Itt találod az összes cikket a „Kiskőrös” témában!
A kiskőrösi emlékmű közel 80 évvel a deportálások után, a holokauszt 422 kiskőrösi mártírjának állít emléket.
A 2023-as rekordot felülmúlva 540 adag kakaspörköltet egyszer használatos edényekben porcióztak ki a vendégeknek.
Egyes állomásokon még zajlik a munka, készítik elő a biztosítóberendezések telepítését is. Ezt követik majd a felsővezeték-építési munkálatok.
A régi pártház helyén korszerű, új Kulturális Központ jön létre.
A balatoni fürdőzés az alap – ezt „saját strandjukon” élvezhették a gyerekek. E mellett is rengeteg különleges kaland, köztük „víziolimpia”, palacsinta parti és hajókázás is színesítette az idei, immár 43. ilyen tábor programját.
A kiemelt díjak között szerepelt a Simiagrovideó 150.000 és a keceli Blackbull Kft. 100.000 forint értékű utalványa, a fődíj egy függesztett szőlészeti tárcsa volt.
A kiskőrösi Katzenbach Andrea nyerte el a Miss World Hungary címet és ezzel együtt a jogot, hogy Magyarországot képviselje a világversenyen.
A végig mozgalmas nyarat augusztusban egy nagy családi nappal zárják, de előtte a naptári bejegyzéseket a szünidőben megrendezésre kerülő úszótáborok és az úszótanfolyamok is szaporítják.
Úgy tudjuk, Magyarország egyetlen térségéből sem jutottak be annyian a döntőbe, mint a kiskőrösi járásból.
Az idei városalapítók napján kellemes környezetben, ragyogó időben, igazán szórakoztató programokon találkozhattunk rég nem látott ismerősökkel, barátokkal, kellemes perceket-órákat tölthettünk el együtt, feledve a mindennapok nyűgét és nehézségeit.
Szombaton 20 órakor, nagyon sok Kalocsai és környékbeli látogatóval kezdődött a Zenevonat Szuperkoncert, az LGT legnagyobb slágereivel.
Idén újra megrendezik Kiskőrösön az oly nagy népszerűségnek örvendő rétesfesztivált - az idei programot főzőverseny, folklór műsorok, táncebmutatók, valamint Kökény Attila és Rakonczai Viktor élőzenés koncertje színesíti!
Az idei borverseny „Kadarka Nagydíj” – a Szekszárdra került, a Halmosi Pincészet vette át a legszebb kadarkáért járó vándorserleget.
A 64 benevezett bor bírálatát három szakmai és egy csúcsbizottság végezte.
Amíg az ítészek a borok bírálatát végzik, kerekasztal beszélgetés kezdődik dr. Feldman Zsolt államtitkárral.
Az expót tudatosan húsvét előtt rendezik meg, hogy a családok közösen, látványos és szórakoztató környezetben bevásárolhassanak.
A fesztivál számba menő mezőgazdasági kiállítás színes szakmai programját változatos szórakoztató műsorszámok és izgalmas kulináris élmények egészítik ki.
A disznótoros vacsora előzetes jegyvásárlás mellett, köztük kalocsai vendégekkel telt házzal került megrendezésre.
Novák Katalin a vármegyéhez való személyes kötődéséről szólva felidézte, hogy édesapja Baján, édesanyja Kecskeméten született, gyermekkorában a vakációkat mindig Ágasegyházán, a rokonságnál töltötte, ezért személyesen is erősíteni kívánja a két város, Baja és Kecskemét vármegyén belüli kapcsolatát.
2023. november 1-jétől az egész országot érintően, így Bács-Kiskun Vármegyében is jelentősen átalakul az ügyeleti rendszer: egy egységes struktúrában az Országos Mentőszolgálat biztosítja az ügyeleti alapellátást.
A kiemelt figyelemhez hozzájárulhat az a súlyos megállapítás, hogy a betegség nem gyógyítható. Gyógyszeres tüneti kezeléssel viszont a funkcionális kapacitás megőrzése és a kórházi kezelés szükségessége késleltethető.
Ugyan a kiállításon főleg numizmatikai anyag volt látható, de értékes festményeket és szobrokat is közszemlére tettek.
2023. augusztus 19-én, szombaton a kiskőrösi Művelődési Központban reggel 8 órakor kezdődik az éremcsere és az adás-vétel.
A vendéglátóhely kivételes egyedi hangulattal, különleges ételekkel, gazdag borválasztékkal várja a finom falatokra éhes vendégeket, immár egész évben.
Egy személygépkocsi lesodródott az útról és kerítésnek csapódott.
Szinte elkényezteti a kiskőrösi és környékbeli komolyzene kedvelőket az a koncertkínálat, ami az utóbbi időben elérhető a városban. Helyi kötődésű, világhírű pályát befutott művészek látogattak vissza több alkalommal is szülővárosukba, hogy virtuóz játékukkal elkápráztassák a műértő közönséget.
Kiskőrös Város Fúvószenekara Sipos Béla karnagy vezényletével ad minősítő koncertet, melyet ingyenesen lehet látogatni, azonban a helyszínen lehetőség lesz támogatói jegyek vásárlására.
Kiskőrös minden évben több napos fesztivál keretében emlékezik meg városalapító elődeiről, a Wattay családról és a szlovák ősökről.
Az agrárium hagyományosan jeles eseményén a Kalocsáról és környékéről érkező termelők a kiállítók közel egyharmadát tették ki.
Az agrárium hagyományosan jeles eseménye alkalmából Kiskőrösre látogat Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum igazgatója, aki a vásárt ünnepélyesen megnyitja.
Kiskőrösön mondott ünnepi beszédet március 15-én Orbán Viktor miniszterelnök, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján.
Egy átlagnyugdíj esetében az idei 15 százalékos emelés havonta 27 ezer, évente 353 ezer forintot jelent.
Bár a sértett a fenyegetésnek eleget tett és a követelt összeget kifizette, a zsaroló rövidesen újabb követeléssel állt elő. Az ügyészség a férfit zsarolás bűntettével vádolja és ezért vele szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozza.
A Petőfi Szülőház és Emlékmúzeum két új állandó tárlatot nyitott az emlékév tiszteletére. A szülőházban „Költőnek szült anyám”, az emlékmúzeumban pedig „A 7 év” címmel.
Mivel igen sok beharangozott kulturális beruházás került a befejezés fázisába Kiskőrösön, ezért a város vezetése úgy döntött, hogy e köré a komoly, sztélé avató ünnepség köré egy háromnapos kulturális programsorozatot szerveznek.
A csaló házaspár attól sem riadt vissza, hogy fizetési képességük igazolására hamis közjegyzői okiratba foglalt öröklési szerződést mutassanak be a becsapott nőnek, akitől így további összegeket kicsalva, végül összesen 390 millió forintot szereztek meg.
A kiskőrösi Mátyás Pálinkaház immár ötödször nyerte el a Megye Pálinkája címet.
A május 21-én, szombaton megtartott Szlovák Lakodalmason csaknem száz népviseletbe öltözött táncos, népdalkörös és civil szervezet tagja mutatta be, hogyan is mulattak a múlt század elején a kiskőrösiek.
Egyebek közt országos rétesfesztivál és szlovák lakodalmas és borkóstoló teszi emlékezetessé e hét végén a kiskőrösi Városalapítók Napját, amelyet immár 21. alkalommal rendeznek meg a város fennállásának több mint 300 éves évfordulójának megünneplésére, számos sztárvendég közreműködésével.
Az apa súlyos égési sérüléseket szenvedett, őt válságos állapotban mentőhelikopterrel szállították Pécsre.
A Hajós-Baja Borvidékről az Umenhoffer Pince három bora is bronzdiplomát szerzett.
Napirenden a tervtanács működtetése, az építészeti tervpályázatok kiírása, a védett épületek felújítása.
Font Sándor: Gratulálok ehhez az emberfeletti munkához, ehhez kell ez a miliő, a kereszt a falon, ez a háttér. Én leszek az Önök legnagyobb támogatója a jövőben is!
Fókuszban a minőségi, kézműves élelmiszerek.
Azzal a céllal hívták életre az Agrár Expót, hogy népszerűsítsék a kézműves termékeket, a helyben termelt magyar élelmiszereket. Egy tömegeket vonzó vásár is tudatosítsa annak fontosságát, hogy a magyar termékek vásárlásával azokat a hazai termelőket segítjük, akik itthon, belföldi munkaerővel állítanak elő kitűnő, a „kézműves” szóval elismert élelmiszereket.
Ingyenes belépéssel és számos élménnyel várja az ínyenceket a rendezvény, melynek középpontjában ezúttal is a hazai minőségi kézműves élelmiszerek állnak.
A városházi ünnepség Petőfi autentikus formában megőrzött szülőháza előtt folytatódott, amelynek egyik kuriózumaként, a hagyományteremtés szándékával a város első osztályos tanulóinak nemzeti színű kokárdát adományozott az önkormányzat, amit a város képviselő-testületének tagjai tűztek fel a kicsik szíve fölé.
„Eljött annak az ideje, hogy nincs olcsó szőlő és nincs olcsó bor, ezt meg kell értenie a végpontoknak, a multi kereskedelmi láncok tulajdonosainak is.”
Hosszú út vezetett addig, amíg Nemzetközi Nagydíjjá nőtte ki magát a kiskőrösi Kadarka Borverseny, amelynek immár 21. esztendeje az István Borház ad helyet.
Minden idők legnagyobb mértékű agrártámogatása áll rendelkezésre, közel 7600 milliárd forintot kaphat a magyar vidék, a mezőgazdaság és az élelmiszeripar. A tervezet jelenleg elbírálás alatt áll, a szakbizottságok véglegesítése után 2023-ban kezdődhet a program.
A magyar gazdasági növekedés teszi lehetővé, hogy a képviselő által részletezett területeken Magyarország Kormánya előre lépjen.
A vasútvonal az építés és kétvágányúsítás után mind az utasok, mind pedig az áruszállítás számára versenyképes szolgáltatást nyújt majd. 160 km/óra lesz az engedélyezett sebesség, ehhez 188 ezer négyzetméter zajvédő fal épül. Ha elkészül a gyorsvasúti pálya, Kiskőrösről egy óra alatt a fővárosban lehetünk.
Petőfi Sándor a magyar történelem egyik legfontosabb szereplője, Bács-Kiskun megye szülöttje, költő, színész, forradalmár, nemzeti hős, aki a nemzeti- és a megyei identitás példaértékű őrzője.
Rideg László: „Ha 2020 az összetartozás éve volt, akkor 2021 az összefogásé, hiszen nagy erőpróba volt az idei esztendő is mindenki számára, abban pedig csak reménykedünk, hogy ez az összefogás kitart nem csak az év végéig, de egy szép és biztonságos, félelmek nélküli újesztendő alapjait jelenti.”
A konferencián a kalocsai járásból Jánosi Mária Fajsz község polgármestere és Légrádi József, a Duna Gyöngye Kishalász Egyesület titkára vett át oklevelet, mert mint nagy tradícióval rendelkező érték, a megye értéktárába került a Hagyományos halászat a Duna magyarországi alsó szakaszán.
A Szüreti Mulatságra a kiskőrösiek főzőversenyt is hirdettek, amelyre augusztus 27-ig családok, baráti társaságok, egyesületek, közösségek jelentkezését várják.
A minőségi, magyar kézműves élelmiszerek bemutatása és népszerűsítése közepette bőven akadt lehetőség kóstolásra és vásárlásra, a széles programkínálatnak köszönhetően valamennyi korosztály megtalálhatta az érdeklődésének leginkább megfelelő programot.
A kivitelezés folyamatban van, a projekt tervezett befejezési határideje mindkét rendőrkapitánysági épület esetében 2022. február eleje.
Amint azt Szűcsné Hajdú Mária elmesélte, meglepte, hogy sok pályázó közül a legjobb négy közé választották a sajtos tallért, amit nagyanyja receptúrája szerint készít már évtizedek óta.
Környékünkön megkerülhetetlen fogalommá vált Fanti. Tóth Imre sikeres üzletember és tulajdonképpen művész. A „lufibohóc” alkotásaival már mindenki találkozhatott Paprikafesztiválon, falunapon vagy akár egy gyerekzsúron, esetleg esküvőn.
Az útrekonstrukció a Soltvadkert - Kecel-Kiskőrös címérével és a három város zászlajával díszített körforgalomtól egészen a kiskőrösi MOL benzinkútnál lévő körforgalomig tart.
Kalocsa nagyon jó eséllyel indult a Bács-Kiskun megyei családi házak árversenyében, mégsem itt a legkedvezőbbek a vásárlók számára kínált ajánlatok.
Az oktatást 36 hónapon keresztül, 2018. január 15. és 2021. január 15. között Kiskunhalason, Kiskőrösön és Kiskunfélegyházán öt iskolában végezték.
Az új létesítmény mintegy 1200 négyzetméter nagyságú tűzoltólaktanyát, önálló raktárépületet és egy sportpályát foglal magába.
A kalocsai születésű festőművész több mint tizedik alkalommal állítja ki festményeit Kiskőrös városában.
A nagy ívű beszédekkel is emlékezetessé tett ünnepségen a lánglelkű költő születésének 200. évfordulójának méltó megünneplésével kapcsolatos bejelentések is elhangzottak.
Az aszályos és a rendkívül intenzív esőkkel érkező rövid időszakok hektikus változása megköveteli, szinte kikényszeríti a víz visszatartását, a vízzel való ésszerű gazdálkodást.
A régió legjelentősebb és leglátogatottabb agráreseményét az új szabadtéri helyszínen, Kiskőrös város Főterén a korábbi vásárokhoz hasonló érdeklődés kísérte.
A látogatókat a megszokottól is szélesebb árukínálattal, igazi ínyencségekkel, sajtokkal, marha szalámikkal, házi szörpökkel, díjnyertes borokkal és péksüteményekkel, könnyűzenei programokkal várják.
A vezetőség az új koronavírus-fertőzések (COVID-19) számának növekedése hatására, a közösségi terjedés megfékezése és a víziközmű szolgáltatás biztonsága érdekében döntött. A közleményt változtatás nélkül tesszük közzé.
A konferencián 20 érték oklevelet adtak át bízva abban, hogy a jó példa alapjául szolgálhat a további értékgyűjtő, értékteremtő munkának.
A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara holnap tart konferenciát a koronavírus-járvány második hullámának gazdasági hatásaira való felkészülésről Kiskőrösön.
Az „identitás” talán többeknek magyarázatra szorul: elsősorban a hovatartozás, az együvé tartozás, az összetartozás élményére gondolunk, tehát, hogy valamennyien „földik”, Bács-Kiskun megyeiek, kiskőrösiek vagyunk, teli olyan értékekkel, amire méltán lehetünk büszkék.
Minden évben munkájuk elismeréseként olyan orvosoknak adományozzák a díjat, akiket a szakmai zsűri és a páciensek is érdemesnek tartanak arra.
A telet jól vészelték át az ültetvények, a kora tavaszi hidegek sem okoztak a csonthéjasokban tapasztaltakhoz hasonló csapást, de a múlt heti fagyok több felé beleharaptak a fürtökbe. Szerencsére a kár nem jelentős. Hajós környékéről nem érkezett hírünk fagykárról. A kárt szenvedett gazdák 15 napon belül jelenthetik be kárenyhítési igényüket.
Az adományként átadott három eszközzel jobb és hatékonyabb lesz a minőségi fertőtlenítés.
Többször büntették már ittas vezetésért, érvényes jogosítványa sem volt annak a kiskőrösi sofőrnek, aki autóbalesetben kiskorú gyermeke halálát okozta. Ő maga is súlyos sérüléseket szenvedett, a kocsi másik két utasa könnyebben sérült. Az ügyészség most letöltendő börtön kiszabását indítványozza, a Kiskőrösi Járásbíróság fog dönteni első fokon.
Állítólag a főutcán mérték be a húszéves fiatal telefonját, mire szülei ideértek,hogy megkeressék, sem a fiúnak, sem a telefonnak nyoma sem volt. Az elkeseredett szülők olvasóink segítségét kérik.
Domonyi László: Kiskőrös város belépett az 1 milliárdos helyi adót fizetők klubjába.
Az új, régi-új városvezetők úgy tehetik le a hivatali esküt, hogy a mostani választáson minden idők legtöbb szavazója nyilvánított véleményt.
Kiskőrösön nyerni női kézilabdában a megyei mezőnyből, mindenkoron rangot adó volt az előző évtized során.
Tavaly nyáron mi ejtettük ki a kőrösieket a Magyar Kupából, ám idén az örök rivális visszavágott az előző fiaskóért és így a borvárosiak léphettek tovább.
Egyik helyszínről a másikra hívják a kiskőrösi tűzoltókat a tegnapi vihar után, hatvan felett van a riasztások száma – derült ki az M1 hétfői híradójából. Szemtanunk olyan hatalmas viharról számolt be, amelyet Kiskőrösön még nem tapasztalt.
A körforgóban látható címerek és zászlók a „hármas határon” éjjel-nappal, igazi látványosságként vonzzák a tekintetet.
A három város címere mellett a három település zászlaja is díszíti a dombot, középen pedig egy szélirányt jelző berendezés forog.
Császártöltés, Dunapataj, Fajsz, Hajós, Harta, Kecel, Kiskőrös, Solt és Soltvadkert – e települések önkéntes lánglovagjai fejleszthetik eszközrendszerüket a pályázati forrásból.
A VII. Pünkösdi Kupa Utánpótlás Kézilabda Tornán a Kalocsai Gézengúz UKC U15-ös fiúcsapata emelhette magasba a győztesnek járó trófeát.
Fegyelmezett csapatjátékkal, fontos pontokat szerzett a Kalocsa a megyei kézilabda derbin a borvárosban, ahol ezúttal egy góllal nyerték a mieink a szomszédvári rangadót.
A vendég Kiskőrös pontosabb volt a befejezéseknél, amely hatgólos győzelmet eredményezett számukra.
Múlt kedden háziversenyen adtak számot tudásukról a kalocsai zongoristapalánták, közülük többen csütörtökön regionális versenyen vettek részt Kiskőrösön, nagy sikerrel.
Magabiztosságot, nyugalmat, kiszámíthatóságot, a cég továbbgondolásához szükséges tanácsokat kínál a kiskőrösi székhelyű, több mint másfél évtizedes szakmai múlttal rendelkező Best-Kontír. (x)
Az utóbbi évek legmagabiztosabb győzelmét aratták lányaink az örök vetélytárs és mindig dobogós Kiskőrös otthonában
A lendületben lévő két csapat csatáját megyeszerte élénk figyelem kísérte, ám a vendégek ezúttal esélyt sem adtak az önmagához képest sok hibával és támadójátékát tekintve „él nélkül” játszó Kalocsának.
Tét a veretlenség megőrzése mindkét csapat számára.
