2026. 04. 18. szombat
Andrea, Ilma
: 364 Ft   : 309 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Fontos fejlesztési helyszínek változnak az elnyert TOP Plusz pályázaton belül - Konferencia központ helyett nagy csónaktároló épül Meszesen

Zsiga Ferenc  |  2024. 11. 10., 13:29

Idén áprilisban fontos mérföldkőhöz érkezett az Élhető település – közösségi terek fejlesztése Kalocsán megnevezésű, a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat koordinálásában lévő TOP Plusz pályázat. A 755 millió Forint vissza nem térítendő támogatási összegről szóló szerződést ekkor írta alá a Magyar Államkincstár és az Önkormányzat képviselője. Mint emlékezetes, már a pályázat benyújtását megelőzően kisebb szakmai vita alakult ki az egyes fejlesztési helyszínekről, a véleménykülönbségből adódó érveket és ellenérveket pedig a közelgő, június 9-én megtartott önkormányzati választás felerősítette. A városi képviselő-testület november 8-án, pénteken megtartott ülésén - immár a megválasztott új szakmai bizottságok és a képviselők egyöntetű támogatása mellett - néhány fontos fejlesztési helyszín megváltoztatásáról döntöttek. Határozat született arról is, hogy elsősorban az áfa - visszaigénylés és a későbbi üzemeltetés szempontjait figyelembe véve a beruházást konzorciumban Kalocsa Városi Önkormányzata és a tulajdonában lévő Kalocsa Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft. valósítja meg.

A Dr. Bagó Zoltán polgármester által jegyzett előterjesztés, majd az ellenszavazat, tartózkodás nélkül megszavazott határozat szerint a Csilás parkban kialakítandó nyilvános mosdó helyett a régi KRESZ park területén egy multi típusú aszfaltos, úgynevezett pumpapályát alakítanak ki. A fiatalok körében már több városban népszerű pumpapálya a pumpa mozgásáról kapta a nevét, és univerzálisan használható kerékpárral, görkorcsolyával, gördeszkával, rollerrel, egyszóval igazi görpálya. Olyanfajta, a kezdők számára is egyszerűen elsajátítható mozgásforma, mely nem csupán mozgásra ösztönzi a kicsiket és nagyokat, de közösségformáló hatása is van, mert használata a kisgyermekektől kezdve az idős korosztályig mindenki számára izgalmas lehet.

Míg az eredeti pályázati és megvalósítási célok között a Kalocsai Evezős – és Vízisport Egyesület által használt csónaktároló épület rendezvény és konferenciaépületté történő átépítése szerelt, helyette most egy az egyesület számára nélkülözhetetlen nagy csónaktároló épül. A jelenlegi épület bővítésével megvalósuló új csónaktárolóhoz előzetesen telekösszevonásra lesz szükség. Itt jegyezzük meg, hogy korábban a legnagyobb vitát éppen az váltotta ki, hogy kell-e a városnak egy árvízi veszélynek kitett, ártéri helyszínre építendő nagy rendezvényterem, miközben a meglévőket is nehéz élettel megtölteni. Ráadásul a városi büdzsét egy újabb épület fenntartási költségei terhelnék.

Változás az is, hogy az Érsekkertbe tervezett gumiborítású futópálya az új pumpapályával azonos helyszínre, a volt KRESZ parkba kerül. Ezzel egy időben a nemrégiben épült Csajda kerti játszóteret körül ölelő zöldfelület rekonstrukcióját is elvégzik. 

A lakossági igényekre indult felülvizsgálat eredményeként nem a Jókai utcában alakítanak ki kerékpársávot, hanem a Nagymező utca Szőlők köze - Legelő sor közötti szakaszán.

Közlekedésbiztonsági okból közvilágítással ellátott gyalogátkelőhely épül a Foktői út és a Paksi köz kereszteződésében.

A napirendi pont tárgyalásának végén határozat született arról, hogy az áfa- visszaigénylés és a későbbi üzemeltetés szempontjait figyelembe véve a beruházást konzorciumban Kalocsa Város Önkormányzata és a tulajdonában lévő Kalocsa Vagyonhasznosítási és Könyvvezető Nonprofit Kft. valósítja meg. A felek a konzorcium alakításáról hamarosan szerződést kötnek.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 10:54
Különleges kulturális program várja az érdeklődőket április 16-án, csütörtökön este a Kalocsai Művelődési Központ kamaratermében. A FolkArt Látogatóközpont hivatalos megnyitójának kísérőprogramjaként „Tündér öltések” címmel rendeznek inspiráló estet, amelynek középpontjában a magyar népi motívumok és a modern divat találkozása áll.
2026-04-14 13:11:33
Színes kulturális és szórakoztató programokkal rendezik meg idén is a Rác Pünkösdöt Dusnokon. A kétnapos rendezvénynek 2026. május 23–24-én a Barai Szabadidőpark ad otthont, ahol a szervezők koncertekkel, családi programokkal, versenyekkel és hagyományőrző műsorokkal várják az érdeklődőket.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 17., 11:28
Látványos bemutatók és izgalmas programok várták az érdeklődőket Baján. A rendőrségi nyílt nap idén is nagy sikert aratott. Még >>>
2026. 04. 17., 11:09
Nemcsak a szabályokra, hanem az egymás iránti tiszteletre is tanították a gyerekeket a rendőrök. A programok játékosan, mégis fontos üzeneteket közvetítettek. Még >>>
2026. 04. 17., 09:47
Több ezer gyorshajtót regisztráltak a rendőrök a 2026-os Speedmarathon akció ideje alatt. Még >>>
2026. 04. 17., 08:46
Ideiglenes vízszolgáltatás-kimaradásokra kellett számítani 2026. április 17-én több településen is hálózati meghibásodás miatt. Még >>>
2026. 04. 16., 12:17
Felháborító állapotok fogadták a szakembereket a csajda kerti játszótéren. A történtek nemcsak esztétikai, hanem komoly közegészségügyi problémát is jelentenek. Még >>>
2026. 04. 16., 09:02
Magyarországon minden évben április 16-án emlékeznek a holokauszt magyarországi áldozataira. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK