Az elmúlt hétvége bebizonyította: Uszódon is a Falunap a legjobb alkalom arra, amely a település közösségét összehozza, a szórakozás, a felhőtlen kikapcsolódás az egy községhez tartozás érzését előtérbe helyezze. Lehetőség arra is, hogy a faluért hosszú időn keresztül tevékenykedők érdemeit a község nagyobb nyilvánossága előtt ismerjék el, személyükön keresztül példát állítsanak. Ez utóbbi jegyében pénteken négy díszpolgárt avattak, és számos kitüntető díjat adományoztak.
A péntektől vasárnapig tartóprogramok sikerét megélve annál lélekemelőbb feladatát az önkormányzat - ide sorolva a kisebbségi önkormányzatot, civil szervezeteket, helyi vállalkozókat – aligha teljesíthette volna, minthogy a színes és változatos programokkal a falu minden korosztályát megszólította, kit-kit feladata, képességei szerint a szervezésbe és a műsorfolyamba szereplőként bevonta.
A falunap pénteken délután négy órakor kiállítás-megnyitóval indult a községháza főbejárati előterében, a Kapu Galériában, ahol az alkotótábor terméséből nyílt tárlat.
Délután öt órától, kitűnő rendezvény időben, 24 fokos melegben, lengedező szélben az Uszódi Gubbantós Hagyományőrző Néptáncegyüttes lépett színpadra, a tánccsoport valamennyi korosztálya – felmutatva, hogy bőven van utánpótlás – talpig autentikus uszódi viseletben együtt ropta.
A folytatásban a már több településen sikert aratott Uszódi Bari(k) előadásában A pletykás asszonyok című népi színdarabot láthatta a közönség. A helyi társulat szinte valamennyi tagját felvonultató előadást a közönség kitörő tapssal fogadta.
Hat órakor Bedi Gyula ünnepélyesen is megnyitotta a 2023. évi Falunapot. A polgármester elsőként köszöntötte Font Sándor országgyűlési képviselőt és feleségét, majd Varga Nellit, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés tagját. Üdvözölte Jakab Attilát, a Hargita megyei testvértelepülés, Homoródszentmárton polgármesterét, Márton Mózest, az Abásfalvai Közbirtokosság elnökét, Farkas István református tiszteletest, Bóbis Attila rendőrkapitányt, Dunaszentbenedek, Géderlak, Ordas, Foktő, Bátya községek polgármesterit és az önkormányzat, az intézmények, civil szervezetek képviselőit, a megjelent lakosokat.
Uszódon hagyománya van, hogy a község önkormányzata, Uszód Község Ifjúságáért és Kultúrájáért Alapítvány, valamint a helyi Roma Nemzetiségi Önkormányzat együtt szervezi és finanszírozza a település legnagyobb rendezvényét, a Falunapot. Hosszú évek óta az uszódi lakosság, az innen elszármazottak is fontosnak érzik a rendezvényeinket, körülbelül ötven magánszemély és cég segíti, támogatja a falunap megrendezését” – mondta a polgármester, hozzátéve: köszönetét fejezi ki az adakozóknak, a nyugdíjas klubnak, az önkéntes segítőknek, karbantartóknak, közmunkásoknak, a szomszéd településeknek az előkészítő munkában való részvételükért.
Kitüntetések, elismerések
Bedi Gyula elsőként az Uszód Község Polgármesterének Kitüntető díját adta át Vörös Zoltánné Poroczka Erzsébet nyugdíjas tanárnőnek az Uszód és az Uszód II. könyvek megírásáért, a Barik(k) színjátszó csoportnak és az Uszódi Roma Nemzetiségi Önkormányzatnak a falu kulturális életében betöltött aktív részvételükért.
A részletes méltatások elhangzását követően az ünnepségen virágcsokorral köszöntötték a vármegyei önkormányzat által közösségszervező munkájáért Bács-Kiskun Vármegyéért Díjjal kitüntetett Nemes Lászlóné Ica nénit, akinek a díjat szeptember 2-án, Kiskunmajsán adja át Rideg László, a vármegyei közgyűlés elnöke.
A polgármester Uszód Községért Díjat, azaz egy emlékplakettet és oklevelet adott át Matusek Erzsébet, Barna Lajos, Kiss János, Kormos Kálmán és B. Tóth Lajosné részére, akiknek elismerésre méltó, a közösségért végzett munkáját, az életutak bemutatásával ismertették.
A folytatásban Uszód Község Díszpolgára címet adományoztak Lukács József, Ruman Zoltán, Kun Gáborné és Halász László uszódi lakosoknak.
Az elismerésben részesítettek laudációját és az átadási ceremóniát a több száz fős közönség kitörő tapssal fogadta.
Péntek este
Estefél héttől Nyitrai Gergő és tanára, Papp Olga harmonika előadása, majd hét órától az autentikus motívumokat is felvonultató, mulatós cigány zenét játszó Ham Ko Ham zenekar koncertje, fél kilenctől Kothencz Lajos és Balázs Lajos mulatós műsora következett.
Tíz órától a Bon-Bon együttes lépett színpadra. A pénteki műsorfolyam a tizenegy órától hajnali kettőig tartó Retro Discoval zárult.
Mindeközben pénteken a rendezvénysátorban a 2022. évi fotótanfolyam képeiből és a legutóbbi tanév makramé szakkörének terméséből volt kiállítás. Délután háromtól ötig egészségügyi szűrővizsgálatokra lehetett jelentkezni a kalocsai Egészség Fejlesztési Iroda (EFI) sátrában. Ráadásképp elkezdődött a vasárnapig tartó „Szelfitúra falusi tekergő” című program, hogy a vállalkozó kedvűek biciklire pattanva készítsenek szelfit a község egy-egy jellegzetes pontján, és azt feltöltsék a falunap Facebook oldalára.
Szombati, vasárnapi események
Szombatonkilenc órától emléktáblát helyeztek el a Születések Parkjában. Komoly előkészületek után az Ady Endre utcából tíz órától indult a Jégmadár Uszódi Gyermek Víziflotta Egyesület szervezte Kenuzás a Dunán, nem csak gyerekeknek című program a dunai szabad strandon, ahol a mezőny tagjai és a népes nézőközönség egyaránt jól szórakozott.
A szombat délelőtti kenus program miatt a Duna-parton délután kettőig forgalomkorlátozások voltak érvényben, de ezek a legkisebbeknek szóló népi játékok, arcfestés, csillámtetkó, kézműves foglalkozás programot nem befolyásolták..
Délután egy órakor közös, kitűnő babgulyás ebéd volt a Boldizsár-házban, délután kettőtől ugyanitt az Uszód II. című könyv bemutatójára várták az érdeklődőket.
A 2023. évi Uszódi Falunap a vasárnap délelőtt tizenegy órakor kezdődő ökumenikus istentisztelettel zárult a Régiszi Szent Ferenc római katolikus templomban.