A Magyar Kupa Bács megyei második fordulójában a Kohány Balázs edzette mieink a Kiskőröst fogadták.
Egyszer csak arra lettek figyelmesek, hogy az egyik kislány a medence alján mozdulatlanul fekszik.
Az idős férfi dulakodás közben háromszor has tájékon, egy alkalommal mellkason szúrta az őt csitítgatni próbáló sógorát, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A Kalocsa 4–1 után még ziccereket hibázott.
Csaknem száz eseményt felvonultató emlékévvel ünnepli Kiskőrös újraalapításának 300. évfordulóját, amelynek hivatalos megnyitóját május 18. és 21. között, a Városalapítók Napja és Országos Rétesfesztivál keretében tartják.
Két nagyszerű csapatbajnoki győzelem után a bajnokságra törő Kiskőrös gárdáját fogadta április 27-én este a Kalocsai SE másodikszámú csapata a szakosztály impozáns Szent István úti edzőtermében.
Korszerűsítené nyílászáróit? A Weigand Ablaknál profi csapattal, földhöz ragadt árakkal és három évtized tapasztalatával segítenek. A boltban minőségi REHAU nyílászárókat forgalmaznak, gyári áron, ráadásul a szakszerű beépítést is nyugodtan rájuk bízhatja.
A vásár is tudatosította: a magyar termékek vásárlásával azokat segítjük, akik itthon, hazai munkaerővel állítják elő a „kézműves” szóval elismert élelmiszereket.
Március 17-én, szombaton startolt a megyei U16-os labdarúgó-bajnokság Közép csoportjának tavaszi küzdelemsorozata, amikor a Pákolicz László vezette kalocsai fiatalok a táblázat éllovasához, a Kiskőrös még veretlen együtteséhez látogattak.
Volt tartása csapatunknak, hátrányból is pontot mentettek.
A családi házak 30-40 %-kal olcsóbbak Kalocsán, mint a közeli Pakson, a téglalakások árai ettől nagyobb mértékben térnek el.
Végre befejeződött a Kalocsa sok megpróbáltatástól terhes, rossz emlékekkel teli bajnoksága.
Ahogy az országban, Bács-Kiskunban is számos település, legutóbb Kiskunhalas ünnepelte a város, a városalapítók napját, amelyet Kiskőrösön a hévégén az Országos Rétes– és Gasztronómiai Fesztivállal is megtoldottak.
Végjátékból vígjáték lett a sporiknak köszönhetően
Már javában zajlanak az előkészületei a két évvel ezelőtt is nagy sikert aratott fesztiválnak, amelyet a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület rendezésében tartanak meg idén április 30-án, vasárnap.
Idén nyolcadik alkalommal, hagyományosan a húsvéti előtti héten, április 8-9-én, a kiskőrösi Városi Sportcsarnokban rendezték meg a VIII. Duna-Tisza közi Agrár Expot.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség Sz. Pállal szemben, aki 2015-ben 27 késszúrással megölte barátnőjét, majd a holttestet szőnyegbe csavarta és elásta egy kalocsai ház udvarán. A férfit Kalocsán fogták el, hiába próbált meg egy kanapé ágyneműtartójában elrejtőzni a rendőrök elől. Szintén Kalocsán, csak már a napokban fogtak el egy 37 éves hercegszántói férfit, aki Sükösdön kötözött meg és rabolt ki egy férfit. Ez a KALOhírek heti összefoglalója.
Bálint József polgármester biztatására megkérdeztünk más településeket a közbeszerzési tervükről. Kiskőrösről már megérkezett a válasz. Első ránézésre nem támasztja alá a kalocsai polgármester álláspontját.
Több mint háromezer kézműves élelmiszer, százhúsz termelő és több ezer látogató várható a hétvégi kiskőrösi Argág Expóra, amelyen a kulturális kínálat is igen csábító: Stahl Judit főzőshowt tart, Wolf Kati énekel, Hajnóczy Soma pedig bűvészkedik.
Paksi bővítés, kiemelt projektek, új pályázati lehetőségek – mindenhez két dolog kell: kérés és közös összefogás!
A látogatás során a gyerekek megismerkedhettek a rendőrök sokrétű munkájával és hasznos ismeretekkel gazdagodhattak.
Az a Kiskőrös volt az ellenfél, amellyel mindig parázs ütközeteket vívtak a mieink az előző évtized során.
Kalocsai szurkolóként talán legjobb lenne mihamarabb elfelejteni a Megyei I. osztály idei őszi etapját, amely a KFC számára a példátlan sérüléshullám miatt valóságos vesszőfutást jelentett. A Márton-alakulat ezzel a tavalyi dobogós helyezéséhez képest több mint kategóriát gyengülve a tizenöt csapatos mezőny tízedik helyéről vonulhat majd a téli pihenőre.
Gyertyagyújtással és jégkorongozással emlékeztek Rajz Attilára egykori sporttársai, barátai és tanítványai november 16-án este a kiskőrösi jégpályánál.
Érdemes volt a kiskőrösi Szabadidő Parkba látogatni szombaton, ahol a VII. Kakaspörkölt Főző Fesztivál nem csak kulináris élvezeteket, hanem kulturális élményeket is kínált a Kalocsáról és környékéről is szép számmal érkező látogatóknak.
A kalocsai festőművész immár hatodszor volt vendége a Kiskőrösi Szüreti Napoknak, újabb kiállítással járulva hozzá a rendezvény sikeréhez.
A 23 éves kalocsai férfi Kiskőrösön egy este alatt öt helyre – házakba és egy vendéglőbe is – be akart törni.
Az összesen 17 dekagrammnyi nemesfém a kecskeméti múzeum gyűjteményében – a kunbábonyi után – a második legnagyobb aranylelet-mennyiség.
Halott csecsemőt találtak a rendőrök egy kiskőrösi házban, az anya a kórházban vesztette életét.
Egyes helyeken jelentős károkat okozott az először április 26-án, majd több napon és több hullámban érkezett hajnali fagy a járásban és az azzal szomszédos területeken, például Kecelen és a hozzá tartozó Csáboron a szőlőültetvényekben.
A 2015-ös évjárat összehasonlíthatatlanul jobb, mint az egy évvel korábbi. Ez volt több borász zsűritag véleménye, miután befejeződött a huszadik alkalommal megrendezett Kiskőrös Városi Borverseny.
Érdemes volt a naptárban már tavaly előjegyezni a 2016. évi, március 19-én és 20-án, immár hetedik alkalommal megrendezett kiskőrösi Duna-Tisza közi Agrár Expo-t, amely az eltelt évek alatt vitathatatlanul érdemelte ki a régió agráripari csúcsrendezvénye címet.
A tavasz mérlege: három győzelem kapott gól nélkül.
Közel száz stand, legalább 70 élelmiszer-termelő, közel 30 kiállító, és több ezer látogató. Idén is izgalmas gasztronómiai és mezőgazdasági kalandnak ígérkezik a szakmai konzultációkkal és könnyűzenei programokkal tűzdelt VII. Duna-Tisza közi Agrár Expo Kiskőrösön.
Ablakszentelés volt Kiskőrösön Krisztus király ünnepén. Az alkalomnak különleges kalocsai vonatkozásai is voltak. Elmesélünk valamit, amit aligha tudott Leányfalusi Vilmosról!
Beláthatatlan károkat okoz az ötven év után hazánkban megjelent száj- és körömfájás vírus, amely nemrégiben Szlovákiában is felütötte a fejét. Tamás Ferenccel, a Hérkány Kft. tulajdonos-ügyvezetőjével jártuk körbe a legfontosabb kérdéseket a Fókuszban Podcast első adásában.