Öregcsertő Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat koordinálásában lévő Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP-PLUSZ-1.2.3-21) Belterületi utak fejlesztése című pályázati felhívásra. A helyhatóság 68 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert, melyből az Öregcsertő Vén József utca, Kossuth utca illetve Kalocsai utca került felújításra.
Amint azt Kis-Vén László polgármester elmondta:
A TOP Plusz program stratégiai céljaihoz előzetesen projektötletet dolgoztak ki az önkormányzat tulajdonában álló Vén József utca, Kossuth utca, illetve Kalocsai utca korszerűsítésére. A megvalósítás a Vén József utca még kiépítetlen szakaszának szilárd burkolattal való kiépítésével, 176 méter hosszan, 3 méter szélességben kezdődött. Ezt a Kossuth utca több mint 240 méter, illetve a Kalocsai utca közel 249 méter hosszan történő felújítása követte. A már meglévő kiépített utak szilárd burkolatának megerősítési munkái összesen 748,5 méter hosszan, 3,0-3,5 méter szélességben valósultak meg. Az új burkolat mellé 1-1 méter szélességben úgynevezett nemesített padka került kiépítésre. A beruházás a Kossuth és Kalocsai utcákban meglévő úthibák javítását is magában foglalta”
– mondta a polgármester, hozzátéve:
A felújítás jelentősen hozzájárul a kényelmesebb és biztonságosabb közlekedéshez, az érintett útszakaszok megújítása a lakosság jobb komfortérzetét szolgálja. A Széchenyi Terv Plusz program keretében megvalósított projekt 2024. január 29-én zárult.