2024. 03. 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
: 396 Ft   : 367 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Hároméves kislány életét mentették meg a kőrösi termálfürdőben – Két percig volt a medence alján, mentőhelikoptert is bevetettek

2018. 07. 03., 16:04

Csupán pár órás fürdőzésre érkezett egy táborozó játszóházas csoport a Kiskőrösi Termálfürdőbe és Tanuszodába az elmúlt csütörtökön, amikor a kísérők egyike arra lett figyelmes, hogy az egyik kislány a gyermekmedence alján, a víz alatt mozdulatlanul fekszik. A három és fél éves kislányt azonnal kiemelték a vízből, a segélykiáltásokra elsőként érkező úszómester szakszerűségén is múlt, hogy a gyermek az elszenvedett trauma ellenére már jól van, bár megmentésére még mentőhelikoptert is bevetettek.

A helyzet nem volt egyszerű, mert a medencéből kiemelt kislány vélhetően a baleset következtében szájzárat kapott, csak az állkapcsa szétfeszítése után derült ki, hogy „lenyelte” a nyelvét, azaz a nyelve elzárja a garatot.

Forrás: Kiskőrösi Termálfürdő és Tanuszoda / Facebook

Az úszómester kihúzta a gyermek nyelvét, aki ezt követően azonnal levegőért kapkodott és külső segítség nélkül elkezdte a lenyelt vizet kiöklendezni. A légszomj szűnésével a kislány állapota olyannyira javult, hogy megmentőjével és a gyorsan helyszínre érkező mentőorvossal már beszélni tudott, az édesanyját kereste.

Komlósi Gergő, a fürdő vezetője szerint a gyermek mintegy két percig lehetett a víz alatt, az oxigénhiányos állapot legfeljebb eddig tarthatott. A tisztázatlan okból elmerült kislányt információnk szerint elsőként a mentőorvos látta el, de a biztonság kedvéért a helyszínre riasztott mentőhelikopter a Szegedi Gyermekklinika intenzív osztályára szállította. Ám szerencsére szövődményt nem tapasztaltak, így a hétvégét a kislány már otthonában, szüleivel tölthette.


Az oldal támogatója a Hufbau-Akker szaküzlet. További akciós termékekért ide kattints!



Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 03. 26., 09:00
Decemberben ünnepelte egyéves születésnapját a „kultúrpiac”, de már a város várva várt nagyrendezvényei sorába tartozik a kézműves és kistermelői vásárt, és kulturális csemegéket összekötve a piacteret élettel megtöltő közösségi esemény, amelyet évszakonként tartanak meg, tavasszal a húsvét ünnepe előtt, virágvasárnapon.
2024-03-26 08:33:40
A Paks II. projektbe most bekapcsolódó szereplők jó referenciát szerezhetnek a nukleáris iparban, és később komoly eséllyel pályázhatnak nemcsak a környező országokban, de az Európa- és világszerte induló atomerőmű-beruházások beszállítóiként is. Mindezt a Paks II. Zrt. elnök-vezérigazgató mondta el a Portfolio konferencián. Jákli Gergely arról beszélt, hogy a paksi beruházáson megszerezhető referencia megnyitja ezt a piacot a vállalkozók számára. Kiemelte, hogy vannak új atomerőmű-építési és üzemidőhosszabbítási projektek, ahol szakemberekre, vállalkozásokra van szükség, különösen olyanokra, akik már tapasztalatot szereztek nukleáris területen. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 03. 28., 08:45
Mindegy milyen gépjárművet vezetünk, az alkohol fogyasztása tilos! Még >>>
2024. 03. 27., 10:50
Összegyűjtöttünk néhány egyszerű, de annál nagyszerűbb locsolóverset gyerekeknek! Még >>>
2024. 03. 27., 09:56
A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a tényre: száz emberből egy autizmus spektrumzavarban érintett. Még >>>
2024. 03. 27., 09:06
Egy fiatal férfi kért segítséget március 26-án a reggeli órákban, hogy tőlük külön élő édesapja egy késsel megszúrta édesanyját. Még >>>
2024. 03. 26., 16:00
Értékes emberi kapcsolatok, barátságok, segítőkészség és jókedv. Ezek a szavak jutnak először eszembe, amikor a március 23-24-én megrendezett kiskőrösi Agrár Expóval kapcsolatos benyomásaimat elevenítem fel. Még >>>
2024. 03. 26., 13:49
A revizorok megjelenésére a hivatali munkaidőn túl is számítani lehet. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK