Itt találod az összes cikket a „elsősegély” témában!
Kertész Bálint, a kiskunmajsai Tomori Pál Katolikus Gimnázium, Technikum és Kollégium 9/B osztályos kadétja példás lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot május 25-én. Az alig 15 éves diák egy eszméletlen férfi életét mentette meg a Nyugati pályaudvar várótermében.
Az idei évben Győr ad otthont az Országos Elsősegélynyújtó Verseny döntőjének, amelyre felmenő rendszerben juthatnak be a legjobbak. A Magyar Vöröskereszt országos megmérettetésének kalocsai fordulóján számos izgalmas, embertpróbáló feladattal találkozhattak a versenyzők.
A véradók világnapján tartott program keretében a balesetmegelőzés, az elsősegélynyújtás és a véradás fontosságára is felhívták a figyelmet.
Készülj fel tudatosan kisbabád érkezésére!
Olyan talán még soha nem fordult elő a Tisza-tó történetében, hogy az atya úgy sétált be combig a jéggel borított Tiszába, hogy a reverendája is vízben volt. Onnan mondta el a beszédét, majd a hagyományok szerint a vizet meghintette sóval, ami a rítus szerint távol tartja a gonoszt.
A tábor ideje alatti cél a vízbiztonság elérése, úszásoktatás, úszás technikai javítása, betekintés a vízilabda világába. Ezek mellett közlekedési bemutatókkal és elsősegélynyújtás oktatással várják a gyerekeket!
A program célja, hogy a leendő vagy már gyakorló szülőknek jól használható, gyakorlati ismereteket nyújtson azokban a helyzetekben, ha gyermekük betegség vagy baleset miatt veszélybe kerül.
Rekordösszeggel zárult az idei, XXXIV. Kék Madár Fesztivál: Lakatos György fesztiváligazgató ma délelőtt stúdiónkban, a Fókuszban Podcast vendégeként számolt be róla, hogy átlépték a 10 millió forintos határt. A teljes beszélgetés már elérhető a KALOhírek felületein!