2025. 11. 09.
Tivadar
: 386 Ft   : 335 Ft Benzin: 582 Ft/l   Dízel: 586 Ft/l   Írjon nekünk

Szent Flórián–napi ünnepi szentmisét tartottak a tűzoltókért

Zsiga Ferenc  |  2024. 05. 07., 10:04

Kalocsán május 5-én, vasárnap a Szent István király templomot az országban az elsők között alakult, így immár 150 éve működő hivatásos tűzoltóság mai tagjai töltötték meg. A díszegyenruhába öltözött tűzoltók Szent Flóriánra, a tűzoltók védőszentjére és a kötelességteljesítés közben elhunyt társaikra ünnepi szentmise keretében emlékeztek.

A tűzoltókat és a híveket dr. Mészáros István prépost-kanonok köszöntötte, aki a Húsvétot követő hatodik vasárnapon, az anyák napján celebrált szentmisén a tűzoltók mellett az édesanyákat is üdvözölte. 

Képgaléria megtekintése (14 db kép)


Mint elhangzott:

Megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm a Kalocsa Hivatásos Tűzoltóság megjelent tagjait. Mindenekelőtt Betlen Zsolt tűzoltó alezredes, parancsnok urat, helyettesét Vén Dániel tűzoltó százados urat és Istella Zsolt tűzoltó alezredes urat. Szombaton ünnepeltük Szent Flóriánt, akit a tűzoltók védőszentjüknek is tisztelnek. Az ő pártfogását és Isten gondviselő oltalmát kérjük városunk tűzoltóira. Hálatelt szívvel fordulunk a katasztrófavédelem területén tevékenykedőkhöz, a hivatásukat önfeláldozóan gyakorlókhoz, de imádsággal gondolunk azokra a kollégáikra is, akik már eltávoztak ebből a világból és a béke álmát alusszák. Embertársaik iránti fáradozásukat jutalmazza meg Isten az örök élettel!” – mondta egyebek mellett István atya, majd az ünneplők a szentmise végén a közeli Szent Flórián szoborhoz vonultak, ahol a koszorú és főhajtás előtt a prépost-kanonok a következőket mondta:

Alázattal kérünk, óvj meg minket minden természeti csapástól és a pusztító tűztől, s ha mégis ránk bocsátod ezeket, adj erőt és bátorságot a katasztrófák ellen védekezőknek, a tűzoltóknak és a hatóságoknak, hogy önfeláldozó szolgálatuk nyomán az emberélet, az egyéni- és közvagyon oltalmat nyerjen. Töltsd el tűzoltóink szívét a felebarát iránti nagylelkű szeretettel, védőszentjük, Szent Flórián közbenjárása pedig segítse, óvja őket a veszedelmek közepette. Ennek a vértanúnak példájából merítsenek erőt, bátorságot, legyenek ők is példaképek az eljövendő nemzedéknek. Embertestvéreik szolgálatában buzgólkodó törekvéseiket és minden munkájukat áldja meg a mindenható Isten” mondta Dr. Mészáros István atya, majd megáldotta az alkalomból talpig ünneplőbe öltözött tűzoltókat, akik a szobor talapzatán koszorút helyeztek el. 

Képgaléria megtekintése (14 db kép)

A legnagyobb magyarként aposztrofált gróf Széchenyi István fiának, gróf Széchenyi Ödönnek soha el nem múló érdeme, hogy az első önkéntes, majd hivatásos tűzoltóságot1870-ben megalapította, majd a tűzvédelem eszköz- és követelményrendszerének kidolgozásával, saját szaklap és segélyegylet alapításával, 1936-ban az első tűzvédelmi törvény kiharcolásával tovább szilárdította a hazai tűzvédelmet.  Széchenyi Ödön felkérésre Isztambul modern tűzvédelmét is megszervezte.  Szent Flórián római katonából lett hívő keresztény, emiatt vértanú halált halt. Azért vetették a folyóba, és halt meg Krisztus után 304-ben, mert vállalta a hitét. Ezért ezen a napon a vértanúság színével, a pirossal emlékeznek rá hívők és nem hívők. Miután Flóriánt vízbe fojtották, ezért mindazok a szakmák és hivatások, amelyek munkájában különös szerepet kap a víz, mint például a tűzoltók, védőszentjükként tisztelik. 

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 07., 10:58
Az Európai Unió legelőrehaladottabb atomerőmű-építési projektje, a Paks II. is bemutatkozott a párizsi Nukleáris Világkiállításon. A World Nuclear Exhibition nyolcvan ország több mint ezer szakemberének aktív részvételével zajlott és huszonötezer látogatót vonzott. Magyarország először vett részt az atomenergia-felhasználás teljes területét bemutató találkozón. A Paks II. Zrt.-t és további hat hazai céget bemutató standot Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatója is megtekintette Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Jákli Gergely elnök-vezérigazgató társaságában. (x)
2025-11-06 08:38:48
A “megyehárom” Kalocsa környéki csoportjában (Nyugat) a csapatok már a kilencedik fordulót teljesítették. A csoportot meglepetésre a korábbi években kilenc játéknap után, ám a Szakmári KSE, a Dunapataj KSE és az Uszód KSE ott vannak még ugrásra készen a csoport élmezőnyében.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2025. 11. 09., 08:51
November 9-én a világ a feltalálókat ünnepli – azokat az embereket, akik bátorsággal és kitartással formálják jövőnket. A Feltalálók Napja remek alkalom arra, hogy megemlékezzünk azokról, akik ötleteikkel megváltoztatták mindennapjainkat. Még >>>
2025. 11. 08., 09:25
A jövő rendőrei újabb mérföldkőhöz érkeztek szakmai útjukon: eskütételük után már hivatásosként szolgálják a közösséget. A Bács-Kiskun vármegyei rendőrkapitányok személyesen adták át a jelvényeket leendő kollégáiknak. Még >>>
2025. 11. 07., 13:07
A rendőrök a lakosság segítségét kérik a megtalálásában. Még >>>
2025. 11. 07., 11:39
A Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata által létrehozott Sváb-sarki Fi200 Klub legutóbbi találkozóját Hajóson rendezték meg. Az esemény ismét bebizonyította, hogy a klub nemcsak kapcsolatépítésre, hanem valódi üzleti együttműködések elindítására is kiváló lehetőség. Még >>>
2025. 11. 07., 10:08
A KalocsaVagyon Kft munkatársai november 11-én, kedden reggel 8 órától várhatóan 10–11 óráig faápolási munkálatokat végeznek a Dózsa György utca és a Kígyó utca sarkán, az Állatpatikával szemben. A munkavégzés ideje alatt a képen látható fa koronájának visszavágását hajtják végre. Még >>>
2025. 11. 06., 10:23
Egy keceli férfit őrizetbe vettek, miután az eltiltás hatálya alatt ült autóba. Az ügy gyorsított eljárásban kerülhet a bíróság elé. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK