Itt találod az összes cikket a „Országzászló emlékmű” témában!
Buzogány Szabolcs: Életem talán legcsodálatosabb, élménye, leggyönyörűbb büszkeségérzése akkor töltötte be szívemet, amikor először testvérem állampolgársági eskütételén lehettem ott, ezután következett az enyém és a többi családtagomé.
A nemzeti ünnep szónoka Filvig Géza polgármester volt, az új kenyeret Bábel Balázs érsek áldotta meg az Országzászló emlékmű előtt.
Beszédet mondott Szabó László Dezső, kassai születésű költő, publicista.
Augusztus 20. – amellett, hogy Szent István király, az államalapítás és az alkotmány ünnepe – az ilyenkorra lezáruló aratás révén az Új Kenyér ünnepe is. A kenyérszentelő ünnepség révén ez utóbbi is hangsúlyosan megjelenik városunk hagyományaiban a Szent István Napok programján.
Az idén, a koronavírus-járvány árnyékában is megtartják a hagyományos augusztus 20-ai programok nagy részét, azonban a nagy tömeget vonzó programokat sajnos nem lehet megrendezni, illetve az 500 fős létszámlimit szigorú betartásával lehet majd megtartani. A teljes program és technikai részletek itt olvashatóak!
Az Asztrik téri Országzászló emlékműnél csütörtök délután tartott ünnepségen Pécsi Vivien önkormányzati képviselő mondott ünnepi beszédet.
Megjelent a Fókuszban Podcast legújabb adása, melynek vendége Font Sándor országgyűlési képviselő, akivel a november harmadikán átadott CT-berendezésről, a magyar egészségügy helyzetéről, a kalocsai kórház szerepéről, valamint a ’D’ épület jövőjéről beszélgettünk.