2023. 06. 05. hétfő
Fatime
: 369 Ft   : 345 Ft Benzin: 607.3 Ft/l   Dízel: 613.2 Ft/l   Írjon nekünk

Most jól működött a gépezet: KSE – Haladás VSE 3:0

Tamás Ferenc  |  2015. 11. 10., 11:28

A 2015/2016-os NB II-es női röplabdabajnokság Nyugati csoportjában szereplő Kalocsai SE együttese november 7-én, szombaton már a negyedik őszi ütközetét vívta a Városi Sportcsarnok arénájában. Ellenfele ezúttal az ősi rivális – a nyugati határvég egykori sztárcsapata –, a Szombathelyi Haladás VSE hölgykoszorúja volt, akik ellen idei első győzelme megszerzésére készült a Kováts Ágnes edzette Kalocsa.

A szurkolók még viccelődtek is a lelátón, hogy

szombaton verjük a Szombathelyet? Aztán, mint az 1 óra 20 perc időtartalmú találkozó végén kiderült, játszmanyerést sem engedélyeztünk a „Halinak”, egyszerűen esélyt sem adtunk a szakvezetői stábbal érkező vendégeknek az összecsapás során.

Igen koncentráltan, egymást buzdítva, testi épségüket sem kímélve játszottak lányaink,

és ha a statisztikának is hinni lehet majd, akkor valószínűleg a játék valamennyi elemében felülmúlták Szele Anikóék ellenfelüket.

A vendégek edzője cserék sorozatával próbálta kibillenteni a fonalat jól elkapó Kalocsát, ám az első szettet kivéve a kalocsai amazonhad uralta a meccs alakulását, végig kézben tartva a mérkőzést.

Képgaléria megtekintése (22 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

Az első szettben még ránk ijesztett a nálunk eddig jobb eredményekkel büszkélkedhető ellenfél (5:10), ám 15:15-nél utolértük őket, sőt már 20:18-ra is vezettünk. Aztán

az őrület percei következtek

– az események szinte sokkolták a lelátó publikumát – (21:22, 23:22, 23:23, 24:23), de szerencsére Szigeti Nusi elemi erejű bombái jókor és jó helyen landoltak (26:24).

Képgaléria megtekintése (22 db kép)

Forrás: Tamás Ferenc / KALOhírek

A második játszmában semmit sem vett vissza lendületéből a Kalocsa – ugyanúgy presszió alatt tartva vetélytársát – (8:3, 18:13, 22:15) és 51 perc játékidő után már a második szettet is behúzták a Kováts-tanítványok. Itt

Szele Anikó kapcsolt turbófeltöltésbe,

vízfakasztó leütéseivel szinte kilátástalan helyzetbe hozva a háló túloldalát.

A harmadik játszma nehezebben indult (2:3), ám utána már jött a henger (8:4, 15:9), miközben Fehérvári Anna szó szerint a mezőny fölé emelkedett, Greksa Zsófi pedig parádésan mezőnyözött a pályán (22:16). Mire a csarnok elektromos órája 15 óra 20 percet mutatott volna, lányaink már összekapaszkodott indián táncot lejtettek törzsszurkolóik vastapsa kíséretében.

KSE – Haladás VSE Szombathely 3:0 (24, 16, 18)
50 néző, vezette: Varjasi M., Oláh B.
Kalocsa: Szigeti A., Fehérvári A.,, Greksa Zs., Dabis Á., Szele A., Kovács P. Csere: Király K., Fekete L., Vass L., Fekete G., Kovács B.
Edző:
Kováts Ágnes.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!
Ehhez a cikkhez 0 darab hozzászólás érkezett. A kommentekhez gördítsen lejjebb.
Hozzászólások (Legyen Ön az első)
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá a cikkhez:
• Regisztrációhoz kattintson IDE.
• Amennyiben már regisztrált felhasználónk, a weblap legtetején lévő menüsávból elérheti a bejelentkezés panelt.

videok  legfrissebb videók

2019. 08. 09., 11:29
Terefere Pécsi Viviennel. Interjúalanyaink: kalocsai kötődésű, tehetséges fiatalok. Téma: vágyak, álmok, tervek, alkotások, aktualitások. Viven első beszélgetőtársa 18 éves koráig élt városunkban, amelynek közvéleménye röplabdacsapatunk erősségeként ismerhette meg őt. De mi van vele most, egy jó évtized után? Meg fognak lepődni!

Még több friss hír

2023. 06. 01., 18:49
Egyéni tájékoztatás adással, pódiumbeszélgetésekkel csábítják a leendő rendőröket, de egészségügyi és pszichológiai konzultáción is részt vehetnek az érdeklődők.
2023-06-01 10:54:39
Kalocsa Város Önkormányzata idén is megemlékezést tart az Asztrik téren, az Országzászlónál a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Az eseményen ünnepi beszédet mond Buzogány Szabolcs István, a Kalocsai Eperföldi Sportiskolai Általános Iskola tanára.

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2023. 06. 05., 13:30
Az alaptantervi jogszabályi keretek közötti szabad óraszámok terhére, egyedi megoldással, a helyi tanrend részeként oktatnák. Még >>>
2023. 06. 05., 09:27
Eszméleténél volt, és nem volt alkohol befolyása alatt. Még >>>
2023. 06. 05., 09:17
A hazai forrás a magyar vidék gazdaságának gerincét adó mezőgazdaság és élelmiszertermelés teljes modernizációjára nyújt lehetőséget. Még >>>
2023. 06. 05., 07:40
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. Még >>>
2023. 06. 04., 09:39
Június 8-18. között ivóvíz hálózat fertőtlenítési és hálózat tisztítási munkát végeznek a kalocsai járásban. Még >>>
2023. 06. 02., 11:07
Azonban aggodalomra semmi ok, Lakatos György, a fesztivál atyja máris gondoskodott a megoldásról. Még >>>