2025. 02. 17. hétfő
Donát
: 401 Ft   : 383 Ft Benzin: 649 Ft/l   Dízel: 660.2 Ft/l   Írjon nekünk

Nyílt nap az Anda Presentnél – Közel háromszáz látogató távozhatott ajándékokkal, András Attila a cég terveiről tájékoztatott

Nyílt nap az Anda Presentnél – Közel háromszáz látogató távozhatott ajándékokkal, András Attila a cég terveiről tájékoztatott
Illés György Cinó  |  2019. 09. 08., 21:02

A vendégek megtekinthették az üzemet, aztán lángosoztak, a dolgozókat közös ebédre vendégelték meg, a cég spanyol partneréről is csíptünk el információt, a gyerekeket játszósarok várta, Bufurc bácsi pedig nemcsak dedikált, hanem ajándékokat is osztott szombaton, a cég kalocsai telephelyének fennállása ötödik évfordulóján tartott nyílt napon.

A Róna utcai telephelyen reggel nyolctól várták a látogatókat, ahol a regisztráció után kisebb csoportokban kalauzolták végig őket a cég munkatársai.
Az idei üzembejárás interaktív volt: az egyes emblémázási munkafolyamatokat a vállalkozóbb szelleműek ki is próbálhatták, a saját maguk által logózott tárgyakat pedig hazavihették. Minden látogató egyedi motívumvilággal ellátott ajándékokat kapott, mely már annak a Be Creative kalocsai mintás kollekciónak egy része, amellyel termékkínálatát kívánja az ANDA bővíteni.

Utolsó állomásként elégedettségi kérdőívet tölthettek ki, amit követően ajándékcsomaggal és egy lángoskuponnal gazdagodtak. A lángosok folyamatosan sültek a nagy üzemcsarnok bejárata közelében fölállított standon, amely igen népszerű volt a budapesti telephelyről autóbusszal érkezett értékesítési csoport tagjai, elsősorban annak külföldi munkatársai körében is.

Az előtérben a látogatók számára régi fotókon keresztül azt is szemléltették, hogy az indulás óta mekkora infrastrukturális változások és milyen nagyberuházások valósultak meg a cég életében. A családias hangulatú céges rendezvények fotóin keresztül pedig a dolgozók mindennapjaiból is kaphattak ízelítőt.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: KALOhírek / Illés György

A legkisebbeket ugrálóvár, kézműves sarok, arcfestés, valamint fa játszótér várta körhintával és logikai játékokkal, míg a felnőtt korosztály személyesen találkozhatott az Anda egykori dolgozójával, a történetmesélés helyi ikonjával, a meséi közül jó néhányat portálunkon is közzétett Bufurc bácsival – alias András Róberttel, aki dedikálta kötetét, sőt meg is ajándékozta az érdeklődőket, mint arról Napi gyors cikkünkben is beszámoltunk.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: KALOhírek / Illés György



Eddig bejárt út és jövőkép

A nyílt nap során András Attila vezérigazgató sajtótájékoztatón számolt be a kalocsai telephely eddigi munkájáról és fejlődéséről, és a cég fejlődési jövőképét is ismertette a meghívott vendégek és a dolgozói állomány előtt.

Az Anda Group cégcsoporthoz tartozó Printer-Press Kft. 2014 októberében, 17 fővel kezdte meg működését a kalocsai telephelyén. A dinamikusan fejlődő cég mára 119 főnek biztosít munkát, amivel Kalocsa és térsége legnagyobb munkáltatóinak sorába lépett. A fejlődés azóta is töretlen.
Három évvel a kalocsai telephely megnyitása után, 2017 szeptemberében került átadásra az a 300 millió forintból felújított, 700 négyzetméteres gyártócsarnok, ahol a régiek mellett több újonnan vásárolt emblémázó gépet is beüzemeltek.

A fejlesztések sora 2018-ban tovább folytatódott, az új csarnokrészben külön emblémázó műhely került kialakításra, valamint az újabb gépbeszerzéseknek köszönhetően a telephelyen tovább bővült a gyártóegységek sora.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: KALOhírek / Illés György

Ezzel párhuzamosan emelkedett a dolgozói létszám is, hiszen míg 2017-ben 75 főnek, 2018-ban már 100 főnek, jelenleg pedig 119 főnek biztosít álláslehetőséget a cég, és ezt a fejlődési ütemet a közeljövőben is kívánják tartani.

A soron következő beruházás középpontjában egy új raktárcsarnok megépítése áll, mely első lépcsője annak a hosszú távú célkitűzésnek, hogy a kalocsai telephely logisztikai funkció ellátására is képes legyen. A több mint egymilliárd forintos beruházás további új munkahelyeket teremt.

Új céget hoznak létre a tervezett fejlesztéshez

András Attilával személyesen is sikerült szót váltanunk, aminek során megtudtuk, hogy a részben a várostól most megvásárolt területen, részben a korábban magánszemélytől megvett földdarabon külföldi partnerükkel, a szintén promóciós termékekkel foglalkozó Makito nevű spanyol vállalattal közösen terveznek beruházást. A legalább ötven új munkahelyet teremtő beruházás tervéről részletesebben is írtunk a terület eladásáról szóló önkormányzati döntés kapcsán.

Képgaléria megtekintése (26 db kép)

Forrás: KALOhírek / Illés György

Most azt sikerült még megtudnunk, hogy a beruházásra a két társaság közös vállalatot hoz létre. A „Manda” néven jelenleg bejegyzés alatt álló vállalat az immár nemzetközi cégcsoport tagjaként, a meglévő kalocsai telephellyel szoros együttműködésben tevékenykedik majd.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 14., 09:46
Sok szeretettel várja a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ a kisgyermekes családokat szombaton délelőtt a Kópé Matiné következő programjára.
2025-02-13 12:19:07
Közel húsz éve, 2006 óta Dusnok meghatározó eseménye a Rác Fonó, amely az idei évben is kiváló programokkal várja a látogatókat, három napon keresztül. A rendezvénysorozat célja a kezdetektől fogva, hogy a farsangi időszakban a téli estéket közösen töltsék a falubeliek és a településre látogató vendégek, ápolva hagyományainkat, megőrizve kulturális értékeinket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 02. 16., 12:51
A farsangi időszak a tél búcsúztatásának és a tavasz várásának egyik legvidámabb ünnepe, amelyet hagyományosan jelmezes bálokkal, felvonulásokkal és lakomákkal ünnepelnek szerte a világon. Még >>>
2025. 02. 16., 12:06
A hét utolsó napja remek alkalom arra, hogy a család közösen éljen át élményeket. Íme néhány ötlet, amelyekkel tartalmasabbá tehetjük a téli vasárnapokat. Még >>>
2025. 02. 15., 11:49
Ahogy közeledik a tavasz, úgy válik egyre aktuálisabbá a kerti munkák megkezdése. A megfelelő előkészületekkel bőséges és egészséges termésre számíthatunk. Még >>>
2025. 02. 14., 14:28
Az európai szintű közlekedésbiztonsági ellenőrzés elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki. Még >>>
2025. 02. 14., 12:48
A bajai rendőrök rövid időn belül gyanúsítottként hallgatták ki azt a 26 éves férfit, aki különböző internetes platformokon álprofilokról zaklatta volt élettársát és annak családját. Még >>>
2025. 02. 14., 09:34
A bajai nyomozók a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Osztályának segítségével elfogtak egy férfit, aki rendszeresen árult új pszichoaktív anyagot. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK