2023. 12. 01. péntek
Elza
: 380 Ft   : 347 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

Az ég is megsiratta Leányfalusi Vilmost – A péntek délutáni gyászmise után utolsó útjára kísérték a Nagytemplom karnagyát

Illés György Cinó  |  2023. 07. 24., 08:58

Több száz tisztelője, rokonai, szeretett kórusa, barátai, paptársak és tanítványok vettek végső búcsút Kalocsa város díszpolgárától, a Kalocsa-kecskeméti főegyházmegye zeneigazgatójától a Nagyboldogasszony főszékesegyházban július 21-én, pénteken délután három órakor kezdődött tiszteletadáson, majd a négy órakor kezdődött érseki gyászmisén. Leányfalusi Vilmost végrendelkezése szerint a kalocsai köztemetőben helyezték örök nyugalomra.

Pénteken délután három órakor megszólalt a lélekharang: ekkor helyezték ravatalra Leányfalusi Vilmost, és miközben tisztelői – köztük városunk nevében Simon Zoltán alpolgármester – főhajtással és egy-egy szál virággal vettek tőle végső búcsút, a már diplomát szerzett tanítványai halk orgonajátékkal tisztelegtek mesterük előtt, emelve az egyórás tiszteletadó áhítat ünnepélyességét.


Képgaléria megtekintése (38 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Illés György / KALOhírek


Elsőként Csupor Balázs, a Liszt Ferenc AMI művész-tanára, a legfiatalabb Leányfalusi-tanítvány ült az orgonához, aki gyermekkora óta mestereként tekinthetett rá, majd Szegeden dr. Csanádi László tanítványaként végzett.
Másodikként Kosóczki Tamás, a Bajai belvárosi plébániatemplom orgonistája orgonált.
Végül Kapitány Dénes, a zirci apátsági templom orgonistája szólaltatta meg a hangszerek királynőjét, Leányfalusi Vilmos szeretett orgonáját, aki a gyászmise alatt is zenei szolgálatot adott, a Zsebics Ilona vezette, ez alkalomra a kántorképzős tanítványokkal és az egyházmegye kántoraival kiegészült, az egész kórust megtöltő Főszékesegyházi Énekkarral együtt.


Képgaléria megtekintése (38 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek


Délután négy órától dr. Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek gyászmisét mutatott be az elhunyt lelki üdvéért.
A főpásztor prédikációjában Leányfalusi Vilmos papi és zenészi elhivatottságát, az utolsó erejéig végzett szolgálatában megnyilvánuló alázatosságát, emberségét, barátságos közvetlenségét, zenészi nagyságát leplező szerénységét, az egyházi zene szolgálatában mutatott szigorú következetességét és a szerető Istenbe és Jézusba vetett rendíthetetlen hitét méltatta, példaként állítva a gyászolók elé.


Képgaléria megtekintése (38 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek


Bábel Balázs bizonyosságáról tett tanúságot afelől, hogy Leányfalusi Vilmos csatlakozhat a mennyei kórushoz, hiszen már a végrendeletét is így kezdte:

Lelkemet a végtelenül szerető és megbocsátó Isten kezébe ajánlom.”később pedig fontosnak tartotta, hogy a végrendeletben bocsánatot kérjen mindenkitől, akit akaratlanul is bármivel megbántott, egyúttal leszögezve, hogy ő maga is minden sérelmet vagy fájdalmat, amit neki mások okoztak, mindenkinek megbocsátott.

A gyászmise keretében búcsúzott oszlopos tagjától az Országos Magyar Cecília Egyesület (OMCE), amely szervezet nevében a szervezet leköszönt elnöke, Tardi László, a Mátyás templom karnagya és orgonistája, valamint Varga László, a váci Nagyboldogasszony székesegyház és a Váci Szent Cecília Kórus karnagya, egyházmegyei zeneigazgató méltatta az elhunyt egyházzenei életben, a kántorképzésben és az egyházi kórusmozgalomban szerzett elévülhetetlen érdemeit.

Leányfalusi Vilmos életútját, szakmai pályáját tanítványa, Kiss István akasztói plébános ismertette – erről külön cikkben számolunk be.

A gyászmisét követően az egybegyűltek a kalocsai köztemetőbe, ott pedig utolsó útjára kísérték Leányfalusi Vilmos földi maradványait. Koporsóját Bábel Balázs által felszentelt sírba helyezték, a család helyett családját jelentő énekkara pedig gregorián zsoltárénekléssel vett végső búcsút karnagyától. Közvetlenül az ének utolsó hangja után feldübörgő mennydörgéssel fejezték ki az égiek az együttérzésüket, majd az el is siratták a Nagytemplom karnagyát: esni kezdett az eső.


Képgaléria megtekintése (38 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek


Az első esőcseppek a temetőből kilépve hullottak a sírtól távozókra, majd nem sokkal később rázendített, de kisvártatva kisütött a Nap, és szivárványt, a Szövetség – vagyis az isteni kegyelem – jelét festette az égre.

Így távozott a földi árnyékvilágból Leányfalusi Vilmos, akinek halála nemcsak a rokonságnak, nemcsak a hitéletben aktívan résztvevők közösségének, nemcsak az egész életében szolgált Anyaszentegyházának, hanem Kalocsa városának is pótolhatatlan veszteséget okozott.

Nyugodjon békében!


Képgaléria megtekintése (38 db kép)

Forrás: Illés György / KALOhírek

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 11. 29., 12:25
A paksi bővítés már nem a papírmunkáról, hanem a valódi építkezésről szól – mondta Szijjártó Péter miután Alekszej Lihacsovval, a Roszatom vezérigazgatójával tárgyal a következő időszak feladatairól. A külgazdasági és külügyminiszter ezt megelőzően az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának meghallgatásán arról beszélt, hogy a két új blokk építése a legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírásoknak megfelelően zajlik. A Joint Venture Szövetség pécsi fórumán is kiemelt téma volt a Paks II. beruházás. (x)
2023-11-24 10:01:49
Érkezik a Mikulás, puttonya pedig ajándékcsomagot rejt minden résztvevő gyermek számára! Sőt, pattanjatok fel ti is a Mikulás szánjára!

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 12. 01., 08:45
Gyerekeink számára tenné izgalmasabbá az ünnepvárást idén is Simó Fanni. Első lépésként a versben furfangosan elrejtett címet kell megtalálni, majd az ablakban, esetleg az udvarban elhelyezett számot. Az első feladvány a cikkben! Még >>>
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK