2023. 11. 30. csütörtök
András, Andor
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

Karambol a Széchenyi úton – Jelentős anyagi kár, két könnyebb sérült

Illés György Cinó  |  2016. 04. 09., 16:53

Kalocsán a Hunyadi János utca és a Széchenyi út kereszteződésében két személygépkocsi ütközött össze. Mindkét jármű az 51-es főúton, ellentétes irányból érkezett a baleset helyszínére. Az ütközés következtében két személy sérült meg. Információink szerint sérüléseik nem súlyosak, ennek ellenére kórházi megfigyelésre mentővel szállították el őket.

Az elsődleges hír a Katasztrófavédelem honlapján jelent meg 11 óra 12 perckor, e szerint „két személyautó karambolozott Kalocsán, az 51-es út belterületi szakaszán, a Széchenyi úton, a balesetben egy ember súlyosan megsérült. A műszaki mentést a város hivatásos tűzoltói végzik, áramtalanítják a járműveket.”


Forrás: Illés György / KALOhírek

Helyszíni tájékozódásunk során szerzett, hivatalosan meg nem erősített információink szerint azonban két személy sérült meg a balesetben, és – noha sérüléseik nem tűntek súlyosnak – alaposabb kivizsgálásra, illetve orvosi megfigyelésre mentővel szállították el őket a kalocsai Szent Kereszt Kórházba.

A szemtanúk, illetve a baleset egyik érintett sofőrjének elmondása szerint a két jármű egymással ellentétes irányban érkezett a rendőrlámpával ellátott kereszteződésbe. Az egyik – tudomásunk szerint a vétlen – jármű, egy sötétszürke színű kombi északi irányból közeledett, és az 51-es úton szándékozott továbbhaladni. A másik, egy fehér színű, Skoda Felicia LX típusú autó a déli irányból érkezett a baleset helyszínére, és a fölérendelt útról letérve az alsóbb rendű Hunyadi utcára szeretett volna befordulni.


Forrás: Illés György / KALOhírek


AZ ELMONDOTTAK ALAPJÁN EZ UTÓBBI JÁRMŰ SOFŐRJE HIBÁZHATOTT, AZZAL, HOGY AMIKOR – EGYÉBKÉNT SZABÁLYOSAN, ZÖLD JELZÉSNÉL, IRÁNYJELZŐ HASZNÁLATA MELLETT – MEGKEZDTE KANYARODÁSI MANŐVERT, A SZEMBŐL JÖVŐ, EGYENESEN HALADÓ, SZINTÉN ZÖLD JELZÉSSEL ÉRKEZŐ JÁRMŰNEK NEM ADTA MEG AZ ELSŐBBSÉGET.

Az elsőbbség a kanyarodási szabály értelmében járt volna az egyenesen haladónak. A szemből érkező autó sofőrje már nem tudta elkerülni az ütközést, a járműve jobb elejével az ekkora már félig bekanyarodott autó jobb oldalának ütközött.
A két járművön keletkezett rongálódások jelentős anyagi kárt jelentenek. A két személyi sérült a balesetet okozó járműben utazott.


Forrás: Illés György / KALOhírek

A Kalocsai Rendőrkapitányság munkatársai több egységgel érkeztek helyszínelni, illetve a forgalmat irányítani. A helyszínelés idejére ugyanis a kereszteződésben maradt egyik jármű az utat fél pályán elzárta, ezért, illetve a helyszínelés területbiztosítása végett szakaszosan, váltott irányban engedte el a forgalmat a közlekedésirányító rendőr, miközben az 51-es útról, illetve szemből, az Alkony utca felől a Hunyadi utcába – így a Spar parkolójába sem lehetett behajtani.


Forrás: Illés György / KALOhírek

A műszaki mentésre, a járművek áramtalanítására, illetve a helyszín katasztrófavédelmi biztosítására a kalocsai tűzoltók is nagy erőkkel érkeztek a helyszínre.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-24 10:01:49
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>
2023. 11. 22., 10:58
Bár a kivágott ruhák már jó ideje uralják a divatot, a csípő- és deréktájon stratégikusan elhelyezett lyuk, ami néha még a fenék tetejét is éppen hogy megmutathatja, a saját műfajává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy 2023-ban sorra tűntek fel a sztárok csípővillantós ruhában, illetve nadrágban. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK