Városunk jó hírét is vitte, és a rangos testületben városunkat, hagyományainkat is képviseli majd Kalocsa díszpolgára, Kovács László, aki székfoglaló beszédét „Az én mesterségem – Szakmáról, közösségről, hagyományteremtésről, tudásátadásról” címmel a Pesti Vigadó Makovecz-termében tartotta meg, Kékedi László fafaragó, az MMA Népművészeti Tagozata vezetőjének levezető elnöklete mellett.
A mester laudációját Imre Károly, a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat Közművelődési Intézetének nyugalmazott igazgatója mondta el.
Az elnökséget Pécsi Györgyi, az MMA elnökségi tagja képviselte.
Borítókép: Kovács László akadémiai székfoglalóját tartja a Pesti Vigadóban, 2024. április 9-én / Fotó: Madár Helga