Itt találod az összes cikket a „madárinfluenza” témában!
Az önkormányzat és a piac fenntartója dolgozik az ügyön, hogy a vevők is hozzájuthassanak ahhoz, amit szeretnének, az eladóknak se maradjon nyakán a döntően szárnyasokból álló élő állat kínálat. Ám addig is a 2017-ben hozott helyi rendeletet kell betartani, amit a hatóságok fokozott ellenőrzése is indokol.
Az előírással tovább csökkentik az állományok vadon élő madarakkal történő érintkezésének lehetőségét.
A megfigyelési körzet a Kecskemét, Ágasegyháza, Izsák, Páhi, Kiskőrös, Kecel, Imrehegy, Kiskunhalas, Zsana, valamint a megyehatár és az M5-ös autópálya Kecskemétig tartó szakasza által határolt és védőkörzetté nem nyilvánított területre terjed ki.
A Bács-Kiskun, Csongrád és Békés megyékben elrendelt intézkedés célja, hogy a házi szárnyasok ne érintkezhessenek a vadmadarakkal.
Újabb madárinfluenza megbetegedéseket találtak három magyarországi településen, a vírus jelenlétét mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a Bács-Kiskun megyei Bugac, Kisszállás, és Kelebia településeken.
Megjelent a Fókuszban Podcast évzáró adása, melynek vendége dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek és metropolita, akivel életéről, érseki munkájáról és az advent üzenetéről is beszélgettünk.