A vármegyei kupa 4. fordulójában az ősi ellenfél Baját ejtette ki a KFC, ahol már 3-0-ra is vezettek a mieink, de az utolsó tíz percben, majdnem egyenlített a vendég. Szerencsére kapusunk, Varga Sanyi ziccert is fogott 3-2-nél a végjátékban.
A május elsejei folytatásban aztán jött egy emlékezetes 0-0-s találkozó Hartán, amely maratoni tizenegyespárbajt is hozott, amelyet a hazaiak nyertek 8-7 arányban. A mieink kupameneteléséről csak annyit az akasztói ütközet előtt, hogy a jelenleg 7. helyen álló vendégek már öt ponttal többet szereztek a bajnokságban, mint a Kohány Balázs edzette Anda Kalocsa FC gárdája, amely a tabella 10. helyét birtokolja. Ebben a bajnoki évadban már kétszer is találkoztak a csapatok egymással. Ősszel Kalocsán 3-1-re nyertek a mieink, Varga Stefano, Monori Martin és Tóth Kristóf góljaival, míg a visszavágón 2-2 lett a végeredmény. Így, az összkép alapján „nekünk áll a zászló”, ám a kupáról köztudott, hogy itt minden másképpen alakul, mint egy bajnoki derbin. Ha Kohány edző sérültjei felépülnek a találkozóig, akkor bátran várhatjuk ellenfelünket, ám ha foghíjas lesz az „Anda”, akkor jöhet az utóbbi hetek nyögvenyelős játéka. Igaz, legutóbb is 4-0-ra nyertünk egy ilyen összecsapáson…