2025. 07. 14. hétfő
Örs, Stella
: 400 Ft   : 343 Ft Benzin: 590 Ft/l   Dízel: 589 Ft/l   Írjon nekünk

Halálos fejlövés végzett a Hajós Felsővágási Vadaskert hajtójával – a 12 vadászból, 30 segítőből egy soha nem tér haza

Zsiga Ferenc  |  2018. 02. 13., 20:36

A Hajós Felsővágási Vadaskertben február 11-én, vasárnap délelőtt vaddisznóvadászat közben fordult a veszélyes szenvedély és sport végzetes tragédiába. Az ország különböző településeiről érkezett 12 vadász a Gemenci Erdő és Vadgazdálkodási Zrt. szervezésében, a Hajósi Erdészet területén, a vaddisznók részére kialakított, kerítéssel körbe vett Felsővágási Vadaskertben, tehát állami erdőben a szokásos eligazítást, felállítást követően kezdte meg a vadászatot. A hajtók között vadászvizsga előtt álló vadász-jelöltek éppúgy voltak, mint a részvénytársaság alkalmazásában álló, Érsekcsanád Veránka-szigeten élő K. László. A 48 éves férfi hétköznapokon erdőmunkásként szolgálta az erdészetet. Az erdőben és vadhajtásban egyaránt jártas, mintegy 170 centiméter magas férfi a hajtók legszélén haladt, amikor a gyanú szerint a szegedi T. László eddig tisztázatlan körülmények között a golyós fegyveréből leadott lövéssel a fején eltalálta és azonnal meghalt.

A rendőrség szűkszavú közleményét már közre adtuk, ám hogy további részleteket tudjunk meg a nem mindennapi ügyről, a vadászatot szervező, bajai székhelyű Gemenci Erdő és Vadgazdálkodási Zrt. illetékes osztályvezetőjét is megkerestük.

A lövés halálos volt, a 48 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
bővebben ...

Sipos Sándor erdőgazdálkodási és műszaki igazgató azt a tájékoztatást adta: egyes ügyekben a vezérigazgató kijelölése alapján valóban ő tartja a kapcsolatot a sajtóval, de a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság folyamatban lévő vizsgálata miatt a rendőrségi közleményben foglaltakon túl információt nem adhat.

Az osztályvezető az általunk előadott tényeket, adatokat nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

Ahogy azt már olvasóink megszokhatták, tényfeltáró, oknyomozói munkába kezdtünk, hogy az ügyben megszerzett, több oldalról ellenőrzött információinkat portálunkon a szélesebb nyilvánossággal is megosszuk.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Két órán át tartott a pánik Hajóson

A városban ma délelőtt járva megtudtuk: a hajósiak közül szinte mindenki tisztában van azzal, hogy a halálos balesettel járó vadászatot nem a helyi Hajósi Vadásztársaság, hanem ahogy ott mondják, „Gemenc” szervezte. Az összesen hét erdészettel, közte a Hajóson 10 ezer 408 hektár erdővel és vadasparkkal rendelkező Gemenci Erdő és Vadgazdálkodási Zrt. szinte fogalom a hajósiak egy része körében. Mint elhangzott, a vadászatot szervező részvénytársaság a vadászok szállásfoglalásával, étkeztetésükkel télen-nyáron komoly bevételhez juttatja a város több vállalkozását. Hajtóként is gyakran foglalkoztatnak hajósiakat, akik a 8-10 órás vadászat végén legkevesebb 6 ezer forintot kapnak. Akik rutinosabbak, vagy vadászvizsga előtt állnak, azok akár a 12 ezer forintot is megkereshetik egy nap.

Nem volt ez másként vasárnap sem, a hajtók mintegy fele Hajósról érkezett a vadasparkhoz. A pánik akkor ütötte fel a fejét, amikor úgy fél 10 körül futótűzként terjedt a városban, hogy az egyik hajtót halálos lövés érte. Aki csak hallotta, azonnal hívta a rokonát, ismerősét. Mobil térerő probléma nem lehetett, hiszen a vadaspark a Pincefalu szélétől mintegy 2,5 kilométerre, a Jánoshalma felé vezető út mellett van. Ám volt olyan hajtó, akinek lemerült a telefonja. Ő csak bő két óra múlva adott életjelt és mondta el, mi is történt valójában. Ezekből a beszámolókból Hajóson többen össze tudják rakni az eseményeket.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A közvélemény a vadászatot vezető felelősségét is firtatja

Egybehangzó állítások szerint a vadasparkban évek óta jól bevált, meghatározott koreográfia szerint zajló vadászatot ezúttal nem helyi szakemberek, hanem a „gemenci főnök” irányította. A helyi vadászmesterek közül az egyik különösen tudta volna, hogyan nem szabad felállítani a vadászokat és a hajtókat, ugyanis a hajósi erdőben közeli hozzátartozóját veszítette el egy hasonlóan tragikus végkimenetelű vadászbalesetben.

Mint elhangzott, a 12 vadászból két csoportot szerveztek. A 6-6- puskás egy nyiladéknál egymástól távolabb helyezkedett el, de az egyébként szabályos, a hajtókkal párhozamos, velük semmiképpen nem szöget bezáró lővonal a felállításnak köszönhetően egyes vélemények szerint úgy alakult, hogy a hajtók közül a legszélső már lővonalgyanús helyen tartózkodott. A rutinosabb, képzettek hajtók közül többen felismerték a veszélyt, ezért a baj elkerülése érdekében kicsit lemaradva, a kockázatos szélek helyett középre húzódtak. Ha a vizsgálat szerint is igazuk volt, akkor nem feltétlenül a vak véletlenen múlt a hajtók legszélén elhelyezkedő K. László halála. Erre mondják: vizsgálótiszt legyen a javából, aki majd azt rekonstruálja és bizonyítja.

A „gellert kapott a lövedék” csak egyfajta népmesei fordulat?

A portálunknak megszólaló egyik résztvevő szerint az állítás, miszerint a hajtót úgy érte halálos lövés, hogy a lövedék valamin gellert kapott, csak egyfajta utólagos magyarázkodás, népmesei fordulat. Ugyan hogy és min tud a lövedék egy homokos talajú erdőben, tél lévén aljnövényzet nélkül, fás területen úgy gellert kapni, hogy az egy 170 centiméter magas embert éppen fejen találjon? – tette fel a kérdést emberünk, válaszra nem várva.

Majd azzal folytatta: ha vaddisznóra lőnek, nyilvánvalóan lefelé céloznak, nem 170 centiméter magasságba. Informátorunk arról nem kívánt nyilatkozni, hogy az MTV híradója szerint a halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás alá vont T. Zsolt vagy mások a vadászat előtt fogyasztottak-e szeszesitalt.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Azt viszont elmondta, ha hajósi szakembere szerveznek ilyen vadászatot, kínosan ügyelnek arra, hogy ilyen ne forduljon elő. Ugyanakkor más vadásztársaságok háza tájáról azt hallani, hogy olyan embereket is kivisznek vadászni, akiket „hátulról kell megtámasztani, hogy megálljanak a saját lábukon.”

Erre mondta: sajnos manapság több a puskás ember, mint a vadász. Akinek van erre a célra legalább kétmillió forintja, abból könnyen puskás ember lehet, de vadász csak akkor, ha etikus, fegyelmezett és elhivatott a természet iránt, ugyanis a vadászat nem az öldöklésről szól. A természet, a vadászat iránt elkötelezett, köztiszteletben álló hajósi polgár szerint a Felsővágási Vadasparkban folyó vadászat megítélése annak ellenére felemás a városban, hogy az bevételt jelent a helyi vállalkozásoknak. A legmarkánsabb vélemények szerint egy vadasparkban, tenyésztett vaddisznókra úgy lőni, hogy a vadat elém terelik, az nem vadászat, hanem „gyilkolászás.” Ilyet az ő szemében nem vadászok, csak puskás emberek csinálnak. A vadnak semmi esélye nincs, hiszen a kerítés egyben a menekülés korlátja.

A vadászok eligazításának helyszíne
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

A vadász azt sem rejtette véka alá: Hajós négy-öt évente egy-egy halálos vadászbalesetével kerül az országos híradások sodrába. Ez vagy azért lehet, mert sok a vadász, intenzív a vadásztatás, ezért nagyobb az esély a balesetre, vagy mert ezt valamiféle rendszerhiba generálja. Mindkettőt odafigyeléssel, a vadászati rendszabályok még fokozottabb betartásával és betartatásával lehet csökkenteni. Teljesen megszűntetni még ekkor sem, mert a fegyverviselés és használat veszélyes műfaj…

Nincs fekete zászló a vadászházon

Természetesen kíváncsiak voltunk arra, hol történt a halálos vadászbaleset, hol igazították el a vadászatra érkező vadászokat. Kicsit meglepődtünk, amikor a Zrt. tulajdonában lévő hajósi vadászházon, vagy az eligazítás helyén annak ellenére nem láttunk fekete zászlót, hogy az elhunyt az ő munkatársuk volt, nap mint nap velük dolgozott.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Ez a munka még akkor is az életébe került, ha esetleg nem emberi mulasztás, csak a véletlenek szerencsétlen összjátéka vezetett a tragédiához. Sajnos közleményt sem olvastunk arról, hogy a Gemenci Erdő és Vadgazdálkodási Zrt. gyászolja szerencsétlenül járt munkatársát és együtt érez a családjával.

Isten nyugosztalja K. Lászlót, az erdőt járó, szerető kétkezi munkást, és ha már így történt, halála ne legyen hiábavaló!


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet.
További akciós 
termékekért ide kattints!

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-14 09:51:49
A Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány meghirdette 2025. évi Állatvédelmi Ösztöndíjprogramját, melynek célja, hogy támogatást nyújtson az állatvédelemben tevékenykedő vagy e területen elkötelezett szakemberek számára felsőfokú képzéseik finanszírozásához. Míg tavaly 25 fő részesülhetett támogatásban, idén már 42 fő számára biztosítja az Alapítvány az ösztöndíjat.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 07. 14., 11:26
A hét elején még perzselő napsütés és strandidő vár ránk, de hamarosan hidegfront, felhőszakadások és viharos szél nehezítheti a mindennapokat. Újabb időjárási hullámvasút veszi kezdetét. Még >>>
2025. 07. 14., 11:14
Egy ablakbetörés miatti düh rohamba fordult: a főbérlő nem csak szóban rendezte volna a nézeteltérést – fúrószárral támadt egy férfira Kecskeméten. A rendőrség gyorsan közbelépett. Még >>>
2025. 07. 14., 09:37
Hardverhiba miatt országosan leáll az ügyfélkiszolgálás a kormányablakokban július 14-én az okmányokkal és járművekkel kapcsolatos ügyekben – közölte a Digitális Magyarország Ügynökség. Még >>>
2025. 07. 14., 09:06
Kacagás, játék, barátságok – a legvidámabb napok pillanatait idézzük fel azokból a táborokból, ahol kollégáink gyermekei felejthetetlen élményekkel gazdagodtak. Még >>>
2025. 07. 14., 09:01
Végéhez közeledik Kapu Tibor történelmi jelentőségű küldetése – a magyar űrhajós és társai hamarosan elhagyják a Nemzetközi Űrállomást, és visszatérnek a Földre. A leszállás eseményei élőben követhetők. Még >>>
2025. 07. 13., 10:24
Fontos változás jön a bíróságokon: július 15. és augusztus 20. között nyári ítélkezési szünetet tartanak. Bár tárgyalásokat ilyenkor csak kivételes esetekben tartanak, az ügyintézés nem áll meg teljesen. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK