2024. 07. 20. szombat
Illés
: 391 Ft   : 360 Ft Benzin: 616.4 Ft/l   Dízel: 623.5 Ft/l   Írjon nekünk

Kalocsai Tenisz Egyesület: Katus Gábor az emléktorna győztese

Tamás Ferenc  |  2018. 07. 24., 15:43

A Kalocsai Tenisz Egyesület hagyományos emlékversenyén július 21-én, szombaton tizenöten neveztek a férfi egyesek küzdelmeire a klub hagyományos emlékversenyén, ahol Molnár „Csika” János, Rátkai László „Papi” és Karkus Zoltán emlékének adóztak korábbi játékostársaik.

A Városi Sportcentrumban található minden igényt kielégítő bázisuk három remekül előkészített pályáján szombat reggel 9 órától indultak az összecsapások, ahol az alábbi teniszezők neveztek: Balatoni György, Czár Attila, Farkas Károly, Hársfői Péter, Katus Gábor, Kálóczi Tibor, dr. Katona János, Márkus Ferenc, dr. Marsovszky László, Pásti Mihály, Pécsi István, Skultéti Csaba, Surman Árpád, Szalai János, Tóth Bence.

Az indulókat három öt fős csoportba sorolták, ahonnét a körmérkőzéses párharcok után csoportonként az első két helyen végzettek és a két legjobb harmadik jutott még a legjobb nyolc közé.

A negyeddöntőben aztán már következett a kieséses szakasz,

ahol a következő eredmények születtek:

Skultéti – Szalai 6:0
Kálóczi – Katus 0:6
Pécsi – Pásti 3:6
dr. Katona – dr. Marsovszky 2:6

Az elődöntőben már igazi ütközetek zajlottak:
Skultéti – Katus 2:6
Pásti – dr. Marsovszky 6:2

A döntőben:
Katus – Pásti 6:4
A fináléban Pásti Misi már 2:0-ra elhúzott a későbbi győztes Katus Gábortól, sőt még 3:2-re is ő vezetett, ám utána Katus 5:3-ra fordított, majd színvonalas, remek labdameneteket hozó párharcban 6:4-re nyerte a mérkőzést.

Ezzel a 2018-as Emlékverseny dobogójára a következő teniszezőink léphettek.

1.Katus Gábor

2. Pásti Mihály

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

3. Skultéti Csaba

Képgaléria megtekintése (7 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Köszönet a támogatóknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a hagyományos emlékverseny. Ők a következők: Karkusné Gyöngyi, Kárpi Lajos, dr. Bóta Zoltán.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 07. 16., 14:32
Életének 77. évében elhunyt a Kalocsai SE hajdani elnöke, szakosztályvezetője, edzője és nagyszerű játékosa Farkas András, a „Bandika”. Mert mindenki csak így ismerte és nevezte nyugdíjasként is a sütőipari vállalat egykori gazdasági igazgatóját, aki ekkor már több száz embert irányított.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 07. 20., 09:43
Az állatok egyre gyakrabban támadnak emberre, ennek ellenére civil szervezetek tiltakoznak a törvény ellen. Még >>>
2024. 07. 19., 19:28
Az üzletvezető felismerte, a kecskeméti rendőrök pedig elfogták a tolvajokat. Még >>>
2024. 07. 19., 18:16
Itt megtudhatja, hogyan alakult folyóink vízállása szerdán. Még >>>
2024. 07. 19., 11:31
A új pszichoaktív anyagok a legveszélyesebb kábítószerek. A rendőrség látókörébe egyre több ilyen szert áruló társaság kerül. Ezúttal Jánoshalmán csaptak le az egyenruhások - VIDEÓVAL! Még >>>
2024. 07. 19., 09:46
Rendőrök, katonák és a lánglovagok közös erővel mentették az állatokat. Még >>>
2024. 07. 17., 15:33
A helyszínre több mentőautót és mentőhelikoptert, valamint a kiskőrösi és a kiskunhalasi hivatásos tűzoltókat riasztották. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK