2026. 05. 17.
Paszkál
: 360 Ft   : 309 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Rumi az ősz gólkirályi trónján

Tamás Ferenc  |  2019. 12. 23., 09:40

Rumi Ádám, a Kalocsai Kézilabda Club NBII-es együttesének energikus balszélsője az utóbbi években már egyre több figyelmet érdemelt a mindenkori ellenfelektől a Dél-nyugat csoport mezőnyében. Az egészségesen agresszív támadó, a csapat védekezéséből is aktívan kiveszi a részét, ám ezúttal, mint a csoport őszi gólkirályát méltatjuk, ahol mindenkit megelőzött a tizenkét csapatos mezőnyben.

Ádámról tudni kell, hogy városunkban született 1996-ban. Édesapja is kézilabdázott a KKC jogelődjében, így rá aztán igazán illik a mondás, hogy az alma nem esett messze a fájától. Ifjú gólkirályunkról azt is tudni illik, hogy mint ahogy csapatunkból mindenki, ő is Kolics-tanítvány, azaz Kolics János neveltje, ő tanította meg a kézilabdázás fortélyaira.

Ádám az ősz során igazán eredményes volt, hiszen a csapat tizenegy találkozóján 89 alkalommal zörgette meg a mindenkori ellenfelek hálóját, amellyel minden fellépésén döntően kivette részét a KKC gólgyártásából. Elért találatai nyolcgólos átlagot jelentenek számára mérkőzésenként, amely több mint dicséretes az NBII. Dél-nyugat csoportjának veretes mezőnyében, ahol többek között olyan nagy hagyományokkal bíró klubok szerepelnek, mint a Nagykanizsai Izzó SE, a Siklós KC, a Dél Takarék Mecseknádasd, vagy a Rinyamenti KC gárdái.


Mindezek igazolására álljon itt az őszi szezon statisztikája, amelyből kiderül, hogy Ádám milyen leosztásban szerezte 89 gólját a bajnokság első felvonásában.

  • szeptember 14-én, az MK Pelikán-Siklós ellen –6 gól
  • szeptember 21-én, a Satelit SE otthonában – 6 gól
  • szeptember 28-án, a Pécsi VSE II. ellen – 11 gól
  • október 6-án, Mecseknádasdon – 6 gól
  • október 12-én, a Rinyamenti KC ellen – 14 gól
  • október 19-én, Kiskőrösön – 13 gól
  • november 8-án, a Bajai KSE ellen – 9 gól
  • november 16-án, a Tungsram SE ellen – 2 gól
  • november 23-án, a Holler UFC otthonában – 6 gól
  • november 30-án, a Csurgói KK U23 ellen – 12 gól
  • december 7-én, Hőgyészen – 4 gól

 

Ezzel az eredménysorral – 89 góljával – vette ki részét a Kalocsai KC őszi 354 adott találatából, amellyel egyben igazolta is, hogy a Kalocsa meghatározó játékosává lépett elő az idei ősz során.


Ha játékát kellene jellemezni, akkor igaz rá a lendületes, robbanékony szélsőjáték, a gyorsaság minden téren – reagálási, döntési, mozdulat-és mozgásgyorsaság –, azaz a gyorsulási képesség, de emellett az ütemérzék, az átlagon felüli magasságba emelkedés, a laza csukló és az eredményesség is.

Ezek pedig olyan erények, amelyekben ha tovább fejlődik a ma még mindig csak 23. életévében járó balszélsőnk, akkor hosszú időre kibérelheti a KKC bal szárnyának mindenkori posztját.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-05-14 04:55:01
A február eleji első betonöntés óta nincs megállás: az 5. blokk munkagödrében halad az alaplemez kivitelezése. A teljes nukleáris sziget betonalapja nem egyszerre készül el. A feladat hatékony és biztonságos végrehajtása érdekében kisebb-nagyobb szekciókra osztották fel a területet és párhuzamosan végzik az egymásra épülő munkafolyamatokat, melyek végén speciális betonnal öntik ki a nukleáris sziget alaplemezének egy-egy ütemét. Egy-egy fázis alkalmával akár 1500 köbméter beton beépítésére is sor kerül. Mivel ezt a tevékenységet nem lehet megszakítani, a folyamatos munka érdekében több betonpumpa is dolgozik párhuzamosan akár éjszaka is. (x)
2026-05-13 09:14:44
Lakossági felhívást tett közzé a Kalocsa.hu az 1AT Energy Solutions Kft. tájékoztatása alapján. A cég a Forest-Vill Zrt. megbízásából villamoshálózat-építési munkálatokat végez Kalocsán több ütemben, amely ideiglenes áramszünetekkel és közlekedési korlátozásokkal jár majd.
2026-05-13 08:00:59
Különleges és szívhez szóló pillanatokkal telt az idei búcsúünnep Dusnokon. A Dusnoki Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok Plébánia beszámolója szerint május 10-én, vasárnap, Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok ünnepén mintegy húszfős gyalogos zarándokcsoport érkezett Fajszról a községbe.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 05. 16., 11:17
A jövő heti 15. Sárkányhajó Verseny résztvevőinek biztonságosabb vízre szállását segíti az a kenu belépő, amelyet a közelmúltban alakítottak ki a Vajason. Még >>>
2026. 05. 15., 15:08
A közlekedésbiztonság erősítése érdekében írt alá együttműködési megállapodást a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Blue Knights LE MC Hungary III Kalocsa. Még >>>
2026. 05. 15., 11:04
Kiválasztották azt a négy gyerekrajzot, amelyekből a XXXIV. Kék Madár Fesztivál hivatalos adománykitűzői készülnek. Az alkotások nemcsak kreativitást és fantáziát tükröznek, hanem egy közös ügyet is szolgálnak: a Kalocsán és környékén élő beteg gyermekek támogatását. Még >>>
2026. 05. 15., 09:42
Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki péntekre zivatarok kialakulása miatt a HungaroMet Nonprofit Zrt. Az előrejelzés szerint az ország több pontján is kialakulhatnak hevesebb viharok, amelyeket villámlás, erős széllökések és jégeső kísérhet. Még >>>
2026. 05. 14., 10:08
A hét második felében még kellemes, tavaszias időjárásra számíthatunk, a hétvégére azonban jelentős változás érkezik. A meteorológiai előrejelzések szerint egyre több felhő borítja majd az eget, péntektől pedig több hullámban érkezhet eső, zápor és zivatar. Vasárnapra már országszerte borongós, szeles és jóval hűvösebb idő valószínű. Még >>>
2026. 05. 14., 09:56
Jelentős régészeti felfedezést tettek a bajai Türr István Múzeum szakemberei a Vaskúti halmok térségében, ahol az elmúlt hetekben egy építkezést megelőző feltárás zajlott. A kutatás során olyan leletek kerültek elő, amelyek minden jel szerint egykori szarmata település nyomaira utalnak. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK