2023. 06. 06. kedd
Cintia, Norbert
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Elkezdték a vállprotézisműtéteket

2016. 02. 11., 21:02

A térd-és csípőprotézisek behelyezése mellett mostantól a vállízület művi pótlása is megoldottá válik Kecskeméten. Ezt a fajta műtéti eljárást korábban főként csak egyetemi kórházakban végezték el. Az, hogy immár a hírös városban is elérhetővé válik, hosszú folyamat eredménye - írja a Baon.hu.

Dr. Boda Tamás főorvos, a traumatológiai és kézsebészeti osztály adjunktusa a Baon.hu-nak elmondta: részben külföldi, részben hazai továbbképzéseken sajátították el az elméletet. A budapesti, székesfehérvári gyakorlatot követően vendég operatőrrel hajtották végre az első műtéteket, de az osztály munkatársai most már önállóan operálják a betegeket. A szerdai volt a hatodik vállprotézis műtét Kecskeméten.

– Az újfajta eljárás különlegességét a vállízület anatómiai sajátosságai adják. Míg a csípőnél és a térdnél a csontok és a szalagok stabilizálják az ízületet, a vállnál főként az izmok. Emiatt egészen más jellegű egy vállprotézisműtét, komplexebb a beültetett implantátumrendszer – magyarázta Boda Tamás.

Maga az operáció a sérüléstől, a kiváltó októl vagy a beteg alkatától függően 1,5-2 órás lehet. Mint az adjunktus érdekességként elárulta,

a protézis több részből tevődik össze, körülbelül 17–18 centiméter hosszú, és fémötvözetből készül.

Nem olcsó, körülbelül 600–700 ezer forint egy darab. Miként maga a műtét is igen költséges, ha valaki magánkórházban végezteti el, ott akár mindennel együtt 2 millió forintot is elkérhetnek érte. A megyei kórházban viszont tb-finanszírozott, azaz ingyenes, a betegek száma alapján várhatóan havonta 3–4 páciensnek adhatják vissza a vállmozgás szabadságát.

– Újfajta eljárásról lévén szó, még nem hosszú a várólista, és ha sikerül a betegeket besorolni a műtéti programba, akkor remélhetőleg nem is lesz az – mondta a főorvos. A portál kérdésére, hogy a protézis beültetésével teljesen megszűnhetnek-e a panaszok, Boda Tamás elmondta: a csípő-és térdprotézisek tapasztalata azt mutatja, hogy az eredeti anatómiát nem lehet pótolni.

– A betegnek egy fájdalmatlan ízületet tudunk adni, egy elfogadható mozgástartománnyal, amellyel saját magát és környezetét el tudja látni – tette hozzá az adjunktus.

Szerdán a Petőfi Népe fotózhatott a vállprotézis műtéten. Egy 61 éves kecskeméti hölgy, Zsidó Irén volt a páciens, akit novemberben elütött egy autó és eltört a válla. Első lépésben csontegyesítő műtétet végeztek rajta, ekkor még nem lehetett ugyanis látni, hogy a csontban egy elhalás kezdődött, és fokozatosan terjed. Emiatt a hölgynek beszűkült az ízülete, és tompán fájt a válla, nem tudta felemelni a karját, ezért döntöttek a művi pótlás mellett.

Mikor kap a beteg vállprotézist?

A vállízület művi pótlása, a protézis beültetése sokféle kórkép esetén történik. Ezek közé tartoznak az ízületi kopás/arthrózis, bizonyos törések, törés utáni állapotok, idős kori vállficam után kialakult tartós mozgásképtelenség, vagy nem helyreállítható ínköpeny szakadás után, amikor a betegnek más módon nem tudnak megfelelő életminőséget biztosítani.

Forrás: Baon

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023-06-01 10:54:39
Kalocsa Város Önkormányzata idén is megemlékezést tart az Asztrik téren, az Országzászlónál a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Az eseményen ünnepi beszédet mond Buzogány Szabolcs István, a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanára.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>
2023. 06. 05., 09:17
A hazai forrás a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára nyújt lehetőséget. Még >>>
2023. 06. 05., 07:40
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. Még >>>
2023. 06. 04., 09:39
Június 8-18. között ivóvíz hálózat fertőtlenítési és hálózat tisztítási munkát végeznek a kalocsai járásban. Még >>>
2023. 06. 02., 11:07
Azonban aggodalomra semmi ok, Lakatos György, a fesztivál atyja máris gondoskodott a megoldásról. Még >>>