Miután a Magyar Közlönyben is megjelent, Font Sándor országgyűlési képviselő Solt határában, a rendkívül nagy forgalmat bonyolító 52-es főút mellett november 12-én, csütörtökön készített videóüzenetben számolt be arról, hogy több éves képviselői munka eredményeként teljes körű útfelújítás történik az 52-es főút Kecskemét-Solt közötti 5. és 51. kilométerszelvénye között, azaz 46 kilométer hosszban.
A képviselő hozzátette: hasonló döntés született a Kecskemétet Soltvadkerttel összekötő 54-es számú főút esetében is, ott a még fel nem újított Bócsa -Törökfái közötti 23 kilométeres szakasz újul meg.
Font Sándor hangsúlyozta, a felújított utak mintegy 50 ezer lakosnak, Soltvadkert, Kiskőrös, Kecel, Kiskunhalas lakosainak a biztonságosabb közlekedését teszi lehetővé Kecskemét irányába. Az útfelújítás során négy körforgalmi csomópontot alakítanak ki Solt, Dunavecse, Kalocsa, Dunapataj, Harta és a térségbeli települések lakóinak biztonságosabb közlekedése érdekében – mondta a képviselő, aki szerint az útfelújítási munkálatok ezen a két nagyon terhelt főúti szakaszon 2021 második felében kezdődnek.