Egyebek mellett érdekes feladatok és vidám mesék várták a leendő kis elsősöket a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Tagintézményének több hónapon keresztül zajló iskola-előkészítő programsorozatán, az Ovisuliban. A járványhelyzet miatt mindez most először online formában valósult meg.
A korábbi években hagyomány volt a Kertvárosi Általános Iskolában, hogy ismerkedés céljából fogadják a leendő elsősöket. A nagycsoportos óvodások szívesen látogatták szüleikkel az intézményt, viszont most a koronavírus-járvány miatt a hagyományos formában nem volt lehetőség, e helyett a foglalkozások online térben zajlottak.
Forrás: Kalocsa TV
Egyedné Kondé Katalin, a Kalocsai Fényi Gyula Általános Iskola tanítója és az programsorozat fő szervezője portálunknak elmondta: a családok elektronikus levélben tudtak regisztrálni az Ovisulira, a foglalkozások pedig a Facebookon, egy zárt csoportban zajlottak. Tavaly november óta, havi egy alkalommal tartottak felváltva anyanyelvi, logikai és nyelvi foglalkozásokat, utóbbiak során a német és az angol nyelvvel ismerkedhettek az óvodások.
Mindezzel az elsődleges célunk az volt, hogy a leendő elsősök a játékos feladatokon keresztül, már az iskolakezdés előtt találkozhassanak a tanítóikkal és betekintést nyerhessenek a kisiskolai feladatokba.”
Forrás: Kalocsa TV
Az másik fontos cél az volt, hogy ezekkel a feladatsorokkal megkönnyítsék az óvoda-iskola átmenetet. Az online programsorozat létrejöttét és annak sikerét számos pedagógus segítette. A beiratkozás a tervek szerint április 15-én és 16-án zajlik majd, remélhetőleg akkor már a személyes találkozásra is sor kerülhet.
Forrás: KalocsaTV