Őrszolgálat lélekemelő szenteste - Karácsonyi történet

Őrszolgálat és a lélekemelő szenteste - Karácsonyi történet

A körmendi határőrlaktanya sötétbe burkolódzó őrtornya karácsony szenteste még azoknak is szürreálisan sejtelmes lehetett, akik a közeli tiszti lakótelep ablakain átszűrődő villogó fényfüzérek megvilágításában bontogatták ajándékaikat. Boldogan, felszabadultan ünnepeltek. A katona, hogy elvonja figyelmét, ne kínozza magát az öröm hangjaitól még inkább rátörő magányban, addig nézett a távolba, amíg a sötétség nem fedte szeme elöl az utolsó pici fényt is. Ahogy már nem látta, már csak arra figyelt, a Hold ezüstös tányérja mikor szabadul meg a felhők fogságából és ragyogja be újra az eget.

Beszélni, jelt adni nem lehetett, de jól tudta, a másik őrtoronyban valami hasonló játszódhat le, csakhogy ott az „öreg” katona küszködik gondolataival. Neki még jobban fájhat. Büntetésként osztották be karácsony estére. Fél órát késett az eltávról.
Nem sok lehetőséget adtak a magyarázatra, azt meg, hogy elment a kálvinista istentiszteletre, meg sem említhette. „Kopaszok” között őrszolgálatban lenni egy ilyen napon neki több volt, mint megalázó. A pihenőben nem is szólt senkihez, látszott, hogy kényszerű elfoglaltságból, megkeseredett szívvel írja a már több oldalasra duzzadó, ki tudja, kinek címzett levelet.

Lassan múlik az idő, feltámad a szél, a huzatos őrtoronyból egyre nehezebb figyelni minden árnyékra, minden neszre, de hát ki is akarna megtámadni egy laktanyát, még ha az osztrák határhoz is van közel, éppen karácsony este?
Egy tartalékos tisztpalántától egy ilyen kérdés nyílt felvetése megbocsátatlan bűn lenne. Elhesegeti magától a gondolatot, de azért felsejlik benne, mekkora adrenalin löketet adott, amikor először volt őrségben és buzgóságában az ujja szinte oda ragadt az elsütő billentyűhöz. Unaloműzésként inkább gyermekkora karácsonyaira és arra gondol: húga, anyja, apja már biztosan nem ül a szépen megterített karácsonyi asztalnál, de a halászlé finom illata még belengi a konyhát, a rántott hal, saláták, mákos és diós bejgli is egész éjszaka ott lesz. A nappaliban felállított karácsonyfán végigfutó színes égők most is villogva ragyogják be a szobát, az alatta lapuló ajándékok között az övé is ott van, szépen becsomagolva, feliratozva, bontatlanul egészen addig, amíg személyesen le nem hajol érte.

Egyszer csak látja, hogy fény szűrődik ki az őrség épületéből, a nyitott ajtóban katonák tűnnek fel. A töltő és ürítő helyhez vonuló váltás betáraz, majd elindul az első őrhelyre. A felvezető mögött lépkedő katonák szótlanul, az előírt alakzatban érkeznek, és felharsan a vezényszó: régi és új őrség, vigyázz! Egymásnak, tisztelegj! Gyorsan megigazítja a mikádót, szabályosan vállára akasztja a fegyvert, hogy végre ő is eleget tehessen a két órája várt vezényszónak: Régi őrség! Elhelyezési körletbe, indulj!

A pihenő szobába lépve jól esik a duruzsoló olajkályha melege, és miközben a kályha öntöttvas tetején gőzölgő teába meríti az alumínium bögrét, tekintete megakad az asztalon lévő csomagon. A jellegzetes csomagolópapír, a dobozt átölelő madzag hurkolása láttán a teljesség bizonyosságával, meghatottan nyúl érte.
Apja csomagol ilyen alaposan, akkurátusan biztonságra törekedve. Ilyen lendületes és határozott kézírása is csak neki van, és a családból más oda nem írta volna, csak ő, aki még büszke a katonaságra, katona fiára - hallgató főtörzsőrmester.

Nincs ideje meghatódni, máris öten –hatan állják körbe a csomagot és kíváncsian kérdezik: na, mit hozott a Jézuska? Őszinte öröm ül ki mindenki arcára, és ahogy előkerül a sült kacsa, disznósajt, füstölt kolbász, bejgli, zserbó és más édességek, boldogságtól eltelve ül le mindenki, hogy egy kicsit magába mélyedve, az otthoniakra gondolva falatozzon, a közös katonakarácsonyt ünnepelje.

Ő is leül közéjük, de először a doboz aljára csúszott, ezúttal rövid levelet olvassa: Boldog Karácsonyt! Szeretünk fiam, nagyon várunk haza, az Isten éltessen!
                                                              
Zsiga Ferenc