Akár már a hónap közepére elkészülhet, de március végén van a határideje a Paksi-közi vasúti átkelő rekonstrukciója befejezésének. Noha a foktői olajüzemhez vezető iparvágány és a Paksi-köz kereszteződésében létesülő korszerű fénysorompó kiviteli munkáinak határideje a hónap vége, Bálint József szerint a műtárgy már március 15-ére elkészülhet, bár a laikus számára egyelőre nem látható különösebb előre mozdulás, csupán annyi hogy letűztek néhány karót és kialakítottak valami kis kapcsolószekrényeket, amelyek már minden bizonnyal a leendő fénysorompó működéséhez lesznek szükségesek.
Forrás: Illés György Cinó
AZ ÁTKELŐ A VASÚTI PÁLYÁT HASZNÁLÓ GLENCORE, A MÁV ÉS KALOCSA VÁROS KÖZÖS FINANSZÍROZÁSÁBAN VALÓSUL MEG. A KÖLTSÉGEKBŐL A VASÚTTÁRSASÁG VÁLLALJA A LEGNAGYOBB RÉSZT, KALOCSA VÁROSÁRA MINTEGY NYOLCMILLIÓS FELADAT HÁRULT,
amint arról a fénysorompó kialakításának az előzetesen bejelentetthez képest való késedelméről szóló cikkünkben már korábban is írtunk.
A fénysorompó kialakításához választott, modern és a biztonságos működést szavatoló műszaki megoldásról pedig már a MÁV tájékoztatása alapján tavalyelőtt év végén is írtunk.
Mostani cikkünk aktualitását az adja, hogy a legutóbbi, múlt csütörtök délelőtt tartott képviselő-testületi ülésen a polgármester más bejelentések mellett [Lásd alább a keretes részt – A szerk.] a kivitelezési munkálatok közeljövőben várható befejeződéséről tájékoztatott. Eszerint valószínűleg már a hónap közepére, de legkésőbb a hónap végéig elkészül a fénysorompó, amelynek a talajban kialakítandó elektromos hálózata kialakításával már végeztek is, így már csak az oszlopok és fényjelzők elhelyezése maradt hátra.
Forrás: Illés György Cinó
Vége a fékcsikorgásnak, csattogásnak?
A vasúti átkelő fejlesztésével, a fénysorompó kiépítésével a környékben lakók régi vágya teljesülhet, ugyanis az ígéretek szerint
AZ ÁTKELŐ ÁTADÁSÁTÓL ÉS ÜZEMBE HELYEZÉSÉTŐL FOGVA NEM KELL A VONATOKNAK HANGOS FÉKEZÉSSEL MEGÁLLNIUK, ILLETVE EGÉSZEN LELASSÍTANIUK, ÍGY A – SOKSZOR AZ ÉJSZAKA KÖZEPÉN – ÖSSZECSATTOGÓ KOCSIK ZAJÁTÓL, FÉKCSIKORGÁSTÓL SEM KELL TARTANI.
Bár onnantól kezdve nagyobb sebességgel halad majd el a vonat, ami szintén hanghatással jár, de mégis kevesebb zajjal, mint a fékezés és gyorsítás, és az is igaz, hogy úgy a vonatok áthaladása sokkal rövidebb időt vesz majd igénybe.
Forrás: Illés György Cinó
A munkálatok miatt egyébként semmiféle forgalmi fönnakadásra vagy késedelemre nem kell számítani a szóban forgó vasúti átkelőhelyen – derült ki a MÁV korábbi, a KALOhírek kérdéseire adott tájékoztatásából.
Más fontos polgármesteri bejelentések
Emlékezetes: Bálint József ugyanakkor jelentette be azt is, hogy a következő helyhatósági választásokon, idén ősszel nem indul sem polgármesterjelöltként, sem képviselőjelöltként, illetve akkor jelentette be a reptér jövőjéről való egyeztetés szándékával érkező kínai delegáció holnap múlva esedékes kalocsai látogatását is.