2023. 06. 07. szerda
Róbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Ötéves születésnapot tartottak a Gézengúzok

Tamás Ferenc  |  2017. 06. 27., 16:08

Június 24-én, szombaton koraeste a Tomori Pál Főiskola udvarán felállított hatalmas sátor védőszárnyai alatt tartotta meg ötéves születésnapi ünnepségét városunk egyik legjobban prosperáló sportegyesülete, a Gézengúz Utánpótlás Kézilabda Club nagy családja.

A gyemekkézilabdát preferáló egyesület még valahol 2011 szeptemberében kezdte meg működését és nevezett be először az „országos vérkeringésbe”, így az idén már hatodik versenyévadukat zárhatták. A klub hivatalos elfogadottsága azonban váratott még magára – a bürokrácia malmai esetükben is lassan őröltek –, így a törvényszéki bejegyzésre csak 2012. májusában kerülhetett sor.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Éppen ezért teljes jogú egyesületként idén nyáron ünnepelhették jubileumi ötéves születésnapjukat.

A gyerekeknek és a megjelent szülőknek a kezdetek elindulási nehézségeiről is szólt Szabó Balázs, a Gézengúz UKC elnöke a „sportági tanévzárón”, ahol a hagyományok jegyében ismét terített asztalok mellett ünnepelhetett a klub nagy családja.

Úgy vettük észre, Olvasóinknak bejönnek a portálukon megjelenő videók. Nekünk meg Tóth Dani videoblogger stílusa jött be, ezért úgy döntöttünk, hogy új videósorozatot indítunk vele. A pergő képeken gyorsaság, erő, dinamizmus – minden, ami mozog. Sok sport, de nem csak az, hiszen: Panta rhei – minden mozog.
bővebben ...

Az elnök köszöntőjében többek között felelevenítette a 2016/17-es bajnokságokat, ahol

tíz csapatban közel százhúsz gyermeket versenyeztettek.

A nagyobbakat több mérkőzésszámmal, míg a kissebeket csak most próbálták meg beintegrálni a versenyszerű kézilabda, a csapatsportok és az egyesületi élet világába.

Képgaléria megtekintése (12 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Szabó Balázs örömének adott hangot a tagság előtt, hogy ismét sikeres évet zártak, amelyet máris követ majd a már hagyományos nyári kézilabda edzőtábor, majd szeptembertől újra beindítják a szivacskézilabdát mindegyik kalocsai általános iskolában.

Évzáró méltató gondolatai végén aztán vacsorához invitálta a megjelenteket a roskadásig feltálalt svédasztalokhoz, ahol a kínálat vetekedett az eddig Kalocsán megtartott bármely nagyrendezvény kínálatával és menüsorával.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 07., 10:38
Szekszárdtól északnyugatra, Kétyen valóságos saras vízözön alakult ki kedden délután. Még >>>
2023. 06. 07., 10:00
Néhány tuti tippet is adott, kattints és fogadd meg Te is őket! Még >>>
2023. 06. 07., 09:02
Gyermekkoromban is a jó meséket szerettem, szeretem, ha a történetnek nagyon jó vége van. Ez a kapu a mi jutalmunk a jócselekedetért, mint egy régi magyar népmesében – mondta az ünnepségen Vajda Péter, Még >>>
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>
2023. 06. 05., 09:17
A hazai forrás a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára nyújt lehetőséget. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK