2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Huncutságok a pesti éjszakában – egyedülálló kiállítás az MKVM-ben

Zsiga Ferenc  |  2017. 04. 04., 15:06

Ha a magyarországi szórakoztatóipar, vagy csak az önfeledt szórakozás kerül szóba, szinte korosztálytól függetlenül a „boldog 20-as évek”-re gondolunk. Arra a világra, amit Krúdy Gyula írói munkássága nyomán és a legjobb magyar filmek közé beválasztott Szinbád című alkotás, és persze déd- és nagyapáink, nagyanyáink elbeszélései révén minderről tudhatunk. A téma iránt érdeklődőknek különösen, de azoknak is érdemes ellátogatni a főváros 3. kerületében lévő Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumba (MKVM), akik „Az ismeretlen görl” című kiállítás révén szeretnék megismerni: hogyan mulattak, huncutkodtak hajdanán a pesti éjszakában. A megszépítő emlékezés képsorai között még a híres, 90 éves korában Badenben elhunyt revüszínészt, Röck Marikát ábrázolóval is találkozhatunk, aki a Kalocsán élő nagybátyját élete végéig pénzadományokkal támogatta.

Ugyan a tágas múzeumban viszonylag kis helyet biztosítottak a magángyűjteményekből is színesített tárlatnak, de az ennek ellenére nem nélkülözi az egykori bárt, a szeparét, és természetesen a görl nyilvános fellépésének legfőbb kellékét, a lépcsősort. Ezen lépkedve a táncos lánynak öltözettől függően hol a hosszú lába, hol kivillanó bokája érvényesülhetett, vonzotta a férfiak tekintetét.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A tárlat alaphangulatát csak fokozza a korabeli zene és azok a megfakult filmrészletek, filmkockák, amelyeken az akkori fogalmak szerint kecses, de minden kétséget kizáróan gyönyörű nők a máig érvényes koreográfia szerint énekelnek, táncolnak, kacérkodnak az úri közönséggel.

A húszas–harmincas évek mulatóit és lokáljait bemutató kiállítás olyan plakátritkaságokban is bővelkedik, amelyek nemcsak papírra nyomtatott relikviái a korszaknak, hanem máig példaként szolgálnak a ma dizájnereinek: na, kedveskéim, figyeljetek, ezt egykor, a hőskorszakban így csinálták a nagyok!

A látogatót természetesen jól megszerkesztett tablók is segítik a tájékozódásban. A számomra kicsit túlírt szöveg minden olyan fontos információt tartalmaz, ami szükséges a közel száz éve virágkorát élő műfaj és a görl, nem utolsó sorban az egykori szórakoztatóipar kultúrtörténeti jelentőségének megítéléséhez.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Amikor mostanában azt halljuk, mennyire megnövekedett a főváros idegenforgalma, talán nem árt, ha tudjuk: a magyar, a pesti mulatók színvonala akkoriban a hazai és külföldi látogatók tömegét vonzotta, nevüket egy lapon említették New York, Párizs vagy London szórakozóhelyeivel. Amikor az Arizona vagy a Moulin Rouge nevek ismerősen csendülnek számunkra, ne feledjük: ezek voltak azok az élvonalbeli pesti lokálok, amelyek legendás korszakká varázsolták a főváros egykor is pezsgő életét.

Az élvezetes kiállítás végére érve azt is megtudjuk: Molnár Dániel színháztörténész több közgyűjtemény és magángyűjtemények eddig ritkán, vagy egyáltalán nem látott és ismert kincseiből állította össze a tárlatot.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK