2023. 11. 30. csütörtök
András, Andor
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

„Limpi” megmondta a frankót!

Tamás Ferenc  |  2018. 12. 10., 14:19

A december 8-9-i hétvégén a Téli kupa teremlabdarúgó-bajnokság amatőr, szenior és profi csoport együttesei közül is jó páran pályára léptek a nyolc mérkőzés tizenhat csapatos találkozóján, ahol meccsenkénti átlagban ezúttal kilenc gólt termeltek a mérkőző felek. A küzdelmeket mintegy háromszáz néző látogatta a két játéknap során.

Az Amatőr Liga hat gárdájának párosítása és eredményei a következők:
Pedagógus – Lujzaváros 9–1
Svebo Kalohírek – CsoKa 6-5
Géder Family – LSE 11–6

A KFC Ifi a profik mezőnyében is bajnokságra tör
Forrás: Tamás Ferenc

Ez utóbbi összecsapáson a „Family” ellenfele ezúttal az újonc LSE – azaz a „Leták SE”, vagyis zömében a Méhecskék SE U16-os társulata volt, ahol 8–3-s félidő után Kovács és Ács Ariel két góljával a géderiek nyerték a párosítást 11:6 arányban.

Boros „Limpi” Károly, a győztes csapat vezetője így értékelte a mérkőzést:

Erről a baráti összecsapásról nagyon sokat nem lehet elmondani, hiszen csapattársunk Leták Zsolt fiának baráti társasága ellen játszottunk, akiknek játékán látszott, hogy tehetséges gyerekek, ám a rutin, a nagyobb tudás ma még bőven mellettünk szólt.”

Az LSE újonc amatőr gárdája
Forrás: Tamás Ferenc

A Profi liga hat együttesének eredményei:
KFC Ifi – Hajós 6–4
Uszód – Bátya 2–4
El Nino – Kunság Kft. 7–1

December 9-én, vasárnap már a szenior csoport csapatai közül négy öregfiúk gárda is párbajozott egymással, az este hat és hét órakor kezdődő meccsek párosítása a következőképpen alakult.

Kiwisun – Kalotransport 3–1
Kertváros – Homokmégyi Öreg Bikák 5–2

Folytatás december 15-én, szombaton 16 órától a Hajós – El Nino Profi Liga találkozóval, amelyet még négy mérkőzés követ majd az est során.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-24 10:01:49
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>
2023. 11. 22., 10:58
Bár a kivágott ruhák már jó ideje uralják a divatot, a csípő- és deréktájon stratégikusan elhelyezett lyuk, ami néha még a fenék tetejét is éppen hogy megmutathatja, a saját műfajává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy 2023-ban sorra tűntek fel a sztárok csípővillantós ruhában, illetve nadrágban. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK