2024. 10. 09. szerda
Dénes
: 401 Ft   : 365 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsai gyerekek súlyos balesete Erdélyben – nyolcan-tízen kerültek kórházba töréssel, zúzódásokkal, másokat a sokk miatt kezelnek

Zsiga Ferenc  |  2018. 06. 02., 12:12

Súlyos balesetet szenvedtek az erdélyi tartózkodásuk alatt azok a budapesti iskolába járó kalocsai gyerekek, akik közül az egyik lány az éjszakai órákban ért haza. Egymásnak némileg ellentmondó, meg nem erősített, de a résztvevőktől származó információ szerint a 70 diákból, 10 felnőttből álló csoport lovasszekeres kiránduláson vett részt tegnap, amikor az egyik szekér eddig nem tisztázott okból a hegyoldalról visszagurult és az egyre gyorsuló jármű egy farakásnak vágódott, az fogta meg.

A szekéren ülő, a borulás miatt az alá kerülő diákok közül nyolcnak végtag- és fejsérülése, súlyos zúzódása keletkezett, a többi között a két sérült kalocsai diákot is mentővel szállították a csíkszeredai kórházba.

Információnk szerint állapotuk kielégítő, de felgyógyulásuk hosszabb időt vesz igénybe. A portálunkat tájékoztató egyik apuka arról számolt be, hogy az ő lánya is a felborult, talán 40 fős szekéren utazott, de a bal karján, bal lábán sérült gyerek a sokktól gyakorlatilag csak arra emlékezik, hogy a kocsi elkezdett visszagurulni, egyelőre másra nem. Ő már itthon van, szülői környezetben próbálják egyensúlyba hozni.

Csíkszeredai kórház / Forrás: spitalmciuc.ro

Ám néhány gyermeket már Erdélyben kórházba kellett szállítani, hogy az elszenvedett sokkot kezeljék. Információnk szerint a magyar főkonzul, vagy annak munkatársa is a helyszínre érkezett, segítséget nyújtott a sérültek ellátásához és a csoport útjának folytatásához.

Értesülésünk szerint vasárnap estig valamennyi nem kórházban tartózkodó fővárosi és más településekről származó gyerek hazaérkezik Erdélyből.

Amint további részleteket tudunk meg, azonnal tájékoztatjuk portálunk olvasóit.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 06., 19:00
Az aradi vértanúk tiszteletére Kalocsa Város Önkormányzata nevében dr. Bagó Zoltán polgármester, Turi Tibor önkormányzati képviselő és Dr. Kiss Csaba jegyző közösen helyezett el koszorút a szoborcsoport talapzatán, majd az egybegyűltek virágokkal, mécsesekkel, főhajtással tisztelegtek a nemzet emlékezetében örökkön élő hősök előtt.
2024-09-30 10:43:20
Immár többéves hagyomány szerint több helyszínen tart megemlékezést a 15. Kalocsa Légvédelmi Rakéta- és jogelőd Légvédelmi Tüzérezred magalakulása 62., valamint felszámolása 27. évfordulója alkalmából, az ezred hagyományait gondozó és megalakulásának 23. évfordulójához érkezett (KLKHK).

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>
2024. 10. 07., 12:44
Minden olyan magatartást figyelnek, amely vezetés közben a személy- és vagyonbiztonságot a figyelem elvonásával veszélyezteti. Még >>>
2024. 10. 06., 11:51
-Október 12-én, szombaton 16 órától a Művelődési Központ Kamaratermében engedjük szabadon száguldani a fantáziánkat, merüljünk el a varázslények elragadó kavalkádjában és pillantsunk bele Bősze Ádám Muzikális bestiák című könyvébe – invitálja az irodalom, a zene iránt érdeklődőket ezekkel a szavakkal a Tomori Pál Városi Könyvtár. Még >>>
2024. 10. 06., 11:06
Legutóbb 4 évre eltiltották a közúti járművezetéstől, mégis vezetett. Még >>>
2024. 10. 05., 16:56
Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rend őrei. Még >>>
2024. 10. 04., 11:03
Leszakadó kipufogó, füstölgő motortér – az „üldözéses verseny” győztese a közösségi médiában osztotta meg az eredményt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK