Géderlaki lány kalocsai lovon áll starthoz a Nemzeti Vágtán

Talán már úgy születtem, hogy szeretem a lovakat, és az is lehet, hogy édesapám és a nálam négy és fél évvel idősebb nővérem révén előbb ültem lovon, mint hintában. Majának már nagyon kicsi korában saját lovat vásároltak, és én még beszélni sem tudtam, amikor azt láttam: micsoda élményben van része, amikor felültetik a lóra és elkezd lovagolni, vagy apu és anyu között ülhetek a gyönyörű lovak húzta szép hintón. Innen természetes volt, hogy én is fogom a kantárt, ülök a lovon, élvezem, hogy én irányítom; egy idő után harmónia van köztünk, a hatalmas állattal közösen megtaláljuk az összhangot. Miután apu és nővérem fogathajtó, anyu segédhajtó, a legtöbb meghatározó élményem, köztük a nagy utazások az idegen városokba rendezett versenyekre, a lovas pályák, a futamok, a nagy izgalmak - a családomon, a család barátain keresztül is a lovakhoz, a lovassporthoz kötnek.”– mondta beszélgetésünk elején Posztobányi Réka, aki idén végzett a géderlaki általános iskolában és ősszel a Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikumban kezdi meg tanulmányait.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Ha az utcán találkoznánk ezzel a csinos, fiatal, törékeny alkatú lánnyal, aligha gondolnánk, hogy otthon, szabadidejében lovakat gondoz, tudja, hogyan kell ápolni ezeket a szép és nemes állatokat. Megfogja a munka végét az istállóban, kitartóan, nap mint nap elvégzi az istállón belüli és kívüli, nem könnyű, és talán nem is  annyira nőies munkát. Erről Réka azt mondja, hogy a lovak igénylik, és meg is hálálják azt a ragaszkodást, gondoskodást, szeretetet, amit számukra egy nő talán a férfiaknál is jobban tud nyújtani és képviselni.

Réka arról számolt be:

Kalocsát és Géderlakot fogom képviselni a Nemzeti Vágtán, ugyanis a Hajnal és Baráti Kör Lovas Egyesülettől Hajnal József, vagy ahogy mindenki ismeri, Hajnal Jóska bácsi kért fel, hogy induljak a Nemzeti Vágtán, amelyhez a lovat ők biztosítják. Én és a családom örömmel elfogadtuk a még kora tavaszi felkérést, ami lehet, hogy egy soha vissza nem térő alkalom lesz az életemben. Eddig álmaim futama volt, hogy az idén először Szilvásváradon megrendezendő Nemzeti Vágtán ne csak nézőként vegyek részt. Azért mondtam Szilvásváradot, mert a Nemzeti Vágta döntőjét a Hősök tere után a hazai lótenyésztés híres városában, a nemzeti kinccsé nyilvánított lipicai ménes otthonában, Szilvásváradon rendezik meg. Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas versenyének végső megmérettetésére szeptember 30-án és október 1-jén kerül sor. Erre a bejutásom már biztos, ugyanis a Hajnal egyesület minden évben egy lovast indít a Nemzeti Vágtán, amelyet az előfutamok előznek meg. Az Őcsényben rendezett előfutamvágtán a Jóska bácsiék tulajdonában lévő, Herceg névre hallgató lóval bejutottam a döntőbe. Tehát a neves verseny döntőjének rajtján biztosan ott leszek!"

Mit lehet tudni Hercegről?
Herceg egy pej herélt sportpóni, akinagyon pörgős, csupa szív, sokoldalú, kirobbanó energiájú, de ezért kezelhető. Okos, de néha makacs is tud lenni. Szeretem és felnézek rá, mert ő is hosszú utat tett meg, mire ismertté vált a neve. Fontos tulajdonsága, hogy azonnal észleli, milyen képességű lovas ül rajta, nagy az alkalmazkodó képessége. Kezdetben velem is nagyon türelmes, nyugodt volt, nagyon megbízom benne. Kedvenc lovam persze továbbra is a saját lovam, Favorit, de Herceget is nagyon megszerettem, hiszen szinte napi kapcsolatban vagyunk, mindketten várjuk a találkozást.

Hogyan készülsz a versenyre?
Heti több alkalommal járok Kalocsára edzésre, ahol vagy Hajnal Jóska bácsi vagy a lánya, Hajnal Franciska tartja az edzéseket, pallérozza a lovaglási tudásom. Kalocsán vagy terepen, vagy pedig a Hajnal féle lovas pályán gyakorolunk. A mai nap is edzéssel telik, mert vasárnap egy ügyességi és ugróversenyre megyünk Tolnamözsre.

Felmerül a kérdés, ez a szép és izgalmas sportág mennyire veszélyes?
A sportbalesetekre száz százalékban nem lehet felkészülni, mert hamar meg van a baj, de abban reménykedünk, hogy az sem velem, sem a lóval nem történik meg. A kobak - és a gerincvédő használata kötelező. Ez utóbbiból többféle fajta van, én a mellényt szoktam használni. Édesanyám egy nagyon aggódó típus, és néha ez nem a legjobb dolog. Minden versenyen ott van velünk, de alkalomadtán nagyon sok belőle. Például, amikor anyai ösztönére hallgatva azt kéri, nem ülj fel erre a lóra, mert erről leesel… Ez egyrészt jó, másrészt nem. Édesanyám a fogathajtásnál édesapám vagy a nővérem mellett segédhajtó, tehát tisztában van a veszéllyel. Azt azonban ő is tudja: minél jobban ért valaki hozzá, minél jobban tudja, hogy mit, miért csinál, akkor kis szerencsével a veszélyt is el tudja kerülni. Ami természetesen mindig „játszik”, hiszen egy nagytestű állatról beszélünk, akit irányítani kell, és bármi történhet, a ló bármitől megijedhet. Sok függ az edzőtől, hiszen ő az igazán hozzáértő, aki megmondja, mit csinálj adott veszély esetén, és ha hallgatsz rá, megoldódik a helyzet. Persze már én is jó párszor leestem a lóról, főként kezdetben, de komolyabb balesetet nem szenvedtem. Szerintem sok múlik azon - éppen ez a szépség benne – hogy míg más sportágaknál, például a kézilabdánál érted a társad, tudsz beszélni vele, itt teljes mértékben az érzékekre, az összhangra vagy utalva, és ha a harmónia működik, akkor az sok mindenen túlsegíthet.

Mi az a legszebb eredmény, amit elértél és amire büszke vagy?
Nemzetközi távlovagló versenyen – 20 kilométer - lettem első, és az országos távlovagló versenyen is az első helyezést értem el. Ezeket a díjakat még Játékkal, a volt lovammal szereztem. Őt időközben, sűrű könnyek között eladtuk, egy lócsere keretében, mert már más típusú ménre volt szükségem. Csupán az vígasztal, hogy nagyon jó helyre került, Ausztriában egy nyugdíjas házaspár az új gazdája, és az öröm lótartás jegyében egy hatalmas alpesi mezőn lovagolnak vele. Természetesen a Nemzeti Vágtába való bejutásra vagyok a legbüszkébb.

Rékával folytatott beszélgetésünket fegyelmezetten hallgatta Posztobányi Maja, a 18 éves, gazda végzettségű, jelenleg technikusi képzésen résztvevő lánytestvér, aki mint elhangzott, Rékát már kiskorában „megfertőzte” a lovak, a lovassport szeretetével. Kérlek, mutatkozz be!
Fogathajtó C kategóriás versenyekre járok, amelyhez úgynevezett rajtengedély - vizsgát kellett tennem. A tavalyi országos versenyen a 46 induló közül a 32. lettem. A lovak szeretete így 3-4 éves koromra vezethető vissza, akkor találkoztam először a lovakkal egy fogathajtó versenyen a falunkban, ahol ilyen eseményeket azóta is szerveznek. Édesapám látva a lovak iránti vonzódásom, vásárolt nekem egy lovat, így először, és mivel ő fogathajtó, idővel ebben is kipróbáltam magam. Az idei évben a vizsgáim miatt nagyobb versenyre nem készültem, de a család, és persze én is a 2023. év legnagyobb energiáját a húgomnak szenteli, hogy a Nemzeti Vágtán minél eredményesebb legyen. Jövőre viszont már újra aktívabb leszek. Természetesen minden olyan lehetőséget megragadok, ahol ezzel a szép sporttal találkozhatok. Holnap, szombaton például az egész család a keceli szüreti felvonuláson vesz részt, ahová visszük a kocsijainkat, lovainkat, ez is egy szép családi programnak ígérkezik. Kecelen két fogattal és egy hátaslóval veszünk részt a felvonuláson. Az egyik fogatot én, a másikat édesapám hajtja, húgom pedig hátaslovon vezeti a sort. Édesanyám majd eldönti, hogy az én, vagy apu fogatára ül fel. Ez csak egy példa, de ha valaki jól belegondol, hogy egy ekkora „flotta”, lovak, kocsik, szerszámok, személyek utaztatása önmagában mekkora logisztikai és egyéb erőfeszítést igényel, az hamar belátja: ehhez a lovassport szeretetén kívül egyfajta megszállottság is kell. Mi nem nyaralni járunk, hanem az arra szánt pénzt is erre a szépséges sportra fordítjuk.

Képgaléria megtekintése (13 db kép)

Posztobányi Sándor, Maja és Réka édesapja neve korábban gyakran szerepelt a fogathajtó versenyekről szóló hírekben, de ez a hírnév mostanában mintha egy kicsit megkopna. A Posztobányi családnév egy ideje inkább a két lánygyermek sikereihez köthető. Jól érzékeljük ezt?
Mindenképpen jól, de ennek azért komoly előzménye van.
Az egész úgy kezdődött, hogy amikor Maja betöltötte a három évet, látta azokat a lovakat a családban, amelyeket édesapámmal közösen akkor még munkára használtunk. A „ha már van egy pici gyerekünk, valamivel kössük le” elvet követve vásároltunk neki egy pici pónilovat. A szép kis deres póniló a dunapataji Nánai Zoltántól került hozzánk. Ezt lovagolta a kislányom jó ideig, de akkor már kezdte piszkálni a fantáziámat, hogy ennek a kis póninak csak kellene, hogy legyen egy párja. Ha befognánk a kettőt egy kiskocsiba, még nagyobb örömöt szerezhetnénk a gyereknek, együtt kocsikázhatnánk. Elmentünk Nagykörösre és találtunk egy nagyon szép, hófehér deres pónit, de ez sokkal nagyobb volt, mint a meglévő. Na’ akkor indult a lavina, amikor ezt a lovat megvettük! Jött az újabb gondolat, csak keressünk egy ehhez jobban illő lovat. Ez is megtörtént, így a kis pónifogattal elindultunk a faluknak, részt vettünk az akkor nagyon színvonalas Szelidi Fogathajtó Versenyen, ami egy híres, akár háromnapos verseny volt, ahol évekig Bács-Kiskun valamennyi fogatosa összejött. Ekkor próbáltuk meg ezeket a találkozókat kiterjeszteni Géderlakra és Dunaszentbenedekre is, sikerrel. És ha már ilyen jól összeállt a saját fogat, jött az elhatározás: próbáljunk meg még nagyobb és színvonalasabb versenyeken megjelenni. Így a páros pónikkal elkezdtünk versenyszeren fogatolni, de Maja ekkor még csak lovagolt. Nagyokat kacagva kezdtem vele a lovaglást, aztán amikor egyszer-egyszer leesett, anyukája beszaladt a pályára, hogy jaj-jaj-jaj, nagy a baj! Ezek aztán szépen, a kor előrehaladtával elmúltak, és Maja elkezdett ügyességi versenyekre járni, ekkor már nagyobb lóval, szép eredményekkel.

Közben megszületett Réka, és kezdődött minden elölről, de ő már beleszületett a lovassportba, és a tapasztalatok birtokában már nagyobb rutinnal irányítottuk a gyereket. Ez azt eredményezte, hogy most már a két lányom az első, én már kicsit hanyagolom a fogathajtó versenyeket, inkább rájuk koncentrálok. A nevezés, a szállítás, az ott alvás mind – mind anyagi forrásokat emészt fel, de rászánjuk a pénzt, ők fiatalok, nekik még nagyobb az esélyük. Feleségemmel a fogatolás nekünk már csak akkor marad, ha a gyerekek úgy döntenek, ők inkább szórakozni mennek. Mindez persze időben, energiában és anyagilag sem egyszerű, de megoldjuk. A takarmányt előállítjuk, de még így is egy ló fenntartása egy hónapban úgy 30 ezer forint. Rengeteg az az idő, amit egy lóba bele kell fektetni, hogy mire oda kerül a versenyre, az úgy működjön, ahogy mi szeretnénk. Természetesen van olyan, amikor a lovat levesszük a szállítóról, befogjuk, és már mi is éreztük, hogy ez nem egy jó nap, nem úgy mozog a ló, nincs úgy kedve - és akkor nem is sikerül. Amikor viszont eleve jókedvűek, motiváltak a lovak, már mi is egészen más kedvvel fogunk be. Ez nem egy technikai sport, mint például az autóversenyzés, amelyben a technikai feltétel, a motor teljesítménye állandó. Itt sok múlik a lovakon és hogy milyen tapasztalattal rendelkeznek. Van egy öreg póni párosunk, akik már tízen éve versenyeken vesznek részt és órapontossággal működnek. Mellettük próbáltunk fiatalítani, az újak most kezdték a szezont. Ők még gyerekek, de a beléjük fektetett energia, meg az évek hozzák majd az eredményeket!
A Nemzeti Vágta persze egészen más, óriási siker már önmagában az is, hogy ennek a startján Réka ott lehet. A Herceg nevű ló egy igazi, izgága lovacska. Hajnal Jóska azért gondolt Rékára, mert ő is egy „igazi, picike rettenet”, aki nem fél, és szereti, ha egy kicsit a lóval küzdeni kell. A lényeg a start, ott mindig megy a toporgás, tehát jól kell elindulni, a többi az edzésen és a rutinon múlik majd. A család valamennyi tagja számára ez egy nagy, életre szóló élmény lesz. Bízom a lányunkban, bízom a szerencsében!