2023. 12. 01. péntek
Elza
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

Szvétek edző sötéten látja csapata jövőjét

Tamás Ferenc  |  2023. 09. 03., 18:51

Augusztus 23-án, szerdán este a Mecsek fővárosába, Pécsre látogatott a Szvétek Balázs edzette Kalocsai KC gárdája, hogy az új bajnokságra hangolódás jegyében megmérkőzzön a PEAC egyetemi fiatal élcsapatával.

Szárnyaszegett csapattal szparingolt a Kalocsai KC legénysége, de szerencsénkre talán eredményjelző sem működött az edzőmérkőzés során, sőt jegyzőkönyv sem készült a történtekről.

A találkozó apropóját talán az is adhatta, hogy a nyár folyamán sikerült leigazolnunk a PEAC gólgyárosát, az olasz felmenőkkel rendelkező Daniese Nicolast.
Mint már említettük, több sebből is vérző csapattal tudtuk csak felvenni a küzdelmet vendéglátóinkkal, hiszen több volt a marádi és a hiányzó a keretből, mint a hadra fogható.

Szvétek edző egyszerűen azt sem érti - az ő értékrendjébe nem fér bele - hogy a csapatból többen is most terveznek nyaralást, amikor élesíteni kellene a formát. Így, két héttel a bajnoki rajt előtt sajnos igen sötéten látja csapata jövőjét, a felsőházi rájátszás helyett inkább a biztos bentmaradás lesz majd a kiűzött cél. Elmondása szerint alapemberei közül Csuba Koppány és Katona Bence sérülés miatt maradtak távol a pécsi derbitől, míg Bock Milán munkahelyi elfoglaltsága miatt nem tudott elutazni a többiekkel. A szakvezető azt is szóvá tette, hogy a gárda tagjai közül többen edzetlenek és túlsúlyosak is, így a realitás csupán annyi, hogy valahogy próbáljuk meg túlélni ezt a nehéz időszakot, amely előtt állunk.

Csapatunk egyébként a PEAC ellen a következő összetételben szerepelt: Jagicza M.-Vancsics J., Schmidt R., Schaffer R., Horváth R., Daniese N., Rumi Á.  Cserék: Balla G., Markó T., Vidók P.


Forrás: KALOhírek / Archív


Szerencsére jegyzőkönyvet nem vezettek, így az eredményt csak megtippelni tudjuk, amely számunkra nem volt bíztató. A mérkőzés statisztikájából kimaradtak gólszerzőink, a hétméteresek és a kiállítások is, az eredmény alakulásáról nem is beszélve.
További rossz hír még a csapat háza tájáról, hogy Horváth Rolesz egyetemi tanulmányai miatt a fővárosba, a BEAC színeibe igazol, de eligazolt tőlünk Kovács Ákos is, aki több bajnokságban is vezette a góllövőlistát. Szurkolóink körében az is tudható, hogy nagyszerű kapusunk, Barabás Tamás befejezte az aktív játékot, ám ha szükség lesz rá, ígérte, visszatér.

A bajnoki küzdelmek szeptember 10-én, vasárnap indulnak majd számunkra,

amikor a Budai Farkason U21-es gárdájához utazunk a fővárosba. Csak bízhatunk benne, hogy addigra egyenesbe jövünk és a hagyományokhoz hűen szerepel majd a gárda, mint ahogyan azt hosszú éveken át tették a Kolics érában fiaink. 

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-11-30 15:30:52
Ismét közeleg december 6-a, Szent Miklós napja, ami egyben a Magyar Pálinka Napja, ünnepe is. Ebből az alkalomból a Magyar Pálinka Lovagrend immáron tizenhetedik alkalommal szervez ünnepséget, amelynek idén Kalocsa város ad helyet. Az eseményen Font Sándor országgyűlési képviselő, a Pálinka Nemzeti Tanács elnöke is részt vesz.
2023-11-24 10:01:49
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 12. 01., 08:45
Gyerekeink számára tenné izgalmasabbá az ünnepvárást idén is Simó Fanni. Első lépésként a versben furfangosan elrejtett címet kell megtalálni, majd az ablakban, esetleg az udvarban elhelyezett számot. Az első feladvány a cikkben! Még >>>
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK