2026. 09. 11. péntek
Teodóra
: 364 Ft   : 314 Ft Benzin: 595 Ft/l   Dízel: 615 Ft/l   Írjon nekünk

Teltház a Gerilláknál – 29 gyermek vett részt az egyesület szervezte vízisport-tábor első turnusában

Teltház a Gerilláknál – 29 gyermek vett részt az egyesület szervezte vízisport-tábor első turnusában
Illés György Cinó  |  2021. 08. 04., 15:24

Az idei évben két turnusban szervez nyári táborokat a Kalocsai Gerillakertész, Szabadidő, Vízisport és Környezetvédő Egyesület (KAGESZ). Az első turnus, első napján az időjárás ráijesztett a D7-ben állomásozó csapatra, de a folytatásban már semmi sem állta útját a vízi kalandoknak. A tábor programjáról, céljáról az egyesület elnöke, Bolvári Ferdinánd tájékoztatott, aki egyben arról is szólt, hogy miként juthatna kárpótláshoz azok az érdeklődők, akik lekéstek jelentkezésről.

Mondhatni, most már hagyományosan, a KAGESZ által szervezett nyári tábor is szerves részévé vált a kalocsai nyári programoknak. Mint megtudtuk az idei évben viszonylag kevés ideje volt az egyesületnek a szervezésre, többek közt a pandémia miatt, de ez a végeredményen aligha látható.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Kalocsai Gerilla Kertészek / Facebook

Általában 20-22 főre tervezzük a tábort, de most az első turnusra két nap leforgása alatt harmincan jelentkeztek, és nem volt szívünk senkit sem visszautasítani. Végül 29-en maradtunk, mert egy fő visszamondta a jelentkezését, ez a létszám a csúcs, mert hajókapacitással még bírnánk is, de ez egy vizes, veszélyes sport, és nagyon oda kell figyelnünk a gyerekekre. Ezért azt gondolom, hogy a harminc fő az tényleg a maximum, amit vállalni tudunk" nyilatkozta Bolvári Ferdinánd, a KAGESZ elnöke, aki azt is elmondta munkatársunknak, hogyerre a létszámra ott jártunkkor 12 egyesületi tag, ebből öt felnőtt, valamint hét 15-19 éves „kis kertész” jut. Ám azt is megtudtuk, hogy az utóbbiak is állandó tagok, akik hetente háromszor járnak a gerillakertészekhez, rendszeresen vízre szállnak, így ők is szakképzett evezősök, kajakosok, kenusok.

AZ ELSŐDLEGES CÉL, HOGY A GYEREKEK MEGISMERJÉK KALOCSA ÉS KÖRNYÉKÉNEK VÍZI VILÁGÁT, ÉS BIZTONSÁGOSAN TUDJÁK HASZNÁLNI A KÜLÖNBÖZŐ VÍZI KÖZLEKEDÉSI ESZKÖZÖKET.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Kalocsai Gerilla Kertészek / Facebook

Az a célunk, hogy a gyerekeket megtanítsuk sárkányhajózni, kenuzni, kajakozni, és SUP- ozni, tehát, hogy az összes vízi járművünket biztonsággal tudjuk használni." – mondta az egyesületi elnök, aki a tábor napirendjét is megosztotta munkatársainkkal.
A tábor programjai a korábbi évek gyakorlatát követve előre tervezett menetrend szerint zajlanak. A délelőtti programok kötöttek, 9 órakor kezdődik a napi program.

Az első nap ismerkedtünk, felmértük, hogy ki mire képes a vízen. A második naptól pedig a Vajas különböző ágainak bebarangolását, megismerése szerepel a tervek között. Sokan nem is tudják, hogy a Vajasnak több ága van, így a bátyai ág, a foktői és van fölfelé a Szakmár felőli ág. Ezeket járjuk be a tábor ideje alatt."– ismertette a programot és a tábor helyismereti vonatkozásait Bolvári Ferdinánd, aki arról is tájékoztatta portálunkat, hogy a következő turnus augusztus 9- én indul majd, de mint megtudtuk már ott is teljes egészében feltöltötték a keretet a jelentkezők, ott is teltház lesz.

Da aki a táborról lemaradt, annak is van módja bekapcsolódni a vízi életbe a Vajason:

Aki nem fért be a keretbe, annak ajánlom, hogy bármelyik kedden, csütörtökön és szombaton délután kettő órától csatlakozzon hozzánk! Ezekben az időpontokban mi mindig itt vagyunk, lent a vízen, és mindenkit szívesen látunk! Olyankor bárki szabadon kipróbálhatja az eszközeinket"– zárta invitálással a tábori beszámolóját Bolvári Ferdinánd.

Képgaléria megtekintése (5 db kép)
A galéria megtekintéséhez kattints a képre!
Forrás: Kalocsai Gerilla Kertészek / Facebook
Forrás: KalocsaTV

 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

Podcast

Szerzőként szerzett tapasztalatai nyomán vágott új kiadó alapításába Gyuricza Mártával közösen Rédei Viktória író, a betű & kép független könyv- és képregénykiadó vezetője, akivel májusban megjelent új kötetéről, a Vélt és valódi falakról, írásról, kiadásról és a magyar képregény helyzetéről is beszélgetünk a Fókuszban Podcast legújabb adásában.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2026. 09. 11., 10:30
Borongós, esős idővel indult a péntek az ország nagy részén. A Nyugat-Dunántúlon több helyen 10–20 milliméternyi csapadék gyűlt össze, a nyugati határ közelében pedig már 20 milliméternél is több eső esett. Még >>>
2026. 09. 10., 13:11
Két embert szállítottak kórházba egy szerdán este történt baleset után, amikor egy személyautó árokba hajtott az 51-es főúton, Dusnok közelében. A bajai tűzoltók emellett Katymár külterületén egy hektáron égő bozótos és száraz fű oltásában is részt vettek. Még >>>
2026. 09. 10., 09:57
Heves széllel és villámokkal érkezett meg a vihar szerda este a térségbe, amely több helyen is komoly károkat és veszélyhelyzetet okozott. Pakson tűz keletkezett egy üres telken, Kiskunfélegyházán pedig egy kidőlő fa halálos tragédiát okozott. Még >>>
2026. 09. 10., 08:53
Nagy szükség van a segítségre: jelenleg 14 kisbaba várakozik a Bajai Szent Rókus Kórházban, akik számára több alapvető higiéniai és egyéb terméket is gyűjtenek. Még >>>
2026. 09. 09., 10:42
Záporok, zivatarok, erős széllökések és akár jégeső is érkezhet a következő napokban. A változékony időjárást egy közeledő front, majd egy mediterrán ciklon alakíthatja. Még >>>
2026. 09. 08., 09:31
Az őszi szüreti rendezvényekkel együtt a mulatságok időszaka is kezdetét veszi, a Bács-Kiskun vármegyei rendőrség azonban arra figyelmeztet: az alkohol és a vezetés nem fér össze. Még >>>
2026. 09. 08., 09:24
Szeptember 8-án a könyvek, az olvasás és az írás fontosságára irányul a figyelem. A jeles nap hivatalos neve ugyanakkor az írástudás nemzetközi napja, amelyet az UNESCO kezdeményezésére tartanak világszerte. Még >>>
2026. 09. 07., 09:32
A hidegebb idő beköszönte előtt újabb segítséget kér a kalocsai állatmentő szervezet. A menhely 11 cicája számára meleg kuckókat alakítanának ki, ehhez pedig használt fa almásládákat várnak a segítőktől. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK