2026. 04. 20. hétfő
Tivadar
: 364 Ft   : 309 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

A „Nádvár” elleni győzelem kellett a KKC-nek a „kisdöntőhöz”

Tamás Ferenc  |  2018. 03. 28., 20:02

Március 24-én, szombaton kora délután a Nemesnádudvar csapatát fogadta a Kalocsai KC női együttese a megyei bajnokság soros fordulójában, ahol a tét nem kevesebb volt a Kolics János vezette mieink számára, minthogy győzelem esetén ott lehet majd a gárda a rájátszás kisdöntőjében, a bronzcsatában.

Aki ott volt, az láthatta, hogy ez a fiatal és igen ambiciózus „Nádvár” nem véletlenül verhette meg a bajnoki éllovas Kiskunhalas hölgykoszorúját is, hiszen gyors, egyben „összerakott” kézilabdát játszottak amazonjai a kalocsai csarnokban is.

Képgaléria megtekintése (32 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Igaz, átlövőjáték nélkül meccseltek, de jól járatták a fal előtt a labdát, így rendre lemaradtak a mieink a húzásaikról, ezáltal területet hagytunk nekik a cselezésre, a betörésekre, vagy a beálló megjátszásra. Mindezek tükrében lányaink igen értékes győzelmet arattak, és a megszokottnál gyengébb védekezésünk ellenére is, maximálisan kiszolgálták a szép számú közönséget.

MESTERMÉRLEG:
Kolics János edző:
– A mérkőzés tétje azért valamelyest nyomta a csapatot, hiszen köztudott volt, hogy győzelmünk esetén a Majsa már nem foghat be bennünket. Arra, hogy az Alföldi Babettet kifogták már rögtön az elejétől, arra volt válaszunk az első félidő első részében. Szépen játszottuk meg a beállót, de a betöréseink is mind eredményesek voltak. Sajnos egyik kulcsemberünk, Fábián Emőke megsérült, így a második félidőben már nem tudta ugyanazt a hasznos és eredményes játékát hozni. Védekezésben ezúttal dekoncentráltabbak voltunk, nem tudtuk az ellenfél húzásait időben lereagálni.

KKC – Nemesnádudvar 31-28 (18–14)
150 néző, vezette: Nagy L., Szekeres L.
Kalocsa: Kiri M. – Tóth G. 4, Fábián E. 5, Bors R. 6, Holló B. 5, Alföldi B. 8, Barth Zs. 3. Csere: Szabadi I., Deák M. (k.), Deák N., Deák-Kósa A., Szűcsné.
Edző: Kolics János.
Az eredmény alakulása: 6.p.: 5–2, 14.p.: 11–6, 25.p.: 15–12, 32.p.: 20–14, 42.p.: 23–21.
Hétméteresek: 5/5, illetve 9/7.
Kiállítások: 14, illetve 2 perc.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-04-16 10:54:37
Különleges kulturális program várja az érdeklődőket április 16-án, csütörtökön este a Kalocsai Művelődési Központ kamaratermében. A FolkArt Látogatóközpont hivatalos megnyitójának kísérőprogramjaként „Tündér öltések” címmel rendeznek inspiráló estet, amelynek középpontjában a magyar népi motívumok és a modern divat találkozása áll.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>
2026. 04. 17., 11:09
Nemcsak a szabályokra, hanem az egymás iránti tiszteletre is tanították a gyerekeket a rendőrök. A programok játékosan, mégis fontos üzeneteket közvetítettek. Még >>>
2026. 04. 17., 09:47
Több ezer gyorshajtót regisztráltak a rendőrök a 2026-os Speedmarathon akció ideje alatt. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK