2023. 11. 30. csütörtök
András, Andor
: 378 Ft   : 345 Ft Benzin: 603.6 Ft/l   Dízel: 651.3 Ft/l   Írjon nekünk

Tartozás

Itt találod az összes cikket a „tartozás” témában!

Élveboncolás és kampányköltségvetés – egy hét alatt ízekre szedték a képviselők Bálint József sajtótájékoztatójának mondanivalóját

Élveboncolás és kampányköltségvetés – egy hét alatt ízekre szedték a képviselők Bálint József sajtótájékoztatójának mondanivalóját

Angeli Gabriellának és Török Ferencnek is akadt hozzáfűznivalója Bálint József polgármesternek a múlt hétfőn, a költségvetés leszavazását követően megtartott sajtótájékoztatóján elhangzottakhoz, újfent csúsztatásokkal vádolva a polgármestert, aki már Török Ferenc korábbi kijelentéseit is zokon vette, és ennek hangot is adott az említett rendezvényén.
2017. 12. 05., 19:41
Elfogadták a Menza Kft. (va.) beszámolóját – Mégis fizet az önkormányzat a beszállítóknak?

Mától épp négy hete van még hátra a Menza Kft.-nek, addig kell ellátnia maradék közfeladatát. Időközben elkészült a Kft. beszámolója. A cég felügyelő bizottságának elnöke, valamint a korábbi ügyvezető távollétében tárgyalták a Városházán a dokumentum elfogadását. Az azt megelőző vita során több képviselő egyértelművé tette, hogy a Menza adósságainak kiegyenlítése mellett áll. Így a „Polgári Törvénykönyv szerinti” eljárást preferáló Bálint–Kati vonal kisebbségbe szorulhat.

2017. 12. 01., 20:07
Kiadták a listát, akiknek tartozik a Menza – A Karamell követelése a legnagyobb

Nyolc település vállalkozásainak – köztük számos kalocsainak –, kiemelt helyen a Karamell Kft.-nek és a Vagyonhasznosítási Kft.-nek (!) tartozik összességében sok-sok pénzzel a Menza Kft. a Simon Zoltán által korábban kikért, a csütörtöki testületi ülésen nyilvánosságra hozott adatok szerint.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 11. 29., 09:20
A pályázatnak köszönhetően lehetőség nyílt a kórház fekvőbeteg kapacitásainak tehermentesítésére az ambulánsan is ellátható betegektől. Még >>>
2023. 11. 28., 15:15
Dr. Filvig Géza: az önkormányzati választás tétje, hogy a kalocsai laktanyában migránsokat fognak elhelyezni, vagy az épülő Paks 2 beruházáshoz kapcsolódó feladatokat fogja kiszolgálni. Még >>>
2023. 11. 27., 12:03
Fenyőtermesztésből Magyarországon csaknem 600-700 családi gazdaság él meg. Még >>>
2023. 11. 24., 12:30
A mák és a sajt meglepően jól passzol egymáshoz, így nem csoda, ha tortában köt ki mindkét alapanyag. A meggyes réteg pedig már szinte elengedhetetlen, ha mákos süti készül. Még >>>
2023. 11. 22., 12:15
A vendégek fogadása miatt egy nagytakarítás beütemezése például mindenképpen hasznos, de ha nem akarod túlterhelni magad, az a biztos, ha elosztod több hétre a teendőidet. Így ha december elején nekilátsz a rendrakásnak, szentestére már biztosan minden szép lesz. Még >>>
2023. 11. 22., 10:58
Bár a kivágott ruhák már jó ideje uralják a divatot, a csípő- és deréktájon stratégikusan elhelyezett lyuk, ami néha még a fenék tetejét is éppen hogy megmutathatja, a saját műfajává nőtte ki magát. Olyannyira, hogy 2023-ban sorra tűntek fel a sztárok csípővillantós ruhában, illetve nadrágban. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK