Visszajöttem az általános iskolámba, ahol nyolcadikban azt mondták nekem a tanárok, hogy hiába vagyok elég okos, nem biztos, hogy sokra fogom vinni, mert kis faluból vagyok, nem vagyok annyira szorgalmas, mint mások. Ezért a nyolcadikos tablómra, a nyolcadik osztályban ráírtam azt, hogy „Majd én megmutatom nektek”- mondja a közösségi médiában közzétett videójában Jákob Zoli, amikor váratlanul megjelent egykori általános iskolája előtt, Hartán.
A gyerekek óriási örömmel fogadták az üzletembert, aki nem hagyhatta motiváció nélkül a tanulókat – mint mondta:
Gyerekek! Azt kívánom nektek, hogy ti is sikeresek legyetek, mint én. Nektek is legyen minden, amit álmodtok meg szeretnétek. Ugyaninnen indultam, ahol most ti vagytok. (…) Szorgalom is kell hozzá, de lelkesedés is.”
Jákob Zoltán még egy tanórára is betért, ahol egy-egy jó megfejtésért ajándék is járt, nem is akármilyen: