2024. 10. 15. kedd
Teréz
: 401 Ft   : 367 Ft Benzin: 583 Ft/l   Dízel: 590 Ft/l   Írjon nekünk

Európai Szakképzési Hét Kalocsán - Diákcsalogató napok a Dózsában és a Kossuthban

2018. 11. 09., 16:41

Európai kezdeményezésre 2016 óta rendezik meg azt a tematikus hetet, amelynek első számú célja a szakképzés népszerűsítése a képzés különlegességének, kínálatának, összetevőinek testközelből történő, élményszerű bemutatásával. A Bajai Szakképzési Centrumnak mindkét kalocsai tagintézménye csatlakozott a programhoz és ezúttal a legkisebb diákokat szólították meg.

A Bajai SzC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma az idén a gépészet ágazatot állította az események középpontjába – tudta meg portálunk Fekete Antal tagintézmény vezetőtől. A Mócsy János utcai tanműhelyben, ahol többek között az utóbbi években frissített számítógép-park, vagy az ugyancsak néhány hónapja beállított hegesztő-szimulátor is helyet kapott, egy „bringaturmix” lett felállítva.

Képgaléria megtekintése (3 db kép)

Ez tanár-diák projektmunka gyümölcseként született, több százezer forint összértékű helyi vállalkozói felajánlások által. A szerkezet lényege, hogy a speciális kerékpár hajtója a pedáltaposással be tudja indítani a kerékpár kormányára rögzített kosarában lévő turmixgépet, felszeletelve a benne lévő gyümölcsöket és zöldségeket. A kínálat sikere nem is maradt el, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi tagiskolájának alsó tagozatosai szájtátva figyelték, hogy mennyi mindenre képesek a különféle eszközök.

Keddtől csütörtökig „hazai pályán” fogadták a Dózsában az érdeklődőket, emellett párhuzamosan az iskola végzősei és tanárai mobil eszközökkel felszerelkezve „vidékre” is ellátogattak: a géderlaki iskolába vitték házhoz a kalocsai programot. Csütörtökön pedig a „Tiéd a pálya” oktatási kiállításon szerepeltek Baján.

Minél korábban kezdődik a pályaorientáció egy fiatal gyermek életében, annál hamarabb fordulhat az érdeklődése később egy adott irányba – vallja Fekete Antal. „Korábban általános iskolában dolgoztam, és megtapasztaltam, hogy a hetedikes és nyolcadikos, pályaválasztás előtt álló diákoknak gyakran fogalmuk sem volt arról, hogy merre szeretnének tovább menni, sőt, még a szüleiknek sem. Nekünk az a feladatunk, hogy jó időben megmutassuk ezeknek a gyerekeknek azokat a lehetőségeket, amelyek közül később válogathatnak” – mondja a Dózsa tagintézmény vezetője.

Hasonlóképpen a Dózsához, a Bajai SzC Kossuth Zsuzsanna Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája is a szórakoztatva tanulás lehetőségét tűzte a zászlajára a heti program összeállításakor. Ők is a Fényi Gyula iskola alsósait látták vendégül a tanéttermükbe, ahol a gyerekek mélyebben megismerkedhettek a Kossuth iskola által kínált szakmákkal, valamint a vendéglátás, turizmus és az egészségügy ágazatok terén nyújtott képzésekkel.

„Játékos feladatokkal vártuk őket, mint az élelmiszer-piramis, amit fotókból vagy valódi élelmiszerekből is felépíthettek, de megnézhettek különleges éttermi eszközöket, megismerhettek azok működésével, vagy éppen a díszesen terített asztalokat csodálhatták meg a gyerekek” – ismertette a kínálatot Baranyiné Hellényi Viktória szakmai tagintézmény vezető helyettes.

A legkisebbek kézműves-foglalkozáson készíthettek maguknak nyomdázva, vágva, díszítve poháralátéteket, amelyekre a munka végén gyümölcskoktélt kaptak. Emellett vidám, mosolygós szendvicsek is kerültek az asztalra. Az egészségügyi kínálatból a műsebkészítés és annak bekötözése volt a sláger, de a csecsemőgondozásban használt babáink mérése és pelenkázása is népszerű volt, ahogyan a nagyobbacskák körében az újraélesztés – számolt be a programról a Kossuth iskola pedagógusa.

Ha tetszett a cikk, kövesse a Kalohíreket
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 10., 14:59
A kibertámadások számának drámai növekedése globális szinten egyre nagyobb aggodalomra ad okot, különösen az egészségügyi szektorban. A QBE jelentése szerint 2020 és 2024 között több mint kétszeresére nőtt az éves globális kibertámadások száma, 103-ról 211-re emelkedve. Az egészségügyi szektor különösen veszélyeztetett: 2023-ban világszerte több mint 630 zsarolóvírusos incidens érintette az ágazatot, miközben már az orvosi implantátumok gyártóinak is fel kell készülniük a hackertámadásokra. Az MVM Future Talks október 11-i tudományos talk showja szakértőkkel járja körbe a témát.
2024-10-09 13:22:11
Japán és dél-koreai atomcég is tagja a European Utility Requirements-nek (EUR), melynek küldetése az új atomerőművi projektekre vonatkozó követelményrendszer megalkotása és folyamatos aktualizálása. A szervezet két év után ismét magyarországi rendezvényen vett részt, a szakemberek a budapesti tanácskozást követően a paksi építkezést is megtekintették. (x)

  Legfrissebbek most

   NAPI GYORS
2024. 10. 14., 15:00
Bizonyos típusú cigaretták hazánkban nem is voltak legálisan forgalomban. Még >>>
2024. 10. 12., 16:11
október 12-e lehetőséget biztosít arra, hogy hálával és tisztelettel emlékezzünk az elhunyt szervdonorokra, és köszönetünket fejezzük ki az élő donorok előtt, akik döntésükkel életeket mentettek. Még >>>
2024. 10. 11., 07:17
A németjuhász-malinois keverék az ez évi kutyavásáron került az igazgatósághoz, ahol azonnal megkezdődött a kiképzése. Még >>>
2024. 10. 10., 09:16
A Budapest-Belgrád vasútvonal Budapesttől délre eső építési szakaszán tegnap Szijjártó Péter miniszter személyes részvételével tartott gépbemutatót a V-HÍD. Még >>>
2024. 10. 09., 18:33
A gépjárműveket szétbontották és az abból származó anyagokat az udvaron tárolták, fémkereskedőknek értékesítették, vagy elégették. Még >>>
2024. 10. 08., 10:16
A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni. Még >>>

  NÉPSZERŰ HÍREK