2022. 09. 27. kedd
Adalbert
: 407 Ft   : 423 Ft Benzin: 754.8 Ft/l   Dízel: 786.9 Ft/l   Írjon nekünk

Roma Kultúra Napja másodszor Kalocsán

Illés György Cinó  |  2016. 09. 13., 18:25

A tavaly útjára indított hagyományt követve újra megrendezte közösségi házában a Kalocsai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat a Roma Kultúra Napját. A múlt péntek délutáni, késő estébe nyúló rendezvényen Kamarás István mondott ünnepi beszédet. A rendezvény fényét több településről érkezett hagyományőrző csoportok táncbemutatói és a kalocsai cigánylányok autentikus táncversenye emelte. Kacska Szimonetta a kalocsai Cigány Nemzetiségi Önkormányzat elismerését vehette át önkéntes pedagógiai munkájáért.

A mintegy 200-250 fő részvételével zajlott rendezvény némi csúszással indult, amely a kötelező udvariassági öt percet jócskán túllépte, amire az egyik résztvevő így reagált:

A Nap járását kell ám itt nézni, nem az okostelefont, mert itt a „cigányóra” szerint mennek a programok! Ennek megfelelően a meghirdetetthez képest jó egyórás késéssel mondott köszöntőt Sztojka István, a kalocsai Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke, majd dr. Magóné Tóth Gyöngyi, a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtár intézményvezetője nyitotta meg hivatalosan a rendezvényt.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Vidám gyerekprogramok, táncversennyel

Akárcsak tavaly, idén is a gyerekekre volt kihegyezve a délutáni programkínálat, akiket arcfestés, rajzsarok, kézműves programok várt, valamint Répási Tamásné, a Kalocsai Rendőrkapitányság bűnmegelőzési előadója is, aki részben a közlekedés szabályainak megismertetését célzó, részben logikai játékokkal – és a nyerteseknek kisebb ajándékokkal – kedveskedett a kicsiknek.

A kulturális műsor az autentikus, viseletes gyermektáncversennyel kezdődött. A már csak a különleges ruhák miatt is látványosságszámba menő megmérettetésen a zsűrizés hálátlan feladatát Herczeg Gábor, Kárpáti Róbert, valamint Bolvári Ferdinánd látta el.
Döntésük értelmében az első helyezést Sztojka Letícia szerezte meg, második Rostás Natália lett, míg harmadikként Kolompár Annabella végzett.

A táncversenyt a talán kisebb dicsőséget jelentő, de még nagyobb mókával járó, hátra tett kezes palacsintaevő verseny követte. Ebben a legjobb teljesítményt Rostás Zsolt nyújtotta, a második leggyorsabb palacsintaevő Rostás Kevin, harmadik helyezett pedig Rostás Klarissza lett.

Fekete személyi igazolvány, kényszermosdattatás…

A továbbiakban az ünnepi alkalom hivatalos részre következett. Ennek során a nemzetiségi önkormányzati testület döntése nyomán az önkormányzat elnöke, Sztojka István elismerő oklevelet és ajándékcsomagot adott át Kacska Szimonettának, önkéntesen végzett pedagógiai tevékenységért.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Ezt követte a tavalyi, Első Roma Kultúra Napján, valamint a roma holokausztról való idei, augusztus 2-án tartott megemlékezésen is szónokló Kamarás István történész ünnepi beszéde, amelynek keretében ezúttal a magyarországi cigányságnak a szocializmus évtizedei alatti sorsáról tartott előadást, kislánya, Adél segédkezése mellett.

A cigány történész beszédében hangsúlyozta, hogy a náci lágerek bezárása után Magyarországon újra lágerekbe kényszerítettek rengeteg cigányt arra hivatkozva, hogy „kóborlók”, tehát tolvajok, noha egy 1945-ös felmérés szerint ekkor már nem léteztek Magyarországon „kóbor” cigányok. Fölidézte a „fekete személyi igazolvány” és a „kényszermosdattatás” megaláztatásait és a cigányságot ért más faji megkülönböztetéseket, kirekesztést, hozzátéve, hogy a cigányellenességet a politikai rendszerek átalakulása, így a ’90-es rendszerváltozás sem szüntette meg.

Képgaléria megtekintése (20 db kép)

Eszem-iszom, tánc késő éjszakáig

Ezt követően a zenés-táncos mulatság ideje érkezett el. A színes kulturális műsort az oroszlányi Kale Lulugyi roma hagyományőrző együttes nyitotta meg, majd a kiskunhalasi Virágzó Tehetség Művészi Egyesület föllépése következett.
A táncbemutatók után a könnyed szórakozásé volt a főszerep: a sztárvendég az X-Faktorból megismert Varró Dávid volt, a késő éjszakába nyúló táncmulatsághoz a talpalávalót a Kalocsai Fiúk zenekar szolgáltatta.

A nap egyik fénypontja volt a pompás csülkös babgulyás, valamint a palacsinta, amelyekre minden résztvevő a szervezők vendége volt.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2022. 09. 25., 15:17
Az elvi döntés már korábban megszületett Kalocsa víziközmű-vagyonának és az ivóvíz és szennyvíz ellátás – benne a rendszer fejlesztése és karbantartása – feladatainak az állam részére történő átadásáról. Kedden a testület zárt ülésen véglegesítette a döntést. A testületi ülés után Király Róbert képviselő tartott sajtótájékoztatót.
2022-09-23 09:23:00
Budapesti és pécsi állásbörzéken vesz részt a következő hetekben a Paks II. Zrt. – Karrierportálunkon minden fontos információt közzéteszünk, de az ilyen rendezvények a személyes találkozás lehetőségét teremtik meg, ami meghatározó lehet egy életpályára vonatkozó döntés során – fogalmazott Mittler István kommunikációs igazgató. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2022. 09. 27., 16:15
Az 5106-os úton akadályozza a forgalmat a baleset. Még >>>
2022. 09. 27., 11:17
Ha jártatok már gyerekekkel játszótéren, a következő anya-típusokkal már biztos, hogy találkoztatok! Még >>>
2022. 09. 26., 11:26
Az eseményen gratuláltak Dr. Maráz Róbert PhD. Általános Sebészeti Osztály főorvosának „Az Európai Sebészeti Testület tagja Emlősebészet területén" címéhez. Még >>>
2022. 09. 25., 17:49
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség hétfőtől szombatig a vasúti biztonság érdekében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján. Még >>>
2022. 09. 25., 15:33
Pályázni lehet bármely (a) új, (b) saját feltalálói tevékenységen alapuló, (c) iparilag alkalmazható és (d) piacképes megoldást tartalmazó innovációs eredménnyel. Még >>>
2022. 09. 25., 09:27
Egy 56 éves férfi vesztette életét a balesetben. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK

hirdetés