2025. 05. 24. szombat
Eliza, Eszter
: 403 Ft   : 356 Ft Benzin: 588 Ft/l   Dízel: 585 Ft/l   Írjon nekünk

Hamarosan indul a bátyai vízmegtartó mintaprojekt – Nemzetközi tanulmányutak segítik a megvalósítást

Zsiga Ferenc  |  2019. 07. 23., 09:09

Immár harmadik éve, hogy a Belügyminisztérium partnertelepüléseket keresett a települési vízmegtartó megoldások mintaprojektjének megvalósításához. Bátya Község Önkormányzata élt a lehetőséggel, így eredményes pályázat eredményeként vehet részt az országban 5 kiválasztott településen 60 százalékban uniós, 30 százalékban belügyminisztériumi, 10 százalékban települési önerőből megvalósuló úgynevezett LIFE-MICACC mintaprojektben. A beruházással a különböző, eltérő adottságokkal rendelkező települések vízmegtartó megoldásait tesztelik, majd ezeknek a tapasztalatoknak, köztük a bátyai projektnek az összegzése kerül a Kormány elé. A közbeszerzés alatt álló, ősszel induló bátyai mintaprojektről Fekete Csaba alpolgármester és Szabó Zsófia klímaadaptációs referens tájékoztatta portálunkat.

Az alpolgármesterrel és a klímaadaptációs referenssel július 22-én ültünk egy asztalhoz, majd a beruházásról a helyszínen is tájékozódtunk.


Forrás: Zsiga Ferenc

A településfejlesztő végzettségű Fekete Csaba a mintaprojekt indításának szükségességét azzal magyarázta, hogy hazánkat az éghajlatváltozás várhatóan a globális átlagnál súlyosabban érintheti.

Az átlaghőmérséklet 3-5 Celsius fokkal is emelkedhet, ráadásul a csapadékmennyiség csökkenésének és szélsőségesebb eloszlásának további romlása várató.
Mint elhangzott, az alapvető problémát egyfelől az aszály, másfelől az extrém mennyiségben jelentkező csapadék jelenti. A két szélsőséget kell egymáshoz közelíteni.
Az egész folyamatban a vízre kell vigyázni, hiszen mindez a mikroklímát befolyásolja – mondta.

Hozzátette, míg Bátyán éves átlagban 550 milliméter csapadék esik, addig a kipárolgás mennyisége 850 milliméter.

A szakember szerint a közbeszerzési eljárás hamarosan elindul, így ősszel indulhat az országosan összesen 800 milliós forrásból, ebből Bátyán 65 millió forintból megvalósuló beruházás. A rendelkezésre álló összeg csak egy részét költik a fizikai megvalósításra, ugyanis a partnertelepüléseken, köztük Kalocsán ebből a forrásból segítik a hasonló beruházás megtervezését, illetve szemléletformáló előadásokat is tartanak.


Forrás: Zsiga Ferenc

Fekete Csaba szólt arról is, hogy a fejlesztés indításához szükséges, a hatóságok által jóváhagyott tervdokumentáció rendelkezésre áll. Ám hogy az időközben bekövetkezett áremelkedések miatt ne kelljen a műszaki tartalmat csökkenteni, pluszforrást igényeltek az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól.

Az összesen 3 hektárnyi területet, ebből egy hektár vízfelületet érintő beruházás a Bátyán csak gödröknek nevezett területen valósul meg.

A településen keletkező csapadékvíz egy részét két irányból vezetik ide. Az 1-2 méter vízmélységű tó a vizes élőhelyek megtartását segíti. A tározó sekély és mély részén a már meglévő növény- és állatvilágnak teremtik meg az optimális feltételeket.

A befolyó víz mesterséges szűrése érdekében a befolyóknál a nádat megőrzik. A mederkotráskor keletkező földet, iszapot nem szállítják el, hanem abból egy töltést építenek, amely a projekt lezárása után rekreációs célokat szolgál.

Az alpolgármester hangsúlyozta, a

FIZIKAI MEGVALÓSÍTÁS VÁRHATÓAN IDÉN ŐSSZEL KEZDŐDIK, 2020 TAVASZÁN FEJEZŐDIK BE, A PROJEKT ADMINISZTRATÍV LEZÁRÁSÁNAK HATÁRIDEJE 2021.

A tapasztalatokat összegzik és azokat a Belügyminisztériumnak küldik meg, hogy a jövőben induló uniós és hazai, hasonló projektek megvalósításához szükséges tapasztalatok rendelkezésre álljanak.


Forrás: Zsiga Ferenc

Szabó Zsófia környezetmérnök, a projekt klímaadaptációs referense arról számolt be, hogy a mintaprojekt lehetőséget teremtett arra, hogy hazai és külföldi tanulmányutakon vegyen részt. Ennek keretében járt Csehországban, Lengyelországban, Angliában, Dániában, legutóbb a Krétán rendezett agrárkonferencián.

Az ott szerzett tapasztalatok alapján bizton állíthatja, hogy

a bátyai mintaprojekt összhangban áll a nemzetközi fejlesztési, környezetvédelmi trendekkel,

a beruházás kapcsán szerzett tapasztalatok nagyban segíthetik a 2021-től induló új uniós pályázatok megvalósítását.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 05. 24., 07:41
Két kapitányság is kereste azt az ellopott autót, amit a kiskunfélegyházi nyomozók információi alapján a bajai rendőrök találtak meg. Még >>>
2025. 05. 24., 07:26
Május 24-én ünnepeljük az Európai Nemzeti Parkok Napját. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a kontinens természeti értékeire, a nemzeti parkok fontosságára, valamint az élővilág védelmére. A nap különleges alkalom arra, hogy újra felfedezzük a természet szépségeit – akár a hazai tájakon is. Még >>>
2025. 05. 24., 06:57
Házilag tákolt lepárlókészülékekre, több mint 460 liter alkoholra és többszáz doboz illegális cigarettára bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Pest vármegyében. Még >>>
2025. 05. 23., 10:43
Lebukott a füstös turista! Hiába a trükkös rejtekhely és a magabiztos tagadás – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatósága pénzügyőreit nem lehet ilyen könnyen megtéveszteni. Még >>>
2025. 05. 23., 10:18
Újabb csoport kezdte meg tanulmányait Kiskunhalason. Még >>>
2025. 05. 23., 09:36
Májusban csúcsra jár az eperszezon, a piacok és porták roskadoznak a friss, illatos gyümölcstől. Az édes eperből nemcsak friss desszertek, hanem tartós finomságok is készülhetnek – például klasszikus, házi eperdzsem, ami egész évre elraktározza a tavasz ízeit. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK