In memoriam Lakatos Ádám (1990-2017) – Végső búcsú a KKC kapusától

Döbbenetesen hirtelen távozott, hiszen abból a kevés időből, ami megadatott neki, fél életét a kézilabdapályán töltötte – igaz, azt rendkívül szerette és ahhoz igazán értett.

2017. június 30-án, a kora délutáni órákban jött a fájdalmas hír. Kecskemét határában a nyári csúcsforgalomban, hogy egy előtte álló autót kikerüljön elrántotta a kormányt, ami aztán a szemből érkező kamionnal való halálos ütközést okozta.

Bántóan szívszorító, amikor erejük teljében lévő fiatal emberek idő előtt hagyják el ezt a földi világot, hogy akaratukon kívül átkerüljenek egy másik, az élők számára még ismeretlen dimenzióba. Igazán szűkmarkúan osztotta rá a pályán kívüli életet a sors, mindössze 27 esztendő jutott számára.

Elhunyt Lakatos Ádám barátunk, akit én mindig is sokszívű embernek tartottam: egyik szíve a családjáért dobogott, a másik a kalocsai kézilabdáért, a harmadik a barátaiért, a negyedik a bajtársaiért, a mentősökért és azon rászoruló emberekért, akikért szirénázva érkezik a segítség.

Neve az utóbbi években egyre közismertebb és elismertebb lett az NB II. Délnyugat csoportjában, mint az élcsapat Kalocsa óriás termetű cerberusáé, aki nagy áldozatkészséggel szolgálta szeretet sportága a kézilabda ügyét, amely bajnoki aranyak és a dobogós helyezések sokaságával volt kikövezve. Még valahol 2006-ban, 16 évesen debütált a felnőtt csapatban, ahol háromszor vehetett át bajnoki aranyat az ezüstök és a bronzérmek mellett.

Mentősként hivatásából adódóan életeket mentett a dolgos hétköznapokon és ünnepnapokon is, ám bajtársai minden erőfeszítése ellenére sem tudta kikerülni a megálljt parancsoló halált, amely alattomosan, a pillanat törtrésze alatt kaszálta el. A bajba jutottakon annyiszor segítő mentős bajtárs ebből a „sérüléséből” már nem térhetett vissza, ám minden bizonnyal az égi pályák varázslatos világába segítette a gondviselő, ahol várták már a játszótársak.

A mindig szerethető „Dagadt”, Lakatos Ádám, a jó barát nincs többé. Remélhetőleg nevét, emberségét, kapusteljesítményét, szerethető gesztusait még sokáig megőrzik majd a csapattársai, a lelátó közönsége és mindazok, akik ismerték és szerették ezt a fizikumában és lelkületében is átlag feletti óriást. Mintha látnám, ahogy a túlvilági pályán is kezébe veszi a labdát egy kidobásnál, hogy csatába indítsa társait egy éppen aktuális ütközetben.

Hiányozni fog jámbor természete a kapuban, már-már idegfeszítő türelme játék közben a pályán, igaz ezzel azért mindig megnyugtatott bennünket, a győzelemben olykor kétkedő szurkolókat is a palánk túloldalán.

Július 7-én, pénteken 14 órakor kísértük utolsó földi útjára a kalocsai temetőben.