2022. 08. 19. péntek
Huba
: 405 Ft   : 398 Ft Benzin: 754.8 Ft/l   Dízel: 786.9 Ft/l   Írjon nekünk

Győzelem, változatos ütközetben: KKC – Bácsbokod 26–25

Tamás Ferenc  |  2017. 10. 13., 09:55

A megyei női bajnokság őszi harmadik játéknapján is behúzta a pontokat a Kolics János edzette Kalocsa női csapata, így lányaink még százszázalékos teljesítménnyel vezetik a tabellát. Ezúttal az egykoron NBII-t is megjárt klub, a Bácsbokod hölgykoszorúját fogadták Alföldi Babették, amelyet változatos ütközetben sikerült a végére térdre kényszeríteniük.

Az elején jól kapták el a fonalat a mieink – tudatosan megkomponált akciók végén Holló-Bors-Alföldi vitte a prímet –, így bő negyedóra leforgása után már 10–4-re vezettünk. Aztán jött egy apróbb megtorpanás, de a félidőt még így is három gólos előnnyel zárta a Kolics-amazonhad (14–11).

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A második játékrész 11. percében először vezetett a vendég (16–17), majd a meccs finisére döntetlen lett az állás (22–22 az 53. percben). Aztán Barth Zsófi vezérletével ismét meglépett a Kalocsa (25–22), és a végén roppant nagy izgalmak között – hármas emberhátrányból is – tartani tudtuk a győzelmet.

Kolics János edző: – A legfőbb utasításom az volt, hogy a „Kohász” Kézilabda Akadémián is játszó balkezes lövőjüket fogjuk ki, akit sikerült is semlegesítenünk. Az első szakaszban – amíg előkészített játékaink voltak – szinte mindenből gólt lőttünk, amivel tetemes előnyre tettünk szert. Amikor elkezdődött az egyéni akciózás, akkor sikerült felhoznunk az ellenfelet, akik még a vezetést is átvették. Aztán mi jöttünk ki „vegyesvédekezésre”, amiből sikerült letámadni őket, és elsősorban Barth Zsófi betöréseiből kierőszakolt büntetőkkel újra átvettük a vezetést. A végén pedig egészen taktikusan, hármas emberhátrányból is meg tudtuk tartani a már kicsikart előnyünket.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

KKC – Bácsbokod 26–25 (14–11)
50 néző, vezette: Bálint T., Szarvas T.
Kalocsa: Kiri M. – Tóth G. 1, Fábián E. 8, Bors R. 4, Holló B. 5, Alföldi B. 7, Barth Zs. 1. Csere: Deák M. (k.), Szabadi I., Deák A., Szőkéné, Bómancz B., Korsós A. (k.).
Edző: Kolics János.

Az eredmény alakulása: 6. p.: 4–3, 17. p.: 10–4, 28. p.: 13–10, 37. p.: 15–15, 53. p.: 22–22, 56. p.: 25–22.
Hétméteresek: 11/9, illetve 5/3.
Kiállítások: 6, illetve 8 perc.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 08. 17., 08:25
Pénteken indult az a hatalkalmas kerekasztalbeszélgetés-sorozat, amely Kalocsa értékeit helyezi fókuszba, és a különbségek helyett a közös pontok kiemelésével az itteni lokálpatrióták közti együttműködés erősítését tűzi célul. Elsőként a lokálpatriotizmus mibenlétét igyekeztek megragadni a résztvevők. Ma a népművészet lesz a téma.
2022-08-19 08:51:33
Ünnepi szentmise és a községi díj átadása mellett számos más programlehetőség várja az érdeklődőket, úgy is mint lovasbemutató, bábelőadás, operettműsor valamint egészségügyi állapotfelmérésen vehet részt bárki. Délután 5 órától Nótár Mary lép fel a nagyszínpadon, majd a Varga Miklós Band után pár órával később lézershow veszi kezdetét.
2022-08-17 08:49:06
A TOP-5.2.1-15 –BK1-2020-00009 azonosítási számú „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok” megnevezésű pályázat keretében 2022 augusztus 22-26-ig három helyszínen 15-15 roma származású gyermeket táboroztat a kalocsai Önkormányzat.
2022-08-16 15:57:56
Hirtelen zuhant rá a gyász és vele együtt a váratlan élethelyzet sok nehezen megoldható problémája arra a kalocsai családra, amely fiatal édesanyját néhány hete veszítette el. Az apa segítség nélkül maradt, a gyermeket felügyelet nélkül nem hagyhatja, így fővárosi állását föladni kényszerült. Könnyű belátni: e helyzetben minden segítség jól jön!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 08. 19., 09:11
Balotaszállás külterületén, az előre megadott helyszínen 13 migráns személyt vett fel a gépjárművébe és elindult velük a nyugati határ felé. Még >>>
2022. 08. 19., 08:14
Csütörtök délután gyulladt ki az aljnövényzet Pécs külterületén, az Akó dűlőn, ahol lángra kapott egy ház is, majd az erős szél miatt sebesen terjedő lángok miatt egyre több ingatlan került veszélybe. Még >>>
2022. 08. 18., 13:24
Egyelőre az látható, hogy „labilisabb lesz a légállapot”, növekszik az ismétlődő záporok, zivatarok esélye, és akár hevesebb zivatarok is kialakulhatnak, ismertette a meteorológiai szolgálat. Még >>>
2022. 08. 18., 12:50
Nem lehet vele hibázni. Eredetileg gyümölcstortából alakult a recept, ami mindig túl kevés volt. Még >>>
2022. 08. 18., 12:37
Szintén augusztus 15-én nyílik újra a Közfoglalkoztatásból a versenyszférába program Még >>>
2022. 08. 18., 08:27
A Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület és és a Piros Rózsa Néptánc Egyesület elsődleges célja a megalakulástól kezdve a gyermekek, a fiatal korosztály és a felnőttek népi játékkal, néptánccal való megismertetése volt, és ennek a tudásnak a bemutatása helyi, térségi, országos és nemzetközi rendezvényeken. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés