2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 400 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Szívinfarktust kaphatott a fölborult kamion sofőrje? – Azonnal ott volt a segítség, de már az is késő volt

Illés György Cinó  |  2019. 09. 04., 22:33

Több órán keresztül teljes útzár mellet folyt a helyszínelés a ma valamivel dél előtt történt baleset után. A Miske határában, az 51-es főút felé vezető úton a település végét jelző táblától mintegy 150-200 méterre történt balesetben a gabonaszállító pótkocsis kamion vezetője a helyszínen életét vesztette. A baleset helyétől kőhajtásnyira geodéták végeztek méréseket, ők siettek a sofőr segítségére, és értesítették a hatóságot. Megpróbálták újraéleszteni is, ez azonban nem járt sikerrel. Meg nem erősített információink szerint a baleset és a haláleset között az ok-okozati viszony fordított is lehet: a portálunkhoz eljutott föltételezések szerint a sofőr nem, legalábbis nem biztosan a balesetben szerzett sérüléseibe halt bele, hanem lehetséges, hogy rosszulléte, valószínűleg szívinfarktusa miatt veszíthette el uralmát a jármű fölött.

Miske határában, a települést az 51-es főúttal összekötő úton egy gabonát szállító, pótkocsis kamion borult árokba a ma késő délelőtti órákban. A jármű az oldalára fordulva, félig az árokban állt meg, rakománya az árokba borult. Amint azt gyorshírünkben már megírtuk, a kamiont vezető férfi a helyszínen életét vesztette. Az utat a rendőrségi helyszínelés idejére, több órára lezárták.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)

A helyszínen szerzett meg nem erősített információink a kamiont egy 60 év körüli, nem helybéli férfi vezette.

Az út érintett szakaszán geodéták dolgoztak. Amint portálunknak a helyszínen elmondták, őket még kikerülte a gabonával színültig rakott kamionnal a férfi, majd sávjába visszatérve lesodródott az útról, amit már korrigálni nem tudott: az utánfutó az árokba fordult, magával rántva az egész szerelvényt.

Az elsősegélyt nyújtó geodéták szerint a férfi még élt, amikor egy baltával betörték a vezetőfülke szélvédőjét. A sérült pulzusa gyenge, de tapintható volt, ám már nem volt eszméleténél. A három fiatalember azonnal hozzálátott a sérült kiszabadításához, miközben pulzusa folyamatosan gyengült, majd hamarosan megszűntek az életjelei.

Az esetről hírt adott az M1 köztelevízió 17 órai híradója is, amely szerint a segítségnyújtók már a mentők kiérkezéséig megkezdték az újraélesztését is, ami azonban sajnos nem járt sikerrel.

A köztelevízió híre szerint a jármű eddig tisztázatlan körülmények között borult föl. A televízió úgy tudja, hogy a sofőr a baleset során szerzett sérüléseibe halt bele.

Képgaléria megtekintése (17 db kép)

Portálunknak ennek ellentmondó értelemben nyilatkozott egy magát megnevezni nem kívánó szemtanú, akinek elmondása szerint a sérült arca és nyelve közvetlenül a baleset után már cianózis – kékes-lilás elszíneződés – tüneteit mutatta, ami már a baleset előtt bekövetkezett szívinfarktus vagy keringési elégtelenség, esetleg más belső szervi rendellenesség következtében kialakult oxigénhiányos állapotra utalhat.

Ennek alapján az is feltételezhető, hogy a férfi nem a baleset következtében kerülhetett sokkos állapotba, hanem a már korábban kezdődött rosszulléte hatására veszíthette el a jármű fölötti uralmát.

Ezeket az értesüléseinket azonban a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudta. Megkeresésünkre adott válaszukból csupán annyit sikerült megtudnunk, hogy az eset körülményeit a Kalocsai Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretében vizsgálja. Ennek szabályai szerint az ügyben további tájékoztatás nem adható.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK