2026. 04. 21. kedd
Konrád
: 362 Ft   : 308 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Öt év végrehajtandó börtönre ítélték a kiskunhalasi kórház volt főigazgatóját – 26 millió forint „baráti kölcsönt” vett át az 1,3 milliárdos fejlesztés elnyeréséért

Zsiga Ferenc  |  2018. 08. 01., 12:24

Két részletben, először 10, majd 16 millió forint vesztegetési pénzt fogadott el és vett át a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház múlt évben a nyugdíjkorhatár elérése miatt leváltott főigazgatója. A jogász-közgazdász végzettségű vezetőt az ügyészség konkrét személyeket meg nem nevező tájékoztatása szerint első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság. Az ítélet fellebbezés miatt nem jogerős, de ami ettől érdekesebb: valakiknek végre átlépte az ingerküszöbét az ügy, mert az eddig vizsgálati, vádemelési és bírói szakaszban is elhallgatott eljárás részleteit most hivatalosan is a nyilvánosság elé tárták. Az ítéletet is megalapozó vádirat szerint a bűnügy szálai 7 évvel ezelőttre nyúlnak vissza, akkor a volt főigazgató közreműködött abban, hogy egy „számára kedves” cég nyerjen el egy 2010-ban megpályázott 1,3 milliárd forintos uniós támogatásból induló felújítást. A vállalkozás végül nem nyert a tenderen, de ettől még első fokon súlyos ítélet született, és még az is lehet, a másodfokú ítélet szerint is felelniük kell az elkövetőknek.

Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt indult ügyben indítványozta a három vádlott bűnösségét megállapító és végrehajtandó börtönt kiszabó bírósági ítélet helybenhagyását – derül ki az ügyészség napokban kiadott közleményéből.

Ahogy írják: a Bács-Kiskun megyei egészségügyi intézmény nonprofit cége uniós pályázati felhívásra 2010 februárjában pályázatot nyújtott be 1 milliárd 342 millió forint értékű fejlesztéshez szükséges összeg megszerzésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez. Az ügynökség a pályázatot támogatandónak ítélte.


Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek

Az eljárás egyik vádlottja – aki később az intézmény főigazgatója lett – a vádbeli időszakban a nonprofit cég ügyvezetője volt. Az ügy másik két férfi vádlottja 2010-ben ismerkedett meg az ügyvezetővel, közöttük baráti viszony alakult ki. A másik két vádlott azt kérte a nonprofit cég ügyvezetőjétől, hogy a pályázat kivitelezési munkáinak elnyerése érdekében támogassa a közbeszerzési eljárás során az általuk képviselt építőipari céget.

A két vádlott felajánlotta az ügyvezetőnek, hogy „baráti kölcsön” címen adnak neki pénzt, amelyet ő az építőipari cégnek nyújtandó „segítség” ellentételezéseként kap. Az ügyvezető az ajánlatot elfogadta, így 2011 augusztusában először 10 millió forint, majd 2011 novemberében 16 millió forint készpénzt vett át.

A vádlottak 2012 augusztusában, a közbeszerzési eljárással kapcsolatban az egészségügyi intézményben meghirdetett tárgyalás előtt találkoztak. Megállapodtak abban, hogy az ügyvezető a szóbeli forduló során különböző jelzésekkel fogja segíteni az építőipari cég képviselőjét, hogy elnyerje a pályázatot. Az ügyvezető azonban mégsem tudott jelzéseket adni, és a pályázatot egy másik cég nyerte meg.

Az ügy mindeddig titokban maradt, így felmerül a kérdés: az ügyészség miért csak most adott ki közleményt, amikor sem nyomozati, sem vádemelési szakban, de még az elsőfokú tárgyalásról és ítéletről sem tájékoztatták a korrupciós ügyekre érzékeny közvéleményt.

A főügyészség közleményében konkrét nevek nem szerepelnek, de a rendelkezésre álló adatokból könnyen és egyértelműen beazonosítható volt, hogy a márciusban első fokon börtönbüntetésre ítélt vádlottak közül az 5 évet kapott volt ügyvezető nem más, mint a kiskunhalasi kórház éléről múlt év decemberében, a nyugdíjkorhatár elérése miatt távozó főigazgató.


Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 20., 09:59
Április 11-én, szombaton 14 órától a bajnoki rájátszás második találkozóján is nyerni tudott a Kalocsai Kézilabda Club gárdája, amely sorrendben már a klub 16. győzelme volt. A bajnoki alapszakaszt és a rájátszás két találkozóját is sikeresen teljesítette a KKC és ezzel a teljesítménnyel holtversenyben az élen áll csapatunk a bajnoki rájátszás felsőházának összevont E-és F csoportjában a Rákosmenti együttesével.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 04. 21., 12:09
Telefonos csalók áldozata lett egy paksi férfi, akinek két bankszámlájáról összesen közel 1,5 millió forintot utaltak el ismeretlenek. Még >>>
2026. 04. 21., 10:44
Április 21-én, kedden van az évfordulója Ferenc pápa halálának. Az argentin származású egyházfő 2025-ben, reggel 7 óra 35 perckor halt meg a vatikáni Casa Santa Marta rezidencián. Még >>>
2026. 04. 21., 09:43
Meneküléssel próbálták elkerülni az ellenőrzést azok a férfiak, akiket a rendőrök állítottak meg a közelmúltban Bács-Kiskun vármegyében. A járműből még egy „rejtélyes csomagot” is kidobtak, ám a trükk nem vált be. Még >>>
2026. 04. 20., 10:10
Egy nap, amikor közelebb kerül hozzánk a világegyetem. A csillagászat napja arra hív, hogy nézzünk fel, és fedezzük fel a minket körülvevő csodákat. Még >>>
2026. 04. 20., 10:07
Két személyautó ütközött össze hétfő reggel Baján, a Csík utcában, a Szent Margit utca közelében. A balesethez a tűzoltók és a mentők is kiérkeztek, a helyszínen forgalomkorlátozásra kell számítani. Még >>>
2026. 04. 19., 11:19
Vasárnap még élvezhetjük a kellemes, tavaszias időjárást a térségben. A nap folyamán sok napsütésre számíthatunk, bár időnként megnövekszik a fátyol- és gomolyfelhőzet az égen. Még >>>
2026. 04. 19., 11:16
A tavasz előrehaladtával egyre több allergiás ember tapasztalhat kellemetlen tüneteket, ugyanis megérkezett a pollenszezon egyik legintenzívebb időszaka. Az elkövetkező hetekben több növény virágzása is felerősödik, így a levegőben található virágpor mennyisége jelentősen növekedhet. Még >>>
2026. 04. 18., 09:12
Épített örökségünk nemcsak a múlt emléke, hanem identitásunk része is. A műemlékvédelmi világnap erre a közös felelősségre hívja fel a figyelmet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK