2021. 11. 27. szombat
Virgil
: 368 Ft   : 326 Ft Benzin: 480 Ft/l   Dízel: 480 Ft/l   Írjon nekünk

Új, fedett buszmegálló Fajszon – Buszforduló, megvilágított gyalogátkelő segíti a közlekedést

Új, fedett buszmegálló Fajszon – Buszforduló, megvilágított gyalogátkelő segíti a közlekedést
Zsiga Ferenc  |  2020. 10. 27., 16:18

Új fedett, illetve oldalról részben nyitott buszmegálló és az ehhez kapcsolódó buszforduló épült Fajsz központjában. A Petőfi utcai buszmegállót október 15-től adták az utazóközönség szolgálatába, ezzel egyidejűleg az Ady Endre utcai buszmegálló megszűnt.

A megvalósításhoz szükséges 45 millió forintot a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Területi- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázaton nyerte a község. A vissza nem térítendő támogatásból megvalósuló buszváró és buszforduló kivitelezése a közelmúltban fejeződött be, az önkormányzat a beruházáshoz szükséges, magántulajdonban lévő telket már korábban megvásárolta.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek


A Petőfi Sándor utca és Dózsa György utca sarkán, a sportcsarnokkal szemben lévő telken épült buszmegállóról megtudtuk: a fajsziak régóta szerettek volna egy kulturált, fedett, mosdókkal ellátott, a helyközi járatokon utazók kényelmét szolgáló buszmegállót, amelyhez most a TOP-os pályázaton elnyert 45 millió forint adta meg a lehetőséget.

A buszmegállóhoz buszfordulót és egy új, jól megvilágított gyalogátkelőt is kialakítottak és az eredeti tervek szerint kerékpártároló is épül a közelében.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2021. 11. 26., 08:05
Két napja, a közmeghallgatáson még hiányolták, máris megnyílik a kalocsai Infopont. Az iroda napi nyolc órán át tart majd nyitva. Feladatai között szerepel a turizmus kiszolgálása, kulturális és más rendezvények népszerűsítése és belépőjegyek árusítása, tájékoztatás, valamint az önkormányzattal való kapcsolattartásban is segítséget nyújt.
2021. 11. 25., 08:40
Évekig valóban csatatérre emlékeztetett Kalocsa főtere. Mire egyre nagyobb felületen készül el az új díszburkolat, hétfőn megütközött a városházán a képviselő-testület és a kivitelező érsekség. Egy újabb határidő-hosszabbítási kérelem volt a casus belli. A testület nem engedett. Eben a cikkben a kérelmezők érvrendszerét ismertetjük, dr. Filvig Géza polgármester bevezetőjével.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2021. 11. 27., 19:15
Személyi sérüléssel járó baleset történt az 5301-es számú úton. Még >>>
2021. 11. 26., 13:15
A tamási rendőrök egy koporsók és urnák forgalmazásával foglalkozó vállalkozót vettek őrizetbe november 24-én késő este, aki legális üzlete mellett kábítószer-kereskedelemmel is foglalkozott. Még >>>
2021. 11. 26., 11:42
Egy lószállítót vontató személyautó és egy másik gépkocsi karambolozott csütörtök este Miske belterületén. Két személyt szállítottak a mentők a kalocsai kórházba. Még >>>
2021. 11. 26., 11:13
Orbán Viktor: „Meghosszabbítjuk az oltási akcióhetet, ezért akik eddig elmulasztották az oltakozás lehetőségét, a jövő héten is felvehetik a vakcinát regisztráció nélkül” Még >>>
2021. 11. 26., 10:15
2021.11.27-én 9:00-18:00 óra között Hagyományőrző nap lesz a Kalocsai Sportcsarnokban. Még >>>
2021. 11. 26., 08:44
Tudtad, hogy Magyarországon minden ötödik nőt ért már élete során fizikai bántalmazás a partnere részéről? A kapcsolati erőszak egyetlen formája sem elfogadható! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

  kiemelt hírei