2024. 06. 13. csütörtök
Anett, Antal
: 395 Ft   : 366 Ft Benzin: 615.4 Ft/l   Dízel: 656.6 Ft/l   Írjon nekünk

Két fővel bővült az idei közmunkaprogram kalocsai létszámkerete

Gazsó Rita  |  2019. 01. 30., 17:07

A közreműködő szervezetek kérésére két további fővel bővítette Kalocsa Város Önkormányzata a 2019-es járási startmunka közfoglalkoztatási program létszámát. Ezzel 33 főre nőtt az ezévi közmunkaprogramban részt vevők létszáma.

A legutóbbi képviselő-testületi ülés egyik napirendi pontjaként a grémium határozatot hozott az idei járási startmunka közfoglalkoztatási programokon történő részvétel módosításáról.


Forrás: Illés György Cinó

Mint ismert, Kalocsa önkormányzata tavaly fogadta el a 216/2018-as határozatot, amely arról szólt, hogy a város részt vesz a Belügyminisztérium által meghirdetett 2019-es járási startmunka típusú közfoglalkoztatási programban. A pályázat benyújtása után azonban a közreműködő szervezet jelezte, a programban eredetileg tervezett

31 fős létszámot, a két fő adminisztrátori státusz biztosítása érdekében, további két – segédmunkásként alkalmazott – fővel megnövelnék.

Ennek értelmében tehát az önkormányzat által a projekten belül tervezett belvíz és közút programra, valamint illegális hulladéklerakók felszámolására úgyszintén 11-11 fő áll majd rendelkezésre.


Forrás: Illés György Cinó

A módosítások, igaz kis mértékben, de változtattak a programban saját forrásként vállalt önerő összegén, ami

az eredeti 316 121-ről 370 455 forintra emelkedett.

A határozat előterjesztéséből kiderül, hogy ez a növekmény – ha csekély mértékben is, de –

változtat az éves költségvetés számain,

amelyet a tervezéskor figyelembe vesznek. A határozatot 11 fős támogatással fogadta el a testület.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 06. 13., 15:53
Az ösztöndíjat a KIMBA Birkózó Akadémia, a Birkózószövetség és a Testnevelési Egyetem által alapított ösztöndíj évente egy személynek ítélhető oda. Még >>>
2024. 06. 10., 13:24
A nagy érdeklődésre tekintettel két eredetileg nem hirdetett, délutáni turnus is indul Kovács László kalocsai Fazekas Alkotóházban. Még >>>
2024. 06. 08., 08:08
Kalocsán, június 10-én 6 órától 16-án 18 óráig felújítás miatt lezárják a közúti forgalom elől az 51. számú főút és a vasút kereszteződésében lévő Pataji úti átjárót. Még >>>
2024. 06. 08., 07:53
Hosszú ideje nem volt példa ekkora harcsatelepítésre a Dunán, 6 ezer szürkeharcsa kerül a folyamba. Még >>>
2024. 06. 07., 09:32
Egy polgárőr kiszúrta, a rendőrök felderítették: a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt kell felelnie egy 36 éves kalocsai és 28 éves bátyai lakosnak – közli a Police.hu. Még >>>
2024. 06. 05., 16:22
„Hogy nem tudtak volna közéjük dobni egy bombát!!!!” – Hogy kik közé? Ugye, nem ezen fog múlni az ilyen hozzászólás megítélése?! Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK