Az önkormányzati testület legutóbbi ülésén döntött a város Kft.-inek üzleti tervéről, valamint az általuk átvállalt közfeladat-ellátáshoz a társaságok részére nyújtandó önkormányzati támogatásról. A Parkgondozó Kft.-nek 143 milliót szavaztak meg, noha Szabó Balázs talált egy olyan tételt, amin még lehetne faragni. Loibl László ügyvezető fizetését jelentősen megemelték, amikor egyidejűleg a Vagyonhasznosítási Kft. ügyvezetői székét is elfoglalta: a másik társaság ügyvezetéséért külön nem kapott ugyan javadalmazást, a Parkgondozónál számfejtett fizetése 180 ezerrel emelkedett. A vezető ez évtől távozott a Vagyonhasznosító éléről. Szabó Balázs képviselő úgy számolt, hogy ezzel a tétellel csökkenhet a Parkgondozó költsége. Az ügyvezető megszólalt az ülésen is, és szavait a képviselő úgy értelmezte, hogy az érintett is egyetért ezzel. Azonban Loibl László ilyet nem mondott.
Emlékezetes: a 2014-es hatalomváltás után a 2010 előtti városvezetés emblematikus figuráját, Loibl Lászlót bízták meg a Parkgondozó Kft. vezetésével. Később nagy visszhangot váltott ki, amikor majd’ két évvel ezelőtt a Vagyonhasznosító Kft. élére is ő került. Akkor a fizetése majdnem másfélszeresére emelkedett, megnövekedett teendőinek és felelősségének ellentételezésére.
Még nagyobb visszhangot váltott azonban ki néhány héttel ezelőtti távozása a Vagyonhasznosítási Kft. ügyvezetői székéből.
Ennek az extra fizetésnek a sorsára a karácsony előtt tartott, tavalyi utolsó testületi ülésen, a város Kft.-inek nyújtandó önkormányzati támogatásokról szóló döntéshozatal kapcsán, konkrétan a Parkgondozó üzleti tervét taglaló napirend tárgyalása során Szabó Balázs kérdezett rá.
A képviselő emlékeztetett azon körülményekre, amelyek közt a Parkgondozó ügyvezetője került a Vagyon élére is, külön javadalmazás nélkül, havi 180 ezer forinttal megemelt fizetésért.
Forrás: Illés György / KALOhírek
SZABÓ BALÁZS FÖLTÉTELEZTE, HOGY MOST, MIUTÁN AZ ÜGYVEZETŐ A VAGYON KFT. VEZETÉSÉRŐL LEMONDOTT, AZ EREDETI ÁLLAPOT VISSZAÁLLÍTÁSÁVAL KORRIGÁLÁSRA KERÜL EZ A SZEMÉLYI JELLEGŰ KIFIZETÉS.
Ezért azt kérdezte, hogy az akkor tárgyalt tervben az ügyvezetői díjazást már ezzel a korrigált értékkel vették-e számításba.
A parkgondozó beadta az igényeit, és ott 600 ezerrel tervezte be ezt a személyi ráfordítást, tehát nem számolt a terv ezzel a csökkentéssel – mondta a polgármester.
Ekkor személyes megszólíttatása okán Loibl László kért szót, akinek jelezte a polgármester, hogy a napirend szavazása előtt kap szót. Erre nem kellett sokat várnia, hiszen e napirendnél más képviselő érdemben nem szólt hozzá, csupán a pénzügyi bizottság álláspontját ismertette Katus Attila. Így Loibl László kapott szót, aki Szabó Balázs kérdésére adott válaszát azzal indította, hogy december 31-éig még a Vagyonhasznosítási Kft.-nél is betölti az ügyvezetői funkciót, és mivel a decemberi bérek január elején kerülnek kifizetésre. Amint fogalmazott:
Így a következő bérkifizetés, amelyet érinteni fog e kérdéskör, február elejére várható. Addigra ez a dolog nyilván rendeződni fog. Az ügyvezető elmondta továbbá: a bére a tervben azért került 600 ezer forinttal betervezésre, mert az üzleti terv bekérője azt kérte, hogy az aktuális évben érvényes szerződések figyelembevételével történjen a tervezés, így a hatályos munkaszerződések számaival számolhattak.
A polgármester így foglalta össze a válaszban hallottakat:
Hatszázezerrel került az ügyvezetői személyi költség betervezésre, azért került így, mert így kértem a pénzügyi osztályt. A többire pedig majd visszatérünk az ügyvezető igazgatóval SZABÓ BALÁZS ÖRÖMMEL HALLOTTA, HOGY AZ ÜGYVEZETŐNEK SINCS ELLENÉRE, HOGY A BÉREZÉSE VISSZAÁLL A RÉGIBE.
Forrás: Illés György / KALOhírek
A képviselő ugyanakkor úgy vélte, hogy ha az ügyvezető tudja, hogy a „bérét vissza szeretné állíttatni” a Vagyonhasznosítási Kft. ügyvezetői pozíciójának elfogadása előtti szintre, akkor februártól tervezhetett volna az alacsonyabb javadalmazás számaival is.
Amint fogalmazott:
Ha én ezt tudom, hogy ezt szeretném, mert ezt diktálja a becsület, és ezt diktálja az erkölcs, akkor azzal februártól már lehetett volna tervezni, függetlenül attól, hogy most mi van a szerződésben. De örömmel látom, meg hallottam, hogyha jól értem, hogy februártól ez az ügy ez valószínű, hogy… Ezt se mondta? Jó, akkor köszönöm szépen! – zárta (rövidre) hozzászólását Szabó Balázs, miután a teremben tartózkodó Loibl László mikrofon nélkül közbeszólva jelezte, hogy ő nem mondott ilyesmit.
Az elhangzottakkal kapcsolatban másnak is lett volna mondanivalója, de Bálint József határozottan kijelentette, hogy az ügyvezető javadalmazása nincs napirenden, arról ezen az ülésen nem nyitnak vitát, hanem majd akkor, ha aktuális lesz – mondta, hozzátéve hogy ez munkajogi kérdés: az ügyvezető egy beosztott, így munkajogi kérdésben csak a fönntartó és közte lehet vita.
A jelek szerint tehát nagyon izgalmas és igen kemény bértárgyalásra lehet számítani dr. Bálint József polgármester és Loibl László, a Parkgondozó Kft. ügyvezetője között. Ennek részletei sajnos nem lesznek publikusak, de eredménye igen, legkésőbb, amikor az arra vonatkozó javaslatot a polgármester a testület elé fogja terjeszteni.
Izgatottan várjuk a fejleményeket, mert ha jól értjük a helyzetet, akkor az ügyletben a székhalmozásért járó extra bérről való lemondás helyett akár még a vezetői bér bruttó hatszázezres bázison történő, az infláció, illetve az átlagbér-növekedés arányában való növelése is benne van a pakliban – bár ilyet sem mondott senki.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Mennyibe kerül a városnak az ügyvezető?
Az ügyvezetői bér 180 ezer forinttal való csökkenése az évi 12-szer 180 ezernél jóval többet jelentene a társaság büdzséjében, a rárakódó munkáltatói terhek miatt.
A bruttó bérköltséget terhelő munkaadói járulékokat áttekintve látható, hogy 22% szociális, valamint 1,5% szakképzési hozzájárulás, tehát összesen 23,5% fizetendő a munkavállaló bruttó bére után. Így a 12-szer 180 ezerből adódó 2 millió 160 ezer forintos éves bruttó bér fölött a 180 ezres bérre rakódó további járulékok miatt még 12*180.000*0,235, azaz további 507.600 forint fizetendő az államháztartás felé.
A 2,16 milliós bérmegtakarításból 507 ezer 600 forintos járulék-megtakarításból összesen 2.667.600 forint megtakarítás keletkezne a Parkgondozónál éves szinten a most betervezett összeg helyett.