2026. 09. 14. hétfő
Roxána, Szeréna
: 366 Ft   : 317 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

A régi idők játékával nyert rangadót a KKC

A régi idők játékával nyert rangadót a KKC
Tamás Ferenc  |  2024. 12. 13., 14:34

December 7-én, szombaton este ismét jó volt szurkolónak lenni Kalocsán a Városi Sportcsarnokban, hiszen a régi idők játékát és hangulatát idézte meg a Kalocsai Kézilabda Club NBII-es férficsapata a Dunaharaszti MTK elleni találkozóján, amelyet a második játékrészben fordított a maga javára. A lelátó szurkolói annak örülhettek igazán, hogy a régi felszabadult játékot és tartalmas kézilabdát láthatott kedvenceitől.

Pedig két vendéggóllal indult a mérkőzés, majd az első negyedórában fej-fej mellett haladt a két együttes. Az első játékrész egy időn túli hétméteressel zárult, amelyet értékesítettek a vendégek (15-16).
Az elején a vendégek hálóőre védett talán biztosabban, míg Jagicza Marci fokozatosan lendült bele. Aztán innentől kezdve úgy fogott, mint az a bizonyos zöldfesték. Kovács, Bock, Vancsics és Dainese góljaival tartotta a lépést csapatunk az első félidőben a Pest vármegyei alakulattal.
A második játékrész 6. percében Rumi góljával először vezettünk a mérkőzés során (18-17). A meccs ezen időszakában elkapta a fonalat a Kalocsa, igaz, kellett ehhez a szenzációsan kézilabdázó Dainese Nikolas és persze Jagicza Marciremeklése a kapunkban. Aztán az edzőnk, Szvétek Balázs először sárga lapot kapott a sporiktól, majd némi vita után a pirosat is felmutatták neki. Mintegy tíz perc volt már csak a lefújásig, amikor Dainese, Vancsics góljaival elhúztunk négy, majd öt góllal is (26-21, 27-22). Azt követően a lefújás előtt is öt gól volt még az előnyünk, de talán akkor lélegezhettünk fel igazán, amikor Schaffer Ricsi beállóból klasszikus gólt szerzett (29-24).

A találkozó hajrájában pedig kiállították Schaffer Ricsit, majd Rumi Ádámot, igaz mindkettőt már hatgólos előnyünknél, így már nem forgott veszélyben a Kalocsai KC újabb sikere a bajnokságban.

Végre a Szvétek bandérium a régi idők játékával hozta tűzbe a lelátó közönségét. Lüktetett a játék, a csapat pedig óriási erőket mozgatott meg az ellenfél legyőzése érdekében. Egyszerűen jó volt nézőnek lenni a lelátón, a hangulat szinte eufórikus volt.

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Kalocsai KC – Dunaharaszti MTK 32-27 (15-16)
vezette: Szilágyi Gábor, Juhász István
Kalocsa: Jagicza M. – Kovács Á. 6, Vancsics J. 6, Schmidt R., Dainese N. 12, Bock M. 4, Rumi Á. 2.
Csere: Schaffer R. 2, Katona B., Urbán T., Rózsavölgyi L. (k.), Vidók P., Lelesz B., Iván D., Markó T., Varga E.
Edző: Szvétek Balázs
Az eredmény alakulása: 9.p.: 4-5, 22.p.: 11-11, 29.p.: 15-15, 36.p.: 18-17, 45.p.: 26-21, 55.p.: 29-24.
Hétméteresek: 6/5, illetve 7/5. Kiállítások: 6, illetve 2 perc.

FOLYTATÁS DECEMBER 14-ÉN, SZOMBATON 18 ÓRAI KEZDÉSSEL ISMÉT HAZAI KÖRNYEZETBEN,

amikor majd a listavezető VSK Tököl gárdáját fogadjuk.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 09. 14., 10:38
Hagyományőrző szüreti felvonulással és egész napos programmal várják az érdeklődőket szeptember 19-én, szombaton Homokmégyen. A rendezvényt a Homokmégyi Hagyományőrző Néptánc Együttes szervezi, a napot pedig este szüreti mulatság zárja Markó Gabi és bandája közreműködésével.
2026. 09. 14., 08:45
Nagyfelületű burkolatjavítási munkálatokat végez a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Kiskőrösi mérnöksége szeptember 21. és 24. között az 51-es főút Dunapataj és Kalocsa közötti szakaszán. A munkavégzés idején jelzőőrös forgalomkorlátozásra, sebességkorlátozásra, valamint szeptember 24-én az FBH-NP Nonprofit Kft. hulladékudvarához vezető önkormányzati út időszakos lezárására is számítani kell.
2026-09-11 14:47:17
Váratlanul Magyar Péter is megjelent a Dunaszentbenedeki falunapon, ahol a szokásos falunapi forgatag közepette Vargyas László polgármester átadta a települési elismeréseket, és köszönetet mondott a Paksnál az atomerőmű hűtővízellátását stabilizáló fenékküszöb építésén részt vevőknek, a vízügy, illetve a vízépítők, valamint a munkálatokat támogató honvédségi erők képviselőinek.

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 14., 11:50
A Paprikafesztivál idején a megszokottól eltérő nyitvatartással várja látogatóit a Kalocsai Tomori Pál Városi Könyvtár. Még >>>
2026. 09. 11., 10:30
Borongós, esős idővel indult a péntek az ország nagy részén. A Nyugat-Dunántúlon több helyen 10–20 milliméternyi csapadék gyűlt össze, a nyugati határ közelében pedig már 20 milliméternél is több eső esett. Még >>>
2026. 09. 10., 13:11
Két embert szállítottak kórházba egy szerdán este történt baleset után, amikor egy személyautó árokba hajtott az 51-es főúton, Dusnok közelében. A bajai tűzoltók emellett Katymár külterületén egy hektáron égő bozótos és száraz fű oltásában is részt vettek. Még >>>
2026. 09. 10., 09:57
Heves széllel és villámokkal érkezett meg a vihar szerda este a térségbe, amely több helyen is komoly károkat és veszélyhelyzetet okozott. Pakson tűz keletkezett egy üres telken, Kiskunfélegyházán pedig egy kidőlő fa halálos tragédiát okozott. Még >>>
2026. 09. 10., 08:53
Nagy szükség van a segítségre: jelenleg 14 kisbaba várakozik a Bajai Szent Rókus Kórházban, akik számára több alapvető higiéniai és egyéb terméket is gyűjtenek. Még >>>
2026. 09. 09., 10:42
Záporok, zivatarok, erős széllökések és akár jégeső is érkezhet a következő napokban. A változékony időjárást egy közeledő front, majd egy mediterrán ciklon alakíthatja. Még >>>
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK