Itt találod az összes cikket a „Kalocsa Városi Roma Nemzetiségi Önkormányzat” témában!
Kalocsa polgármestere és a szociális intézmény vezetője az első olyan sajtótájékoztatót tartotta, amelyre nem vártak újságírókat, mégsem maradt le róla senki… Ez a járványveszély velejárója.
A múlttal való szembenézés, a többségi nemzet tiszteletadása mellett kölcsönös elfogadásra van szükség. Nagy a hazai cigányság felelőssége a közös haza és közös jövő felépítésében, ami az egység megteremtése nélkül nem sikerülhet – rendhagyó gondolatokat is megosztottak a porajmos áldozataira emlékező szónokok.
Pénteken a kalocsai roma közösségi házban emlékeztek a náci népirtás cigány áldozataira. A megjelenteket köszöntötte Sztojka István RNÖ-elnök, akinek munkásságát a Firosz oklevéllel ismerte el. Beszédet mondott Simon Zoltán, Farkas László Firosz-elnök, valamint Száva László, a Roma Magyar Kézfogás Alapítvány vezetője, majd megkoszorúzták az áldozatok emléktábláját.
Olyan műhelytitkot tudhatunk meg, amire eddig senki nem gondolt volna! Mindezt abból a videóból, amit tegnap az adventi gyertyagyújtás utáni hagyományteremtő nemzetiségi vendégtátás megörökítésére forgattunk: a roma, a horvát és a német kisebbségi önkormányzat jellegzetes ételeit kóstolhatták az érdeklődők a városi önkormányzat főzte forralt bor és tea mellé.
Tegnap folytatódott az adventi gyertyagyújtás hagyománya: a harmadik gyertya Halasi László hartai evangélikus lelkész köszöntőjével lobbant föl a sétálóutcában, ahol több százan gyűltek össze – később őket a roma, a horvát és a német kisebbségi önkormányzat jellegzetes ételeikkel vendégelték meg, a gyertyagyújtás előtt a hajósi gombos harmonikások muzsikáltak. A program a színházban délszláv népzenével folytatódott.
Ellenérzéseket szült a kalocsai cigányság körében Sztojka Katalinnak a kalocsai önkormányzathoz benyújtott kérelme, amely egy emléktábla elhelyezését indítványozta a kilenc éve történt gyilkosságsorozat áldozatai emlékére. A Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak a kiszemelt falfelülettel más szándéka van, ráadásul Kalocsán „nincsen apropója” egy ilyen emléktáblának. Olyan vélemény is elhangzott a cigányság egyik ismert szószólója részéről, hogy a kérvény, illetve a táblaavatás a választási kampány része lett volna. Tény, hogy a jelöltet állítók között számos roma szervezetet is találhatunk.
Facebookon osztották meg a jó hírt, hogy sikerült százezreket szerezni közkedvelt programjaik finanszírozására.
Zene-bona, tánc, dínomdánom, finom csülkös bableves, palacsinta volt bőven, jó hangulatért sem kellett a szomszédba menni, mégis a szokottnál kisebb érdeklődés kísérte a múlt pénteken, Kalocsán immár harmadszor megtartott Roma Kultúra Napja programjait. Megtudtuk, miért!
Kemény szavak hangzottak el, miközben demonstratív jelleggel olyan plakátokkal szórták meg a pályaudvart, rajtuk olyan telefonszámokkal, amelyeket akkor kell hívni, ha fiatalkorú inzultálja.
Ezzel a témával hirdetett e hét csütörtökére lakossági fórumot a Roma Nemzetiségi Önkormányzat.
Közhely, hogy nem törődnek egymással az emberek – ha kell, igenis meg tudunk mozdulni, a mi városunk, járásunk legalábbis biztosan!
A közösségi oldalakon civilek által útjára indult szabadfogas fantázianevű kezdeményezés országszerte már több mint 100 helyszínen, Rózsa Szilvinek és Herdi Szabinak köszönhetően pedig tegnap óta városunk több forgalmas pontján is megtalálható. Hogy mi is ez pontosan? Biztosan elvehetem? Hová, hogyan, meddig és mivel tudnék segíteni? Cikkünkből minden kiderül.
Másodszor tartották meg a Roma Kultúra Napját városunkban múlt pénteken.
A Cigány Világszövetség kongresszusának határozata alapján 1972. óta augusztus másodika a cigány holokauszt nemzetközi emléknapja. Kalocsán kedden este hajtottak főt az áldozatok előtt.
Augusztus 2-án, kedden 19 órától a Roma Közösségi Háznál Holokauszt megemlékezést tart a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. Köszöntőt Sztojka István elnök, ünnepi beszédet Kamarás István történész mond, majd vetítést, koszorúzást és gyertyagyújtást, végül agapét tartanak.
A Kalocsai Rendőrkapitányság „Ki mit tud?” elnevezésű verseny helyi selejtezőjét pénteken tartották a Roma Közösségi Házban, ahol a fiatalok vers, ének, tánc és hangszeres kategóriákban mérhették össze tehetségüket.
Június 17-én, pénteken 17 órai kezdettel, a szeptemberben induló roma szociális segítői hálózat témakörében tart lakossági fórumot Kalocsa Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata.
Április utolsó napján tizedik alkalommal rendeztek Romajálist Kalocsán, a Roma Közösségi Házban. A hagyományos rendezvényre idén is sok színes programmal készült a helyi nemzetiségi önkormányzat.
Szombat délután a Roma Közösségi Házban rendezték meg Kalocsán első ízben a Roma Kultúra Napját a Cigány Nemzetiségi Önkormányzat szervezésben, a Máltai Szeretetszolgálat közreműködésével.