A Kormány a jövő évi költségvetési törvény javaslatában 100 milliárd forinttal kevesebbet szán a közfoglalkoztatásra, mint az idei tervekben szerepelt. Ezzel visszalépnek a 2014-es szintre. Ráadásul 2018 nyarától szigorítják a közmunkaprogramba kerülés feltételeit – a fiataloknak előbb a munkaerőpiacon kell maguknak helyet keresniük, a szakképzettek és a közmunkákban már munkatapasztalatot, szakismereteket is szerzetteket szintén a versenyszféra felé való elmozdulásra ösztönzik az új korlátozások. A központi változások miatti volumenszűkülés ellenére az önkormányzatoknak továbbra is nehézséget okoz a létszámfeltöltés, noha míg három éve Kalocsa még 250 fő közmunkással tervezett, addig most több mint 100 fővel kevesebbel számolhatunk.
A karácsony előtti képviselő-testületi ülésen a grémium számos napirendi pont mellett, górcső alá vette Kalocsa vonatkozásában a 2018-19-es közmunkaprogramot is. Amint az dr. Bálint József polgármester felvezetéséből kiderült, a képviselő-testület a szóban forgó előterjesztés kapcsán még csak egy tervezetről dönthetett, vagyis arról, hogy a város milyen intenzitással, valamint létszámmal szeretne részt venni a közmunkaprogramban, illetve mely területeken szeretné az értékteremtő közmunkát kamatoztatni. Ezt követően további tárgyalásokra kerül sor a Belügyminisztériummal, amely kapcsán kiderül, hogy a város önkormányzata által előirányozott vállalások, létszámok, finanszírozási tényezők maradhatnak-e.
A közmunkaprogramban több változás is életbe lép. 2018 nyarától három éven belül legfeljebb 12 hónapig lehet majd közfoglalkoztatotti státusban maradni, valamint a 25 év alatti fiatalokat csak akkor vonhatják be a közfoglalkoztatási programokba, ha az Ifjúsági Garancia Rendszer keretében megvalósuló munkaerőpiaci program nem kínál számukra reális egyéb lehetőséget.
Forrás: Illés György / KALOhírek
A szakképzettséggel rendelkezők csak abban az esetben vonhatók be a közfoglalkoztatásba, ha a járási hivatal közvetítési kísérlete három alkalommal sikertelen volt, vagy 3 hónapig nem tudott a hivatal az álláskereső számára megfelelő állást felajánlani. Ha valakit igazoltan, minden erőfeszítés ellenére sem sikerül versenypiaci elhelyezkedési lehetőséghez juttatni, akkor természetesen maradhat a közfoglalkoztatásban.
A hatályba lépő változásokon túl, a közmunkaprogram kapcsán az optimális létszámfeltöltés is nehézséget okoz az önkormányzatoknak, hiszen az előző évekhez viszonyítva is egyre kevesebb aktív munkavállalóból, illetve regisztrált álláskeresőből meríthetnek. Ennek egyenes következménye, hogy a településen elvégzendő értékteremtő munkák mennyisége kapcsán is jóval szerényebben kell tervezniük a településeknek.
A közel folyamatos létszámhiány oka, egyrészt a kevés szakember, valamint a regisztrált álláskeresők fokozatosan csökkenő száma. A helyzetet súlyosbítja az egyre nagyobb méreteket öltő külföldi munkavállalás, illetve az, hogy a kistérségekből, a főváros, valamint a megyeszékhelyek tömegesen vonják el a dolgozókat. Míg például 2012-ben, Kalocsán több mint ezerkétszázan kerestek állást, addig 2016-ra lefeleződött ez a szám.
Forrás: Illés György / KALOhírek
Az álláskeresők számának csökkenése alapvetően jó hír, azonban a közmunkaprogram helyi vonatkozású megvalósítása kapcsán, megannyi nehézség elé állítja az önkormányzatot. Nem beszélve arról, hogy a korábbi programokban, folyamatosan nagy fluktuációval, vagyis lemorzsolódással kellett számolni, ami jelentős többlet feladatot eredményezett az önkormányzat számára. A programból távozók helyére új munkaerőt kellett találni, megszervezni az oktatást, a foglalkoztatás részleteit.
Feltöltési nehézségek miatt már 2017-ben a korábbi 250 fős tervezetet 190 főre csökkentette a városvezetés, ám közel 30 álláshely így is szinte folyamatosan betöltetlen maradt. Kalocsa megyei szinten ennek ellenére is élen állt a közfoglalkoztatottak számát tekintve. A létszám feltöltési nehézségek miatt, a soron következő 2018-19-es programban tovább kell csökkenteni a tervezett létszámot, így most 141 főre szűkítették a foglalkoztatni kívántak keretét.
Csökken a program támogatottsága is, ami a bérköltségeket ugyan nem érinti, azonban a dologi kiadások, építőanyag, gépjármű, valamint számos a munkavégzéshez elengedhetetlen forrás beszűkülését vonja maga után. A 2017. évi Start Minta Munkaprogramhoz viszonyítva az úgynevezett dologi támogatások tizede áll majd csak rendelkezésre. Kalocsán folytatódna a közút, valamint a belvíz-program, illetve a Kalocsai Parkgondozó és Közszolgáltató Nonprofit Kft. önállóan pályázhat az illegális hulladéklerakók felszámolására.
A képviselő-testület a karácson y előtti, december 21-ei ülésén egyhangúlag elfogadta a közmunkaprogram tervezetéről szóló javaslatot.