Egymásnak feszülő vélemények kereszttüzébe került a nagy múltú, 1710-1732-ig Csáky Imre érsek alatt épült egykori érsekuradalmi magtár épület a képviselő-testület július 20-i ülésén. A masszivitását korszakokon átívelően megőrző, az egykori Kalocsai Állami Gazdaságtól az önkormányzat tulajdonába került műemlék épület körüli vitát az váltotta ki, hogy az ingatlanra a Kalocsa Korona Tours Utazási Irodától vételi ajánlat érkezett. Ám ennek előfeltételeként szabták, hogy a szakhatóságok előzetesen hozzájáruljanak az udvar nélküli, szabadon álló komplexum paprikamúzeum és más turisztikai célú hasznosításához. Hogy mit szólnának a hivatalok, azt egyelőre sem az önkormányzat, sem az utazási iroda nem tudja meg, mert az épület további sorsával kapcsolatban egyelőre nincs konkrét elképzelése az önkormányzatnak. Az viszont immár biztos, nem értékesítik az épületet.
Talán rövidnek tűnik így leírva, de azért eltelt egy félóra, mire egyáltalán körvonalazódott, hogy ki, milyen elképzelések és indokok mentén gondolkodik a hasznosításról.
Lévén, hogy az épület felújításához milliárdhoz közeli összeg szükséges, teljesen bizonytalan, hogy egy ilyen lélekszámú városban, mint Kalocsa, milyen pályázati lehetőség adódik majd a vélhetőn több célú hasznosításra.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Dr. Bálint József polgármester már a vita elején, majd azt követően is többször hangsúlyozta, hogy nincs eladási kényszer. Amennyiben a testület az értékesítés mellett dönt, akkor is legalább kétszer visszakerül a téma, hiszen az ajánlattevő csak biztos jogi háttérrel vág bele a vásárlásba. Hozzátette: a Kalocsa Korona Tours azt is kilátásba helyezte, ha a magtár épület megvásárlása meghiúsul, akkor a buszmegállóhoz közeli, az Erdélyi bútorboltnak helyet adó volt magtárépületre tesz vételi ajánlatot.
A továbbiakban a hozzászólók egyik fele, köztük dr. Angeli Gabriella, Bolvári Ferdinánd azt javasolta, hogy az előzetes szakhatósági véleményeket szerezze be az önkormányzat, a tisztább kép érdekében legalább ez rendelkezésre álljon.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Dr. Filvig Géza azon az állásponton volt, hogy az állagmegóváson kívül egyelőre egy fillért ne költsenek a magtárra.
Majd ha körvonalazódik, hogy az önkormányzat mit szeretne kezdeni az épülettel, akkor ehhez igazítva kérjék meg a szakhatóságok állásfoglalását
arról, hogy az épület egyáltalán milyen funkcióra alkalmas.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
Török Ferenc egyértelművé tette, hogy szerinte
a ciklus végén már ne döntsenek ilyen fajsúlyos kérdésben, ezt hagyják meg a következő önkormányzatnak.
Dr. Filvig Géza érvelése arra is kiterjedt, hogy a szabadon álló, telek nélküli épület szomszédságában van az önkormányzat által működtetett idősek otthona, valamint a Parkgondozó Kft. telephelye, ezért adott esetben, a hasznosítás tervezésénél ezt a körülményt is figyelembe kell venni.
Forrás: Zsiga Ferenc / KALOhírek
A szavazás érdekesen alakult. Négy képviselő az eredeti határozati javaslat szerinti értékesítés, 5 képviselő a vételi ajánlat elutasítása mellett nyomta meg a szavazógombot, míg ketten tartózkodtak. Ebből nyilvánvalóvá vált, hogy a Kalocsa Korona Tours ajánlatát elutasítják, egyelőre az önkormányzat a Parkgondozó Kft-n keresztül csak az épület állagmegóvásával foglalkozik.
A Fókuszban Podcast most megjelent adásában a nemrégiben megalapított Magyar Civil Hálóról beszélgetünk az országos hálózat elnökével, Petneházy Dáviddal és elnökségi tagjával, Szigeti Tamással. A beszélgetés második felében Scherer Erzsébet, a Magyar Vidék- és Térségfejlesztési Alapítvány ösztöndíjasa mesél céljairól.