utak, mégis halálos kimenetelű baleset történt a dusnoki körforgótól induló, Szekszárdra vezető M9-es autóút Bogyiszlóhoz közeli szakaszán.
Tegnap délután a Kiskőröst Öregcsertővel összekötő úton, Kecel közelében három gépjármű ütközött össze. Már a tegnap, köztünk portálunk Napi Gyors rovatában is megjelent első híradások is négy sérültről szóltak, állapotuk súlyosságát és a baleset körülményeit azonban akkor hivatalosan nem közölték. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása a baleset részleteiről, helyszíni fotókkal ma jelent meg.
A 29 éves sofőr és az egyik húszas éveiben járó hátsó utas könnyebb, míg az anyósülésen és a vezető mögött ülő két 50-60 év közötti hölgy akár maradandó sérüléseket szenvedett.
A vonat a kalocsai betegszállító jármű bal hátsó oldalát kapta el, majd az a hatalmas ütéstől mintegy 60 métert sodródva – repülve vágódott le a vasúti töltésről. A sofőr épen maradt, a beteg és kísérője súlyos sérüléseket szenvedett.
Egybehangzó, de téves híradások az 51-es főút 103-as kilométerszelvényéhez kötötték azt a balesetet, amelyben egy kamion és egy személykocsi ütközött össze. Most megtudtuk, valóban az 51-esen, de a mondott helytől 40 kilométerre történt tegnap reggel a baleset, amelyben két kalocsai fiatalember könnyebben sérült meg.
Kalocsától északi irányban mintegy 1 kilométerre a városhatártól, a reptéri elkerülőút torkolatánál szállt bele a nádasba, és állt fejtetőre egy személygépkocsi.
Tegnap nem sokkal dél után Solt belterületén a Kecskeméti út és a Toldi utca kereszteződésében halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt. A rendőrség tegnapi szűkszavú közleménye után a helyszíni szemle alapján megállapítottakat is ismertette.
Míg pár órával ezelőtt Solt belterületén volt tragikus baleset, most az 51-esen, Solt és Harta között történt karambol.
Kamion gázolt el egy gyalogost Solton, a Kecskeméti út és a Toldi utca kereszteződésében.
Első híreinktől eltérően mindkét jármű sofőrje megsérült a ma (kedden) fél egy körül történt balesetben. Megkaptuk a helyszínelés után adott rendőrségi tájékoztatást.
Két év telt el a tragikus autóbaleset óta, melyben a 19 éves Cs. Lili életét vesztette. Az elvesztett emberéletet és a súlyos, maradandó károsodással járó sérülések okozta szenvedést nem ellentételezi semmilyen ítélet, a bíróság mégis ítél. Az ez ügyben született ítélet június 12-én jogerőre emelkedett.
Egy férfi a helyszínen életét vesztette a Soltvadkert határában ma délben történt közlekedési balesetben.
Bebizonyosodott: nem volt bekapcsolva a biztonsági öv.
A nyári időszakban még jobban jöhet heti összefoglalónk, amivel pár perc alatt képbe kerülhetsz az elmúlt napok eseményeit illetően.
Megvadultak a lovak, a hajtó leesett a bakról, gázolt a kocsi mindenen keresztül, neki egy busznak. A rendőrség végleges tájékoztatása szerint a helyszínről mentővel elszállított személyen kívül a busz utasai közül később további három fő fordult orvoshoz enyhébb fokú sérülésekkel.
Amennyiben az ittas vezetés ténye bebizonyosodik, az elmúlt szerdán hajnalban a sétálóutcába a posta sarkánál berongyolt opeles ámokfutó az ittasság mértékétől függően nem csak büntetőeljárásra, komoly pénzbírságra, járművezetéstől eltiltásra számíthat, de még az önkormányzatnak okozott jelentős kárt is neki kell megtéríteni.
Az 57 éves helyi férfi életét követelő baleset körülményei egyelőre tisztázatlanok.
Átszabott vállalkozói adóemelésről és a lakosságra kivetni szándékolt új adónem bevezetéséről is tárgyalt az önkormányzat a város legnagyobb adófizető vállalkozóival, amint azt egyiküktől megtudtuk. Csúszik a kórház új épületszárnyának használatbavételi eljárása, egyre közelebb a nagy rendezvények. Ez a KALOhírek heti összefoglalója.
A szombat délutáni balesetben a motoros mögött ülő utas súlyosan megsérült.
A helyszínen meghalt az a 91 éves asszony, akit Solt belterületén gázoltak el szombat este.
Péntek délután valamivel öt óra előtt az 51-es főúton, Sükösd és Dusnok között ütközött össze négy autó. A balesetben két személy sérült meg, egyikük súlyosan.
Autóval, kerékpárral vagy másképp érkezett a helyszínre a Vajasból tegnap kiemelt férfi? Vízbe fulladás vagy más valami okozta a halálát? Hogyan került a test a vízbe, és ekkor élt-e még? Számos kérdést vetnek föl a tegnap a Vajasból kiemelt holttest föllelésének körülményei.
Egész Magyarország mély megrendüléssel értesült a magyar diákokat ért tragikus baleset híréről. A mai szentmisét az áldozatokért ajánlotta föl Fülöp Ernő Kalocsa-belvárosi plébános.
Jelenleg 16 halottról egy életveszélyes, valamint több súlyos sérültről szólnak a hiradások
A fején és a mellkasán sérült az 51-es és a Rákóczi út kereszteződésében vasárnap elgázolt, 75 éves férfi. Mostanára megerősítést nyert információink szerint az elsődleges hírekkel szemben nyolc napon túl gyógyuló sérülést is szenvedett az áldozat – ez a kórházban derült csak ki.
Az 51-es főút és a Rákóczi út kereszteződésében található zebrán gázolták el a 75 éves férfit ma este öt körül. Mentők vitték el, de az elsődleges hírek szerint nem szenvedett súlyos sérüléseket.
Baleset történt az 51-es főúton, Kalocsa és Dunapataj között. Jelenleg félpályán halad a forgalom az érintett útszakaszon.
Egy fiatal fiút kellett kórházba szállítani.
Szarvassal ütközött az egyik kocsi a tegnapi karambol előtt, ezért csapódott a szemből érkező autónak. Fiatal, környékbeli felnőttek az eset sérültjei, közülük egy súlyos sérült homokmégyi, két könnyebb sérült dusnoki. Öt órán át, teljes útzár mellett helyszíneltek a rendőrök.
Az érintett szakaszon a kalocsai hivatásos tűzoltók egy beszorult sérült kiszabadításán dolgoznak. Elterelik a forgalmat.
A nemzeti ünnep előestéjén történt a tragédia.
Egy helyi 86 éves asszony vesztette életét a balesetben.
Az oszlop alaposan összetörött, de személyi sérülés szerencsére nem történt.
Tegnap este Dusnoknál egy helybéli férfi fulladt a Vajasba. Búvárok találták meg órákkal később. Nem ez az első eset.
Villanyoszlopnak és kerítésnek csapódott egy autó Dunapataj belterületén, az 51-es főút Kalocsa felé kivezető szakaszán szombat este. A műszaki mentés félpályás útlezárás mellett zajlott.
Vádat emeltek az ellen a 29 éves géderlaki férfi ellen, aki tavaly júliusban a kalocsai volt szovjet repülőtéren kocsijával driftelve nekicsapódott egy másik autónak, amelynek fiatal nő utasa a helyszínen életét vesztette.
Az elkerülő úton ma délelőtt a fölérendelt úton haladó kamionnal összeütközött személyautót vezető hölgy mellkasi sérülést szenvedett – tudtuk meg a Mentőszolgálat kommunikációs csoportjától.
Az ipari park felől érkező személykocsi vezetője nem adta meg az elsőbbséget az elkerülőn érkező kamionnak. A nagy erejű ütközéstől a sofőr a gépkocsiba szorult, a tűzoltók vágták ki az autóból, majd a mentők elszállították. Még tart a helyszínelés.
A Vörösmarty és a Mátyás király utca kereszteződésében ma reggel történt a baleset. A motoros könnyű sérüléseket szenvedett.
Az oszlop kidőlt, a vezetékek leszakadtak. A mentők egy sérültet kórházba szállítottak.
Igaz egyik csak passzív elszenvedőként: a meg nem adott elsőbbség miatti ütközés után az egyik jármű egy harmadik autónak is nekicsapódott. A szombati balesetben a Hunyadi utca és az 51-es főút kereszteződésében a vétkes jármű utasa sérült, ő is csak könnyebben – tudtuk meg.
Ma délelőtt 11 óra körüli időben két személyautó ütközött össze Kalocsán, az 51-es számú főút belterületi szakaszán, a Spar áruház mellett. Úgy tudjuk két személy könnyebb sérülést szenvedett.
Elgázolt egy kerékpárost egy kamion Öregcsertő közelében. A kerékpáros szörnyethalt a balesetben, a holttestét a kalocsai tűzoltók szabadították ki a kamion alól.
Szombaton délután lesodródott az útról, majd fának csapódott egy személyautó Öregcsertő határában. Egy fiú a helyszínen életét vesztette. A baleset helyszínén a Baon.hu készített fotókat.
Egy teherautó és egy személyautó ütközött össze pénteken hajnalban a 451-es úton, Kiskunfélegyházán. Egy ember életét már nem tudták megmenteni.
A személygépkocsi vezetője információnk szerint sérülés nélkül úszta meg a balesetet, ám felmerült az ittas vezetés gyanúja.
Havonta egy-két alkalommal mindig próbálkozik valaki, hogy a kerítések, sorompóval lezárt beléptető kapuk, biztonsági árkok ellenére a csábító betonszalagon tegye próbára vezetői képességeit, járműve végsebességét.
Megkaptuk a rendőrség tájékoztatását a ma reggel Dusnok mellett történt balesetről. Egy könnyebb sérültről szól a híradás.
Félpályás útlezárás van érvényben.
Mentőhelikoptert is riasztottak, mindhiába.
Az érintett útszakaszon félpályás útlezárás van érvényben.
Egy új formátummal jelentkezik jövő héttől hírportálunk: indul a KALOhírek új stúdiójának első műsora, a Fókuszban Podcast. Érdemes lesz velünk tartani!